Mi a Szentély? –Egy hely, ahol az ég a földet érinti!

A fiatal Kentenich ezt megtapasztalja és ez menti meg őt. Ez az ős-tapasztalata Máriával, ez a mély kapcsolata, mely Oberhausen óta növekedett és megtartotta őt, ez az élmény, hogy „ő jelen van, szeret és küld” megtestesül, alakot ölt és ebből lett a szentély.

Kentenich atya ős-élménye lakást keresett és talált a kis Szent Mihály kápolnában. Itt berendezkedett, átalakította és ebből a kápolnából lett a schönstatti Ősszentély. Mária szállást keresett és a szentélyben szállást talált. Ez azért volt lehetséges, mert előzőleg már Kentenich atya szívében otthonra talált. Tulajdonképpen a Kentenich atya és Mária közti szeretetszövetség keresett és talált szállást a szentélyben. „Mária itt van, szeret, szüksége van rám és szeret engem” – ez költözött oda, és egy olyan teret hozott létre, melybe másokat is meghív. Akik elfogadják hívását, azok szintén megtapasztalják, hogy Mária jelen van, szeret és küld. Akik pedig belekapcsolódnak Kentenich ős-élményébe, nem maradnak egyedül, hanem egy családot alkotnak. Mindazok, akiket ez a szent hely megérint, osztoznak Kentenich atya élményében, Mária szeretében és küldetésében. Vagyis a szentélybe jövőknek közös Isten-élményben van részük. Ez a közös Isten-élmény hozza létre a közösségünket és a közös utunkat. Minden a szentélyben kezdődik és folyamatosan minden onnan ered. „Aki keres engem, megtalál a szentélyben” – mondta/mondja Kentenich atya. Az ő lelke, ős-élménye testesül meg a szentélyben, ezen a szent helyen, ahova beléphetünk ugyanúgy átélhetjük, mint ő, hogy Mária jelen van, szeret és küld. Ebbe az ős-folyamatba lépünk be, ha belépünk a szentélybe. Micsoda ajándék ez nekünk, schönstattos családunknak, hogy alapítónk szíve létrehozott egy olyan teret, melybe beléphetünk mint az Istennel való találkozás/kapcsolat barlangjába, nem csak lelkileg, hanem fizikailag is. Mi történik ott? Minden itt történik, ami Isten és világ, ég és föld, Isten és Mária, Jézus és az Egyház között történt és történik. Itt és most az egész üdvösségtörténet jelen van a szentélyben!

Létezik egy (különleges) szent hely, mióta Isten Jézus Krisztusban eljött közénk

Miféle szent hely ez? Jézus beszélget a szamariai asszonnyal Jákob kútjánál. (Jn 4,19-26) Az asszony mondja:

„Atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, Ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell Őt." Jézus így válaszolt: "Hidd el nekem asszony, eljön az óra, mikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogják imádni az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól van. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Az Atya ilyen imádókat kíván. Lélek az Isten: lélekben és igazságban kell őt imádni." Az asszony így szólt: "Tudom, hogy eljön a Messiás — vagyis a Fölkent. Mikor eljön, tudtunkra ad majd mindent." Jézus erre kijelentette: "Én vagyok az, aki veled beszélek."

A lélekben és igazságban való imádásról beszél Jézus az asszonynak. Mióta Isten emberré lett, mióta a Fiú minket embereket bevon az Atyával való viszonyába, az Atya imádásába, azóta az üdvösség számára nincs már kitüntetett hely. Sokkal inkább Jézus személye maga a szent hely. Aki benne és vele együtt imádja az Atyát, az imád lélekben és igazságban. Ehhez nincs szükség semmiféle konkrét helyre, hanem Jézusra és az ő nevére, az ő nevében való imádságra, ebben áll az igazi imádság és ebben van Isten jelenléte. „Én vagyok az, aki veled beszélek” ebben az „én vagyok”-ban benne van a messiási kijelentés, melyre a szamaritánus asszony utal. Jézus azt mondja: igen asszony, én vagyok a Messiás, akire vársz. De ebben az „én vagyok”-ban még több is rejlik. Benne van Istennek, Mózes Istenének a neve, melyet a csipkebokorban kinyilatkoztatott: „én vagyok, aki veled vagyok”. A Messiás az a „hely”, akiben jelen van Isten és benne, a Messiásban szeretne az emberekkel találkozni. Az az Isten, aki az égő csipkebokorból Mózest megszólította, és az a Jézus, aki a szamáriai asszonynak mondta: „én vagyok”, egy és ugyanaz (a személy). Tehát Jézus valóban Isten szent helye, az ő szentélye. Mivel Jézusban Isten jelen van a világban, ezért már nincs olyan szent hely melyet az embernek fel kellene keresnie, hogy üdvösségét megtalálja és Istennel találkozzon. Már nem kell egy bizonyos helyre elzarándokolnunk, hogy Istent megtaláljuk. Jézushoz kell mennünk, aki Isten szent helye. Ő Isten jelenléte a világban. Ezt világítja meg a Jelenések Könyvének látnoka, amikor a mennyei Jeruzsálemről beszél (Jel 21,22):

„Templomot nem láttam benne. Az Úr, a mindenható Isten, és a Bárány a temploma.”

Jézus az Isten temploma, Őbenne Istennél lakhatunk.

Ezekkel a megfontolásokkal azonban még nem vagyunk a schönstatti szentélyünknél. Tovább kell mennünk még egy lépéssel.

Az emberréválás a teológiai kulcs ahhoz, melyet az Újszövetségben a szent hely jelent. Ha az ember egy másik emberrel igazán találkozik, akkor ezt szeretetnek nevezzük. Mi keresztények hisszük, hogy Isten emberré vált és hisszük, hogy Isten szeretetből lett emberré. A Fiú, ha emberré lesz, az emberekhez megy. Nem csak sétál egy kicsit a Földön és a távolból integet nekünk; hanem eljön oda, a mi végső helyünkre, ahol mi emberek Isten nélkül vagyunk, oda ahol nehéz, ahol nagyon rossz: a bűnünkbe, az Istentől való elfordulásunkba, a poklunkba. Odamegy, hogy ott legyen együtt az emberekkel, minden emberrel és őket ott szeresse. Ezen a végső helyen való szeretet által megy végbe a megváltás.

A Fiú emberréválása, a halála és feltámadása a világ univerzális üdvözítő eseménye. Ezt mondja hitünk.

De ennek az univerzális eseménynek mindenki számára megtapasztalhatóvá és elérhetővé kell válnia. Tehát mindig újra meg kell testesülnie és ezt közvetíteni kell a te és az én számomra. Ezért van az egyház és a szentségek. És ezért vannak az Újszövetség szent helyei is. A szent helyek legmélyebb valósága abban gyökerezik, hogy Jézus emberré lett. Jézus velünk akar lenni és maradni az ő testi megtapasztalhatóságában. Mindenki számára most és minden időben elérhető akar lenni. Ezért vannak a szent helyek szerte a világon. Helyek, ahol megtapasztaljuk, hogy Isten jelen van, szeret és küld engem.

Mária magban foglalja a szentélyben Jézus jelenlétét

Minden: az egész üdvtörténet, a szent helyek, a szent jelek, minden a szentélyünkben jelen van számunkra. Mégpedig minden szentélyünkben: az Ősszentélyben, a leány-szentélyekben, a házi- és szívszentélyekben. Ha és amennyiben Mária jelen van (és ebben hiszünk), akkor betölti lényének valóságával ezt a teret. Ha Mária a szentélyben jelen van, akkor itt van a Fiú emberréválása. Itt van Názáret, Betlehem, Golgota, az utolsó vacsora terme... Mária mindezt folyamatosan a szívében hordozza, ez életének beteljesült valósága. Jézusssal való életének egyetlen állomását sem veszíti el: a testi anyaságot, a Jézushoz, mint gyermekéhez való közelségét, a kereszt alatt való szenvedését, a feltámadás élményét, a tanítványokkal való együttes imádkozást a Szentlélekért. Mindezt megőrzi, mert mindezen állomások újra, itt és ma az Egyházban újra megvalósulnak. Az akkori, a régi üdvtörténeti események, mintegy szellemi Ősrobbanás, mely most végtelen dinamikával kiterjed és mindent, ami van Húsvét valóságának fényébe szeretné bevonni. És mindennek közepette úgy áll Mária mint az egész teremtés „frontasszonya”. Ahol találkozunk vele, belevon bennünket az új teremtés dinamikájába.

A sok szentély nem más, mint Jézus egyetlen üdvtörténetének részdarabjai.

Ebből kiindulva nem játék, ha a Schönstatt-szentélyeknek az üdvtörténeti helyek neveit adjuk (Sion, Tábor, Moriah...) Ezek a nevek világos meghívásokként hatnak, hogy ezeken a helyeken a megfelelő kegyelmeket keressük és befogadjuk, és engedjük, hogy magukkal vigyenek bennünket az Istennel való találkozásba és a bibliai üdvtörténeti folyamatba. És biztosak lehetünk abban, hogy a megnevezett bibliai szent helyek teljes valósága a mindenkori szentélyben teljesen jelen van. Isten az ő teljes valóságában jelen van a szentélyben, az Istennel való találkozásnak azzal a titkával, melyre a szentély neve utal.

A megnevezett bibliai szent hely (pl. Sion) kegyelmét kell keresni és megkapni. Természetesen nem kizárólagosan, mintha ezt más helyeken nem lehetne megkapni. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy Isten meghívásáról van szó, hogy ezeken a helyeken épp ezt a kegyelmet keressük és bontakoztassuk ki. A szentélyek nevei meghívnak szerves egyoldalúsággal, de nem kizárólagosan, hogy az adott helyen az üdvtörténetet kibontakoztassuk és ezt a kegyelmet nekünk ajándékozzák, ha benső éberséggel várjuk. Mi iránti éberséggel? A vallási ős-élmény utáni éberséggel: hogy Isten jelen van, szeret és küld engem. Vagy Mária jelen van, szeret és küld engem, vagy Jézus jelen van, szeret és küld engem...

A szentély és benne Mária - ez nem egy lelkipásztori trükk. Az otthonosság kegyelme - nem egy pszichológiai stratégia. A szentélyünk egy olyan kegyhely, ahol Isten szeretete megérinti a földet. És mivel ez így van, ezért van itt az otthonosság -, lelki átalakulás - és apostoli gyümölcsözőség - kegyelme. Ha én egy embert csak bizonyos számító szándékkal vezetek a szentélybe, akkor pont a lényeges nem történik meg. Ha szentélyeinkből egyszerűen csak istentiszteleti helyet csinálunk, melyeknek stratégiai értéke van, akkor a lényeg elmarad. Nem azért reprodukáljuk a szentélyt, hogy (mint a HILTON) egy meghitt érzést nyújtsunk, vagyis nem egy lélektani törvényszerűség miatt. Ez így csupán stratégia lenne. A szentély nem stratégia miatt működik. A döntő a szentélyben az ős-élmény: Isten jelen van szeret és küld engem. Mária jelen van szeret és küld engem. Ezt a döntő élményt nem lehet csinálni, nem lehet reprodukálni, ezt ajándékba kapjuk. A hely nem önmagától hat, csupán a jelenléte által, mint egy gyógyszanatórium vagy mágikus tárgy. A hely azáltal hat, ha és amennyiben szeretet van, ha és amennyiben itt emberek felszabadítják magukat a közösség iránti szeretetre, ha és amennyiben megtapasztalják: Isten jelen van szeret és küld engem. Az otthon - a szeretetet jelenti. Valakinek otthont ajándékozni annyit jelent, hogy bevonjuk személyes szeretetünk térségébe. Ez csak akkor megy, ha önzetlenül, számítás nélkül szeretünk.

Mivel járulhatunk hozzá a szentély gyümölcsözőségéhez?

Ahogy nem lehet a szentélyt csupán lelkipásztori eszközként félreértelmezni, ugyanúgy a szeretetszövetség sem egy lelkipásztori trükk. A számító szándék nélküliség (önzetlenség) jelenti az abszolút mértéket, úgy is mondhatjuk, hogy ez az isteni mértéke minden szeretetszövetségnek, melyet emberek egymással kötünk. (A szeretetszövetség egyetlen célja maga a szeretet). Aki csak a partnere vélt hűsége mentén köt szeretetszövetséget, vagy egy bizonyos célt akar elérni vele, az sosem kötött igazi szeretetszövetséget. Ő így egy cél-szövetséget kötött. Egy cél-szövetséget pl.: a lelkipásztori céljai érdekében. Nem mondhatom senkinek sem, hogy azért szeretlek Téged, hogy megtaláld a Jóistent. És ha megtaláltad, akkor viszlát, elválunk egymástól. Tudjuk, hogy Kentenich atya ezen a ponton milyen egyértelmű volt: felajánlotta/odaadta a szívét.

A szeretetszövetség egy olyan szövetség, melyet szeretetből, szeretetben és szeretetért kötünk. A szeretetszövetséget nem lehet próbaidőre vagy a csalódásig kötni. Nem lehet hátsó gondolatokkal kötni. Nem kínálhatom fel a szívemet egy embernek, hogy aztán később kidobjam onnan, amikor elérkezett oda, ahova akartam, vagy ahova soha nem akartam. Ezt nem lehet/nem szabad. Mindannyian tudjuk, hogy a szeretet örökre szól, hogy hűséget jelent. A szülőknek meg kell tanulni a gyerekeiket azért szeretni, mert a gyerekeik, nem pedig azért, mert olyanok, amilyeneknek szeretnék/álmodták őket. Meg kell tanulnunk szeretni őket, és Istentől ki kell könyörögnünk egy nagyobb szeretetet annál, mint amit magunkból ki tudunk csiholni.

Az őszinte, számítás nélküli, áldozatkész szeretetért folytatott harc az, mellyel hozzájárulhatunk a szent helyek létrejöttéhez. Ez a számítás nélküli hűség, mely tovább szeret, ha csalódott is, talán a legdöntőbb, mellyel hozzájárulhatunk a szent helyek létrejöttéhez… Hogy Isten mértéke szerint egymásnak oly nagyvonalúan, ahogy csak lehet, minden nap újra megbocsátunk.

A szeretetnek teret biztosítani az életünkben, hogy Isten szeretete a szentélyben teret nyerhessen. Ha mi a szeretetszövetségben a hűségre egy világos „IGENT” mondunk, akkor kiélesedik a hallásunk Iránta, aki irgalmasan közöttünk lakik. Akkor Istennek teret adunk. Isten szeretné gyermekeinket egy családba összegyűjteni, hogy ne csak a személyes szent helyeinket találjuk meg, hanem a szent helyeinken egymásra is rátaláljunk.