Mit ért Kentenich atya "nevelés" alatt?

"Mi a célunk? Ez fontos kérdés, hiszen a válasz egész kölcsönös viszonyunkat, magatartásunkat meghatározza. Ezért röviden és tömören(velősen) azt mondom: Meg akarjuk tanulni Mária védelme alatt önmagunkat szilárd, szabad jellemmé nevelni.”

"Egy gondolkodni és ítélni képes nemzedéket kell újra felnevelni."

"Végső soron mindig az győz, akit világos elvek vezetnek, aki nem néz jobbra meg balra, hanem rendíthetetlenül megy az útján, függetlenül attól, hogy siker, vagy balsiker éri."

"Az élet, a lét ma a legfőbb nevelő tényező, nem a szó. Csak annak hisznek ma, aki az életével igazolja, bemutatja mondanivalóját. A vallásunk a levegőben lóg, mert nincs benne dinamika, mert túl kevéssé alakítja az életünket. És mivel túl kevéssé alakít minket, nem hisznek a szavainknak."

"Ma egy új koráramlatban élünk, az irracionalizmus korában. Itt a tanításnál sokkal fontosabb a személyes élmény. Csak az a szó hiteles, amihez magával ragadó élmény is kapcsolódik."

Joseph Kentenich saját magát is elsősorban nevelőnek tartja. Mindenfajta módszertani javaslatot megelőzve legfőképpen egy új nevelői személyiségtípust akar megformálni. A bajok okát is mindig először ebben keresi. Jól ismert mondása szerint „a 100 ütés közül 99 a nevelőt illetné.” Tanítása szerint a Nevelő mindenekelőtt egy szerető ember. Sok akkoriban és ma is elterjedt nézettel szemben igenis szükséges, hogy kötődjön a növendékéhez és ők is kötődhessenek hozzá.

Pedagógiájában a szabadság nagyon jelentős szerepet kap. Messzemenőkig nem intézményi, jogi, filozófiai-teológiai keretekben gondolkozik. Ő lenne a legutolsó, aki a törvények megerősítését, az ellenőrzést, a büntetést, szorgalmazná. Tanárként sem a szigorúan vett tanítási órák felügyelőjének képzeljük el! A fenyítést, de a jutalmazást sem sokra becsüli. Sőt! Jól jellemzi a fegyelmezési, motiválási módszereit, hogy már pályája kezdetén, amikor német- és latintanárként diákjait jutalmazni akarta, egy óra „életismereti” foglalkozást iktatott be. Ebben egyszerűen azokról a folyamatokról beszélt nekik, amelyek bennük zajlanak. Sok diáknak ezek az alkalmak életük végéig felejthetetlenek maradtak.

„Amint Isten, a világ kormányzója a saját feladatát abban látja, hogy az ember szabad akaratát szabadon mozgásba hozza, ezáltal szabad döntést és annak szabad megvalósítását ösztönözze, úgy nevelői képmását is erre hívja”

"Soha ne próbáljuk megkímélni gyermekeinket a küzdéstől! Ha ezt elkezdjük, megtartjuk őket a kiskorúságban/gyámság… Biztosíthatom Önöket: ha a Rájuk bízottak küzdelmeit megspórolják – vagy úgy, hogy túl hamar megoldják a nehézségeiket, vagy akaratlanul is rájuk nehezednek saját személyiségük túlsúlyával –, ennek az lesz a következménye: az őszinte gyermek az Önök megboldogulásakor térden állva fog hálaimákat zengeni Istennek távozásukért. Kérem vegyék ezt komolyan!....Gondoskodjanak arról, hogy mindegyikük megharcolhassa saját harcait, föloldhassa/kibogozhassa saját görcseit!"

"Minden vonalon fölöslegessé kell tennünk magunkat."

"Amint észlelem, hogy valaki egyedül is tud már menni, tudatosan visszahúzódom. Inkább kicsit korábban, mint túl későn. Menjen egyedül. Nyugodtan kísérletezzen, még ha föl is bukfencezik. Ha elesett, azt figyelem, vajon föl tud-e egyedül állni. És hagyom, hadd álljon föl szép lassan, egyedül."

Ez azt is jelenti, hogy az ember nem az isteni pedagógia tárgya, hanem annak Vele együttműködő szövetségese, társa. Nem „kötelességpedagógia” hanem a szabadság pedagógiája.

„Isten szeretetének hajóján nincsenek gályarabok, ott csak szabad evezősök vannak, akik a legvégsőkig elmennek – szeretetből”

A tanulást, és az önnevelést sosem csupán elméletileg értelmezi, hanem mindig a gyakorlatra is érti:

„Nemcsak elméletileg akarunk tanulni: így és így kellene jól csinálni, így lesz jó, így lesz szép, sőt így szükséges. Ezzel igazán nem sokra mennénk! Nem, mindezt a gyakorlatban is meg kell tanulnunk. Minden nap, minden órában ténylegesen neki kell látni.”

„Hogyan tanultunk meg járni? Emlékeztek még arra, hogyan tanultatok meg járni? Vagy legalább arra, hogy a testvéreitek hogy tanultak meg?Vajon nagy beszédeket tartott-e édesanyátok: nézd Tóni, nézd Marikám, így kell csinálni!?Akkor még egyikünk sem tudna járni. Nem. Nem bizony! Édesanyánk kézen fogott minket, és már indultunk is. Járni járva tanulunk, szeretni szeretve; így kell megtanulnunk önmagunkat is nevelni, az állandó önnevelés gyakorlatán keresztül. Megfelelő alkalomban biztosan nem lesz hiány!”

Módszereit a tudomány és az élettapasztalat csiszolta számunkra is alkalmazhatóvá:

„Nyilvánvalóan a Gondviselés különös vezetése volt, hogy 1921 óta mindkét nem mindkét lélektípusába mélyebb betekintést nyerhettem, egészséges és beteg lelkekbe.”

„…..az élettel való közvetlen kapcsolat volt a legfőbb mesterem. Az egész nevelési rendszerem így keletkezett. Mivel Isten mindenféle embert, férfit és nőt, mindenféle korosztályt bőségben az utamba vezérelt, a rendszer egy univerzális formát nyert ezáltal.”

„Mi schönstattiak nem dogmatikus, hanem nevelési mozgalom vagyunk. Mindig is úgy határoztuk meg magunkat, mint összekötő kapocs, a tudomány és az élet, a teológia és az élet, a pszichológia és az élet között.”

Legfőképpen a lélek neveléséről van szó. Kimondottan Ember- és Lélekbarát pedagógia. Abban szeretné segíteni az egyént, hogy a képességeit felismerje, értékelje és a lehető legjobban kibontakoztassa. A mérce az Ember, az ő legősibb szükségleteivel és különböző fejlődési szituációival. A jót, az eszményit mindenki saját magában hordozza, ezt kell felébreszteni, ösztönözni és megnemesíteni, és egyidejűleg a negatív hajtásokat lemetszeni.

„Van katolikus pedagógia? Katolikus célkitűzés lehetséges, a pedagógia törvényszerűségei, tehát az emberi cselekvés/magatartás törvényszerűségei ugyanazok, akár természetes, akár természetfölötti célkitűzésekről van éppen szó.

Mi ez a speciálisan katolikus célkitűzés pedagógiai szempontból? Készség és képesség arra, hogy önállóan és öntevékenyen Krisztus testének tagjaként az Istengyermek életét éljem.”

Az újkori élet új problémáira kíván válaszokat adni:

„A mi katolikus pasztorációnk gyakori tragédiája az, hogy olyan embereket akarunk megragadni vele, akik már nem léteznek. Ők korábban éltek. Mi azonban még mindig úgy pasztorálunk tovább, mint az talán a korábbi generációkban helyes volt…megkövül, elszenesedik…"

"Az Egyház küldetése: Menjetek és hirdessétek minden népnek, minden generációnak! Ott érd el, ahol ma él, a mai lelki beállítódásában, pillanatnyi szükségeiben, harcaiban és görcseiben. És a mai ember lelkileg egészen más, mint az előttünk élő generáció, ezt nap mint nap tapasztaljuk.”

Joseph Kentenich pedagógiai rendszerében az Élet szolgálatát, öt vezércsillag segíti:

1. Bizalompedagógia
2. Mozgáspedagógia (A lélekmozgást kísérő ped.)
3. Kötődéspedagógia
4. Szövetségpedagógia
5. Eszménypedagógia

Csecsemő és kisgyermekkor;
Kisiskoláskor;
Serdülők (korai; közép- és késői szakasz);
Ifjúkor és felnőttkor; (A nevelést, és az önnevelést Kentenich atya ugyanis nemcsak a gyermekkorban tartotta fontosnak, hanem a házastársak, szülők, felnőttek számára is, egészen az életünk végéig.)

A) Minden téma alapja a „nevelt nevelő”, tehát minden az önneveléssel kezdődik.

„Az élet, a lét ma a legfőbb nevelő tényező, nem a szó. Csak annak hisznek ma, aki az életével igazolja, bemutatja mondanivalóját. A vallásunk a levegőben lóg, mert nincs benne dinamika, mert túl kevéssé alakítja az életünket. És mivel túl kevéssé alakít minket, nem hisznek a szavainknak.”

Ezt úgy képzelhetjük el Heinrich Hug (Schönstatt atya, aki Kentenich atya pedagógiáját öt kötetes műben dolgozta fel) hasonlata alapján, mint a nevelési fa gyökerét. A „nevelt nevelő” az egész tevékenységünk kiinduló pontja, gyökere, ezen múlik a hitelesség, az életképesség.

B) Második lépésként a célunkat figyeljük meg közelebbről. (A nevelésünkben rövid-, közép- és hosszú távú célokat fogalmazhatunk meg.) Előző hasonlatunknál maradva ezek a fa remélt gyümölcsei, az eleven élet jelei. A legjobb szándékunk és minden mesterfogásunk is tévútra vihet, ha ezt szem elől tévesztjük. „Semmit sem ér a futás, ha az ember nem a jó úton jár” – állítja a közmondás.

C) Végül néhány bevált, konkrét módszert, eszközt, tevékenységet ajánlunk, amivel ezeket a célokat elérhetjük. Ez a fa törzse, amelyen a gyökérből szívott tápláló nedvek a fa minden részébe eljuthatnak. Nem szabad ezt sem alulértékelni, hiszen számtalan próba eredményét szűrtük le, de arról se feledkezzünk meg, hogy a nevelésben holtbiztos tipp nincs! Saját tapasztalatunk, gyermekünk eredeti, egyedi személyiségének mély ismerete, és a személyes kegyelem nélkül alkalmi barkácsolás csupán, amit művelhetünk.