Kentenich atya meghívta egyszer egy hű tanítványának M. édesanyját Schönstattba, hogy pár nyugodt napig pihenje ki magát.

"Majd meglátod, hogy mi lesz..." - mondta Kentenich atya tanítványának. És valóban, M. anya reggel a ház kápolnájába ment, és részt vett a sok misén, amit - annak idején még szigorúan egyenként - a papok a különböző oltároknál egymás után bemutattak. Miután az összes mise véget ért, átment a közeli szentélybe, hátha ott is talál egy misét, amin részt lehet venni.

Így teltek a péhenés napjai, egyik a másik után. Egy délután aztán figyelmes lett, hogy minden irányból nővérek tartanak a szentélybe. "No ott biztos lesz valami" - gondolta. Csatlakozott hát a nővérekhez és a szentélyben várta, hogy mi fog történni.

A nővérek Kentenich atyát várták, aki ebben a délutáni órában tudott időt szakítani, hogy előadást tartson nekik. Érthető, hogy az előadás közben a nővérek maguk közt szerettek volna lenni. Egy nővér súgva figyelmeztette is M. anyát: "imindjárt jön Kentenich atya, hogy egy előadást tartson." "Oh, ennek nagyon örülök" - válaszolta gyanútlanul M. anya.

A közeledő Kentenich atyát már előre figyelmeztették a nővérek: "Kentenich atya, van egy nő a szentélyben, aki nem akar menni."

Kentenich atya belép a szentélybe, és ezekkel a szavakkal kezdi az előadást: "Kedves nővérek, ma közöttünk van M. anya. Róla fog szólni az előadásom...." És ezt követően kifejti a témát: "Az egyszerűség imája", azaz az egyszerű és felszabadult Istennél-lét a szív természetfeletti légkörében, sok szó és gondolkozás nélkül. És újra és újra kifejti: "M. anyánál a következő képpen van: ... ha Jézus Szívhez imádkozik, akkor  ezzel együtt áramlik a Szűzanyával való minden szerete is, és fordítva ugyanúgy..." 

M. anya zavarodottságát el tudjuk képzelni: "legszívesebben a pad alá bújtam volna..." - meséli később fiának. De nem volt kiút. Kentenich atya, aki a lelkét ismerte, egy élő bemutatóórát csinált belőle.