VI. KENTENICH VETÉLKEDŐ

„Nagyon megérte a vetélkedő. Elkezdtem végre Kentenich atyával ismerkedni, közelebb kerültem hozzá és tudok, merek hozzá fordulni. Köszönöm a sok munkát, a szellemes kérdéseket, a biztatást, az egésznek a hangulatát.
Már várom a következő vetélkedőt!”
/Egy korábbi versenyzőnk/

Téged is hív!

2016 őszén immár hatodszorra indul a Kentenich vetélkedő, mely már oly sok fiatalt és házaspárt vezetett el játékos formában Kentenich atyához, hogy jobban megismerjék Schönstatt történelmét, lelkiségét és gazdagságát.

Részletes információk:

  • Az első forduló ("életrajzi" - alapozó) 2016. szeptember 13-tól november 30-ig került megrendezésre, a második forduló ("lelki"-mélyülő) 2017. január végén kezdődik.
  • A vetélkedőben kérdéssrokat kell megválaszolni az interneten keresztül, melyekre egyenként két hét áll rendelkezésre. Minden kérdés megválaszolható ezen honlap tartalmából. A csapatok így pontokat szerezve versenyeznek egymással, miközben Kentenich atyát egyre mélyebben megismerik.
  • A jelentkezéshez nem szükséges "előképzettség"! A vetélkedő lényege, hogy a résztvevők a kérdéssorok által játékosan bevezetést nyernek Kentenich atya életébe és gondolatvilágába.
  • A vetélkedő online, mindenki otthonról tölti ki a kérdéssorokat, viszont a végén mindenkit hívunk és várunk a fináléra, melyet Budapesten május 20.-án rendezünk meg. 
A kérdéssorokat egy ILIAS nevű program segítségével lehet beküldeni, ami nagyon érdekessé és sokszínűvé teszi a játékot. Ha szeretnéd, ki is próbálhatod, hogyan fog zajlani a vetélkedő ezzel a programmal! Kattints:


Hogyan lehet jeletkezni?

  • 2 fős csapatok jelentkezését várjuk (barátok, testvérek, házaspárok, szülő-gyerek stb.(ha netán nem találsz csapattársat, az ne tartson vissza a jelentkezésben!))!
  • Jelentkezési határidő: 2017. január 21.
  • Jelentkezéshez csupán be kell jelentkezni a honlapon, ki kell tölteni a jelentkezési űrlapot és be kell fizetni a nevezési díjat (2000 és 5000 Ft közti összeg csapatonként, egyéni belátás szerint).

A játék szervezői jó szándékkal segítik és kísérik a játékosokat.

Mit nyernek a résztvevők?

  • Először is - és számunkra ez a legfontosabb - Kentenich atya gondolatait tanulmányozva értékes üzeneteket kapsz a hétköznapi élet számára. Ez minden résztvevő számára garantáltan nagy nyereség
  • Másodszor: minden csapat, amely legalább három forduló kérdéssorait megválaszolja, ajándékcsomagot kap.
  • A vetélkedő végén, 2017. május 20.-án egy Finálét rendezünk, ahol jó hangulatban nemcsak együtt ünnepelhetünk, hanem a legjobb csapatok még egyszer összemérhetik tudásukat. Itt az első három helyezett megkapja a Kentenich-díj első, második és harmadik fokozatát.

Jelentkezz, csatlakozz te is!

Jelentkezés

Az alábbi mezők kitöltésével jelentkezhetsz egyedül, vagy egy csapattárs megadásával ketten (pl. házaspárként az egész család nevében is) a hatodik Kentenich Vetélkedő 2017 január végén induló második "mélyülő" fordulójára!

A jelentkezéshez BE KELL LÉPNED! Ha még nem léptél be, bal oldalt megteheted. Ugyanott regisztrálhatsz is, amennyiben még nincs felhasználó neved valamelyik schönstatti honlapon. (ha már regisztráltál a fiú- vagy a lányifjúság honlapján, az ott kapott névvel és jelszóval itt is be tudsz jelentkezni)

AZ ŰRLAP BEKÜLDÉSÉHEZ BE KELL JELENTKEZNED! Ha bejelentkeztél megjelenik itt a neved:
Vezetéknév Keresztnév; ha nem ez a neved, kérlek a bal oldali "Saját adatok"-ra kattintva korrigáld a profilod beállításait.

Ezzel az e-mail címmel vagy regisztrálva a honlapon, és a továbbiakban mindig erre fogod kapni a visszajelzéseket. Ha ezt a címet nem használod, mielőtt továbbmész változtasd meg a profilod beállításainál. A személyes adataidat, e-mail címedet bizalmasan kezeljük.

Ez lesz a játékban használt neved (nevetek), légy kreatív! :-)

Amennyiben ketten (vagy családként) indultok, a játék megkezdődtével bármelyikőtök beküldheti a válaszokat, csupán a csapat nevét kell majd megadni.

Amennyiben játékostársadnak van külön e-mail címe, add meg azt itt, hogy a jövőben ő is megkapjon minden fontos információt a játékról!