KENTENICH ATYA SZÖVEGEINEK ÉRTELMEZÉSE

KKE 1.0. P. Kentenich József szövegeinek értelmezése[1]
 
 
1.0.1. P. Kentenich József életműve
 
1.0.1 a. Írásművei
 
Senki sem tudja, hogy Kentenich atya saját kezűleg pontosan mennyit írt (értekezéseket és leveleket). Több tízezer oldalt! Még lehetetlenebb felmérni, ha a számtalan beszéd és lelkigyakorlat leírt anyagait is hozzávesszük. Az egyes közösségek a személyesen nekik mondott beszédeit saját tulajdonukként őrzik mint alapítójuk és atyjuk szavait. Itt láthatóvá válik, hogy a leírt szó először élő beszéd volt, személyekhez és közösséghez intézett beszéd, valakiknek szóló személyes üzenet. Ez akkor is érvényes, ha hasonló vagy azonos gondolatokat mindig más közösségnek és személyeknek mondott „egészen személyes módon”. Az írott szöveg ős-eredete válik itt láthatóvá, és egyúttal a könyv új kultúrája, melyben az írott szövegnek helye van az emberek egy közösségében. Természetesen érthető, hogy mindezzel sok ismétlés jár együtt. Annál fontosabb egy válogatott szöveggyűjtemény.
 
 
1.0.1 b. Kentenich atya írásainak az élettel való egybeépülése
 
Kentenich atya szövegeinek olvasásakor bizonyos nehézséget okoz az a tény, hogy ő nem volt egy rendszerező filozófus vagy teológus, hanem mindenek előtt gyakorlati ember, életközeli tanár, pedagógus és alapító, ember- és közösség-formáló próféta. Ennyiben inkább Szókratész volt mint Platón; inkább Jézus mint Szent Pál – ha már hasonlatot keresünk. Kiterjedt írásos hagyatéka elsőként ezért okoz csalódást: mert először is elbeszélt gondolatokból áll. Azok az írásművek is sokfélék, melyeket Kentenich atya maga dolgozott ki. Ezek is végső soron valakinek mondott beszédek, valakivel folytatott dialógusok pl.: József-levél; Generális-levél; Turowski rendfőnökhöz írt levél stb.   
 
Pedagógiai mű, pedagógiai szituáltság
Kentenich atya életművét elsősorban azok az emberek jelentik, akiket ő formált. Ez azt jelenti, hogy a kijelentései (beszédei melyeket leírtak) személyes helyzetekre, mentalitásra, szükséghelyzetre vonatkoznak, de tekintetbe veszik az egyesek ill. közösségek megértő-képességét is.
 
Korhoz kötöttség, időbeli szituáltság
Egy további előfeltétel a korhoz való kötöttség. Az ábrázolásmódban másképpen jár el, ha veszélyeztetett régi értéket véd, vagy ha belenyugszik, hogy valami teljesen feloldódjon és eltűnjön. Kentenich atya pl.: azért is hangsúlyozta oly nagyon a Mária-tiszteletet, mert a környezetében ezzel mindig újra gondok voltak. Ezzel szemben a Krisztus-kapcsolatot egy kimondottan Krisztus-centrikus koráramlat által biztosítva látta és ezért erről kevesebbet beszélt. Akkor még sok mindent feltételezhetett a hallgatóságában mint magától értetődő dolgot, ami ma már sokszorosan nem az. Ennek megfelelően súlypontozott. Mindeközben nemcsak az általános kor-helyzetre volt tekintettel, hanem az embereknek - akikhez beszélt, akiket tanított -   egészen konkrét helyzetére is. Ezek az emberek legnagyobbrészt eleven, hagyományosan vallásos vidékekről jöttek. Ahhoz a világhoz mérten Kentenich atya haladó gondolkodónak és tanítónak számított. Emiatt gyakran védekező állásba is kényszerült.
 
 
Kentenich atya alapítása, mint élő „könyv”
Kentenich atyánál minden az alapításának szolgálatában is áll. E teljesen újszerű, nagyon eredeti és sokoldalú mű alapítása az életfolyamatokba ágyazva halad előre. Az írásműveiben található eszmék is ennek a létrejövő és növekvő képződménynek a szolgálatában állnak. Ennek megfelelően erre is mindig hangsúlyt fektet.
 
Az alapító folyamat eredménye egy élő szervezet, melyben sok mindent nem eszmékkel magyaráznak és biztosítanak, hanem organikus életfolyamatokkal. Az eszmék megtestesülnek eljárásmódokban, intézményekben, az alapításainak életérzésében és tudatában megjelenő bizonyos mentalitásban, speciális és tipikus fejlődésvonalakban és tendenciákban. Vegyük például az évfolyam-eszményt. Kentenich atya írásaiból csak feltételesen lehet ezt megérteni. Ezzel együtt az évfolyam eszmények gyakorlatának hagyományát is ismerni kell. Nem fog tehát túl sokat felfogni belőle, aki csak könyvből olvas róla. Hasonló a helyzet - hogy további példákat hozzak - a schönstatti világi intézményeknél (a schönstatti atyák, Mária-nővérek stb. kötelékeinél) található kötöttség-formával: a „szerződés-szenteléssel” és a felbontási joggal is (itt nem tesznek szerzetesi örök-fogadalmat); továbbá a schönstatti szentéllyel is. A megértésükhöz ismerni kell az életből azt a módot is, ahogy ezek létrejöttek és fennmaradnak.
 
Különösen is jól látható az élethez kötöttség a máriásság témájánál. Kentenich atyánál a máriásság a legjobb eszköz az eszmék kötődésére, megtestesülésére és megtartására. A Mária-tisztelet kibontakozásának és hatásának módjáról sok mindent le lehet olvasni, ami a konkrét Mária-tisztelettől elvonatkoztatott leírásban, általában nem tűnik a szemünkbe. Pl.: a szerves ill. mechanisztikus gondolkodás, élet és szeretet teljes témaköre nagyon erősen kapcsolatban áll a máriássággal. Hogy mit jelent a máriásság, ezt mindig újra a máriás élet és magatartás élő könyvéből kell kiolvasni. Hasonló a helyzet a gondviselésbe vetett hittel is. Az a mód, ahogy Kentenich atya élt Dachauban, a koncentrációs táborban, sokkal többet elmond a gondviselésbe vetett hitről, mint az erről szóló sok értekezése.
 
Továbbá az alapítás idejében különösen is tudatosítottak és hangsúlyoztak bizonyos szempontokat, melyeket aztán később már nem tettek témává (mert beépültek a működésbe)
 
P. Kentenich József szelleme és lelke
Élő szervezetben működő rendszernek nevezhetjük Kentenich atya „szisztémáját”. Az eszméket élő módon beleszervezte Schönstatt élet-képződményébe. Kentenich atya a fejében és a szívében hordozta ezt a szisztémát, mely diszkurzív és intuitív, szintetizáló, az életbe szintetizáló és reflektálva szintetizáló (szisztéma). Ahhoz, hogy szövegeit helyesen osztályozzuk és helyesen értsük, egyúttal tekintetbe kell vennünk személyes belső életrajzát is. Ez egyébként minden auktorra áll. Ez a nehézség minden írónál fellép. Sok mindent nem ír le, mert magától értetődőnek tart, egyáltalán nem is válik benne tudatossá. De egy olvasó talán egészen másképpen lesz ezzel.
 
 
1.0.1. c. Élet és eszme (fogalom)
 
Az e gyűjteményben közreadott szövegek tehát tudatos és reflektált-eszmei részét képezik egy egésznek, az élet egy absztrakciója. Kentenich atya egész életén át művelte ezt. Alapításának és az egyes embereknek az életétől mindig újra felszállt a „végső elvekig” (ahogy mondani szokta) és eszmékig. Világosan kivehető ez különösen is a pedagógia területén.
 
Mindez állandósult megfogalmazásokat és szóalkotásokat is jelent, amelyekről azt mondja, hogy „telitalálatok”, örökre szóló eltalált kifejezések, és ezért nem kell megváltoztatni őket. Éppen ezeknél különösen is fontos, hogy lássuk mögötte az életet, az életfolyamatot, az élő szervezetet, melyet a szó jelölni akar.
 
E fáradozás folyamatában kiemelkedő csúcsot jelentenek az utolsó negyvenes évek és az ötvenes évek. Ezek azok az évek, amikor a legfontosabb írásos értekezések keletkeztek. Ezekben akarja Kentenich atya az egyház elé terjeszteni elveit. Igen, mint új megtestesüléseket és életbe ültetéseket akarja ezeket felajánlani az egyháznak. Ezekben az összefüggésekben Kentenich atya meglepően a „tudományos” szót használja: „Itt úgy beszélek, mint egy tudós”. Ez alatt azt érti, hogy ezeken a helyeken nem konkrét pedagógiai helyzetről vagy alapításról van szó, hanem általános érvényű megfogalmazásokról.
 
Egy ilyen folyamattal együtt jár a tudatosodás, kidolgozás és azok megvilágítása, amire eddig nem gondoltak. Szükségképpen ennek a szöveggyűjteménynek is lesz ilyen hatása.
 
De azt is jelenti, hogy minden fogalomhoz - hogy úgy mondjam - élet tapad, élet jár, és hogy nem lehet mindig precízen kidolgozott fogalmakkal dolgozni. Kentenich atya (irodalmi) hagyatékában kimondottan sok „leíró meghatározás” van. Szívügyét hangsúlyozzuk: Ahol a gondolkodás elválaszt, az élet összeköt. Fogalmi megkülönböztetések a kultúránkban sokszor fogalmi elszigeteléssé fajulnak. Egy jobban életszerű („organikus”) gondolkodásmódban Kentenich atya garantáltabbnak látja a világosan különböző eszmék együttlátását mint a fogalmi gondolkodásban egyedül. Ez az együtt- vagy egymásban-látás Kentenich atya nagy szívügye. Ennek az oka: „A mai gondolkodásmód sokszor áthidalhatatlan ellentétet lát ott, ahol az élet szoros egységről tud. (…) Csak a makkegészséges organikus gondolkodásmód lehet (…) az élethez teljesen igazságos.” (Das Lebensgeheimnis Schönstatts, II (1952), 126.140)Ezért a „fogalom mértékletes felpuhításáról”  beszél egy alkalommal. (lásd 4. súlypont: Organizmus-tan (azaz az élő szervezetek tana))
 
Az ilyen elvektől aztán újra leszáll az életbe, hogy ott azok megtestesülését, életté-válását megfigyelje.
 
 
1.0.1.d. Nem organikus (élethelyzettől független) fogalmi megközelítés
 
Amikor Kentenich atya gondolkodásmódját az élettel való közvetlen kapcsolattól függetlenül akarjuk bemutatni, még jobban szem előtt kell tartani eszméinek tudatos összekapcsolását egyetlen teljes eszme-organizmussá (-kozmosszá). Amik szervesen, életszerűen (vagyis a fogalmi elvonatkoztatás előtt) kapcsolatban voltak, azokat fogalmilag is össze kell kötni nyomatékosan, ha az eredeti organizmustól (élő szervezettől) eloldott eszmék síkjára lépünk.
Ilyen módon tehát rengeteg sok dolgot kellene kifejezetten megfogalmazni. Fenn áll itt annak a veszélye, hogy sok mindent nem veszünk észre.
 
A tudatos gondolkodás könnyen szétszakít, nem vesz mindent tekintetbe, kihagy dolgokat. Hasonlítható ahhoz a kísérlethez, hogy a tenger hullámzását matematikailag leírjuk. Ehhez sem elég a 70 vagy még több ismeretlenes egyenletrendszer. A szóban forgó folyamatot szívesen hasonlítom ahhoz is, amikor egy körhöz (vagy sőt egy gömbhöz) érintőt húzunk. Végtelenül sok érintő kellene ahhoz, hogy csak belőlük kialakuljon egy valódi kör.
 
E gyűjtemény szövegei tehát megkísérlik Kentenich atya gondolkodását nem organikus módon, az élethelyzetektől függetlenül úgy bemutatni mint eszme-épületet, mint tanítást, amely tehát Schönstatt életében való részvételtől függetlenül is megérthető. Fontos lehet és jelentőséggel bírhat, hogy emiatt ne kelljen Schönstatt életének könyvére hivatkozni.
 
„Nos, a következő feladatunk abban áll, hogy mindent, amit a jó Isten adott, összegyűjtsünk és összefogjunk. Ami bennünk, a (Schönstatt) családban is talán mint hatékonyan működő valóság van jelen, azt most célratörő tudatossággal ki kell válogatni, feszesen a végső célra kell irányítani és aztán mint állandó értéket bebiztosítani.” (Rom-Vorträge, III (1965) 116)
Kentenich atya itt az általános vonalvezetést erősebben hangsúlyozza, és előnyben részesíti a konkrét élethelyzetekbe burkolttal szemben.
 
Ahhoz tehát, hogy e szöveggyűjteményt teljes értelmében felfogjuk, tulajdonképpen az alapját képező életfolyamatokkal együtt kellene tanulmányoznunk. A szövegek önmagukban félrevezetők lehetnek. Elkerüljük egyoldalú értelmezésüket, ha tekintettel vagyunk arra az összefüggésre, mely fenn áll a tudatos megfogalmazás ill. a magától értetődő, ki nem mondott, elhallgatott, nem verbális „gyökérzet” között, mely a folyamatokban, az alkatban, láthatóan vagy elrejtve jelen van.
 
És mégis lehetséges a fogalmakkal való megragadás. Az életszerűség és a szeretet minden hangsúlyozása mellett Kentenich atya ugyanakkor célul tűzi ki a kimondottan fogalmi és elvi leírást is. Más alapítókhoz viszonyítva szokatlanul sokat tett a „metafizikai összefogásért” és az eszméknek a legszélesebb teret adta.
 
Mindenesetre rá kell mutatni az (eszmék) korlátaira.
 
 
1.0.2. Kentenich atya élethelyzettől független kijelentéseinek ismérvei
 
Ha az ember ilyen módon az életből absztrahált szöveget olvas, bizonyos nehézségekkel találkozik.
 
Egyoldalúság.
Konkrét helyzetekben Kentenich atya többnyire csak egy szempontot hangsúlyoz. Azt az éppen megfelelő szempontot, amelyik megerősít, anélkül, hogy rámutatna, hogy léteznek más szempontok is. Spontán meg tudjuk érteni az ilyen helyzeteket, főleg, ha a megerősítő beszédmódot a behatárolás még fel is erősíti. Pl.: Ez a kifejezés: „csak Isten” az egyik oldalon a lelkiség célját jelenti. A másik oldalon pedig összefoglalja mindazt is, ami ellen Kentenich atya harcol. Ha azt mondja „Isten”, akkor ebben benne akarja látni a teremtést is. Ezért harcol a „csak Isten” ellen. Mégis - amikor beszél, - többnyire nem utal a másik oldalra. Az egyoldalúságokat Kentenich atyánál alapvetően „organikusan” kell érteni. Ezért a gyakori szókapcsolat: „szerves egyoldalúság”, ami alatt azt értjük, hogy jelenleg nincs kifejezetten megfogalmazott nagyobb összefüggés. Ugyanígy az is igaz, hogy létezhet fejlődés és bővítés is.
 
Szélsőséges megfogalmazások.
Az egyoldalúság nehézségét még élesíti, hogy Kentenich atya gyakran szuperlatívuszokat alkalmaz: „az a legfontosabb”; „az a leglényegesebb”; „nemcsak gondtalanoknak kell lennünk, hanem végtelenül gondtalanoknak”; „én mindent az inszkripcióval gyógyítok”. Mindezen kijelentések „szervesen egyoldalúak”.
 
Kiegészítő ellentétek
(complexio oppositorum). Ha egymásmellé tesszük Kentenich atya különböző témájú szövegeit, sokszoros nagy ellentmondásokat észlelünk. De nem szabad ezeket az ellentmondásokat elhamarkodottan az egyik pólus javára feloldani. Az ilyen ellentétes kijelentéseket inkább „szembefekvő” kijelentéseknek nevezem, melyek összetartoznak. Az embernek nem szabad megfeledkezni a mindenkori „szembefekvő” pólusról. Mindig számolhat vele.
 
Kentenich atya az egypólusú-központosított gondolkodást összekapcsolja a kimondottan kétpólusú gondolkodással. Sőt Kentenich atya gondolkodását többszempontúnak nevezhetjük.
 
Az organizmus (élő szervezet) gondolattal együtt és azon belül Kentenich atya egy határozott feszültség-törvényt lát. Amikor ő „organizmust” (emberi élő szervezetet) mond, akkor ez alatt nem az önmagában vett emberi természetet, hanem a szabad, a történelemben és a létben élő ember élő szervezetét érti. Gondolkodásának alaptétele nemcsak az organizmus, hanem éppen ugyan úgy (a feszültség-törvény is), a (komplementer) kapcsolat, mely fennáll két egymásba be nem olvasztható pólus között.
 
Tipikus hajlam.
És mégis az egész, a rendszer, az eszme-épület sajátja egy bizonyos hajlam, összecserélhetetlen alak, meghatározott típusú lelkiség akkor is, ha „minden benne van”. Ez mindenekelőtt a más lelkiségekkel és „rendszerekkel” való összehasonlításban válik világossá. Akkor látható, hogy a Kentenich féle gondolkodásmód jobban hajlik a világi-, az igazi emberi dolgok, a lélek és az élet, a konkrét, az érzékelhető és látható dolgok erőteljesebb értékelésére. Jobban kiemeli az evilági „másodlagos okokat”, Istennek a világban való jelenlétét (immanenciáját) szemben világ-felettiségével (transzcendenciájával). Előszeretettel viseltetik az organizmusok (élő szervezetek), a folyamatosság, a szervesen növekvő fejlődés, de az elvek iránt is. Ugyanígy a szabadság és a történelem iránt. 
 
Ha (Kentenich atya) egyes konkrét esetekben a világtól való menekülésről is beszél, a „rendszere” szerint, „hajlam- (tendencia-) szerűen” ez mégis a világ-áthatásnak van alá- ill. mellérendelve. A világtól való menekülés, melyet egy konkrét fázisban hangsúlyoz, valójában a világ-áthatás folyamatának eleme. Vagy lehetséges, hogy egy konkrét esetben a radikális természetfeletti és Isten-központú magatartás szükséges lehet, de mégis - „szisztematikusan nézve” - mindez egy olyan magatartásnak az eleme, amelyben a teremtmény, speciel az ember, Istent - hogy úgy mondjam - „tartalmazza”. Ehhez hasonlóan létezhet önmagunknak a kötöttségekből való kiszakítása. És mégis Kentenich atya lelkiségének általános hajlama (tendenciája) a kötődések erősítése. A (helyes) kötődések felépítésének folyamatában létezhet olyan időszak, amikor (bizonyos) kötődéseket el lehet - talán el is kell - szakítani. Kentenich atya lelkiségének „törekvés-tendenciája” ebben az irányban különösen is világos.
 
Azaz a hangsúly egy adott pillanatban egy adott szemponton van; a „szisztematikus egészet” - melynek sajátos „objektív íve (fejlődési vonala)” van - egy bizonyos látószögből nézzük. Ilyen helyeken aztán még világosabb lesz, hogy az eszmerendszer éppen ott egy feltételezett vagy létrehozandó élet-organizmuson nyugszik. Innen kapja minden egyes körülmény a saját teljességét és szervességét (élet-gyökereit).
 
 
1.0.3. A szövegek cirkuláris és lineáris ábrázolás- ill. felépítésmódja
 
Mint minden szöveges ábrázolás, Kentenich atyáé is arra van utalva, hogy a különböző témákat egymás után kell hoznia (lineáris ábrázolásmód). Ez ugyanúgy áll az egyes szövegekre, a különböző súlypontokra mint a teljes műre. Az esetleg türelmetlen olvasót - aki hiányolja a megfelelő helyen a megfelelő szempontot - néhol megpróbáltam a szöveggyűjtemény további súlypontjaira tett utalásokkal megnyugtatni. E feladat megoldását célozza a szöveggyűjtemény végi tárgymutató is. Valóban szabályosan idegesítő lehet, ha olyan dolgokat kell egymás után mondani és olvasni, melyeket valójában egyszerre és egymásba szövötten kellene ábrázolni.
 
Ha Kentenich atyánál is alapjában véve lineáris ábrázolás van, mégis nagyon sokkal inkább   kimondottan cirkuláris ábrázolásmódot valósított meg. Ez felel meg az ő gondolkodásmódjának, mely mindent mindennel összeköt, összefüggésben lát.
 
Már maguk az egyes szövegek is gyakran cirkuláris-körbefutó szerkezetet mutatnak. De az egészben van helye csak igazán. 
 
Megpróbáltam a szövegek elrendezésénél ezt számításba venni a szöveggyűjtemény egyes köteteiben, melyeknek középpontjában bizonyos súlypontok állnak. Egy-egy szöveg azonban gyakran egy másik súlyponthoz is rendelhető lett volna. Hogy éppen ezt kifejezésre juttassam, az egyes fő részeket súlypontoknak neveztem. Ezek a fő részek (súlypontok) nem skatulyaszerűen elhatárolt területek, hanem inkább, mint a tájkép kiemelkedései, melyekből mint középpontokból tárjuk fel szerkezetét. De nincs világos elválasztó határ a további tájak felé, melyek szerkezetét más kiemelkedésekről tekintjük át. Szívesen használom itt még a mágneses tér képét is hasonlatként. (térbelileg elhelyezett több mágnes által kialakított erőtér)
 
A szövegek és tartalmak egymásutánjának teljes lineáris-cirkuláris lefutását egy szimfóniához is hasonlítom. Az egyes tételek és a teljes mű fő és mellék témái (dallam-motívumai) minden egyes tételben hosszabb vagy rövidebb formában mindig újra megjelennek. Sok téma csak röviden jelenik meg, majd később kibontva, és aztán ismét röviden megemlítve. Az elején gyakran már ott van minden, ami azonban később világosabb és szélesebb lesz. Alkalmilag ugyan elszórtam kereszt-hivatkozásokat, de végső soron ez nem szükséges, mert az egész műben a cirkuláris mozgások által a különböző témák úgyis mindig újra összekapcsolódnak egymással vagy összhangba kerülnek.
 
 
1.0.4. Kentenich atya tanulmányozása
 
Fontos szolgálatokat tehetnek Kentenich atya tanulmányozásában e szöveggyűjtemény kötetei. De nem elégségesek. Kentenich atya gondolkodásának az alapításban (Schönstattban) és annak élet-folyamataiban és élet-tradícióiban való megtestesülése jelenti Kentenich atya tulajdonképpeni művét, tulajdonképpeni könyvét.
 
Továbbá nem minden témára voltam egyformán tekintettel, jóllehet a gyűjtemény szövegeiben - szervesen nézve - minden (téma) legalább is benne foglaltan szerepel. Kentenich atya nagyon sok témával foglalkozott! Mindenekelőtt olyan témákat választottam, melyek Kentenich atya profiljának irányába mutatnak.
 
Rövid idézetekkel, saját megfogalmazásokkal és fókuszálásokkal megpróbáltam a szöveggyűjteményt valamelyest „kikerekíteni” Kentenich atya gondolkodásának általános tendenciájának megfelelően.
 
 
Kentenich atya tanulmányozásának szempontjai[2]
 
Ebben a fejezetben a Kentenich-tanulmányok számára fontos szempontokról van szó. Olyasmi ez, mint egy kérdés-katalógus, mely segítségükre lehet a megfelelő felkészülésben és az ismétlődő önellenőrzésben.
 
Mindent olvasni és figyelembe venni
a.)Sokat olvasni
 
Kentenich atya maga is nagyon sokat írt. Végtelen sok tanfolyamról van jegyzet és hangfelvétel. Sokat ebből publikáltak is. Még senki sem olvasott el mindent.
„A következő feladatunk abban áll, hogy mindent összegyűjtsünk és összefogjunk, amit a Jóisten nekünk felkínált.”[3]
Érdemes az írásait olvasni, gyakran olvasni. Mert a második és minden további olvasásnál olyan szempontokra számíthatunk, melyekre közben tettünk szert, és amelyek a már olvasott szöveget más fényben láttatják.
Azon is mindig újra elcsodálkozom, hogy milyen sok mindenen figyelmetlenül átsiklunk, jóllehet talán egész kifejezetten ott van. Ezt különösen akkor vesszük észre, ha alá szoktuk húzni a fontosabb szövegrészeket. Néha évek múlva észleljük, hogy nem húztunk alá fontos kijelentéseket. Sokáig így voltam az olyan szavakkal, mint „élet”, „életfolyamat”, „életképződmény” és más hasonló - az „élet” szóval képzett - összetett szavakkal. 
 
b.)Schönstatt tanulmányozása
 
A Kentenich-kutatás második forrása a Kentenich atya által alapított intézmények, magatartás formák és élet-folyamatok szemügyre vétele és tanulmányozása. A tanulmányokban súlypont szerűen ugyan először a leírtak állnak az előtérben. De ezek Kentenich atyánál nem választhatók el az „életszerű” valóságoktól.
Pl.: A Kentenich féle világi intézményekben (pl.: Mária-nővérek…) a felmondási jog kihangsúlyozása nagyon sokkal többet mond el az új szerzetes-típusról, melyet Kentenich atya hozott létre, mint sok írása. Vagy mit jelent a fogadalom nélküli ill. szerződéses intézmény? Vagy: a család-köteléknek is világi intézménnyé kell válnia, és ezzel a házas intézet is a szűzi közösségekhez hasonlóan a „tökéletesség állapotához” tartozik. Mit mond mindez a szexualitás értékeléséről; és az evangéliumi tanácsok látásmódjáról? Mit jelent a háziszentélyek léte? Kentenich atyát tanulmányozni mindig azt jelenti, hogy Schönstattot is tanulmányozzuk.
 
c.) Kentenich atya életét tanulmányozni.
 
A harmadik forrás Kentenich atya belső és külső életrajza. Pl.: mit mond az engedelmességről a viselkedése Milwaukeeban, főleg mivel mindig tudatában volt, hogy viselkedése ebben a kérdésben példaadó-jellegű? Mit jelent az, hogy az evangélikus plébániát mintaképnek állította a család-kötelék elé?
 
Előzetes pozitív beállítottság
 
Bizonyos dolgokat Kentenich atyában és Schönstattban nem könnyű megérteni. Nyugodtan lehetek kritikus és megkérdezhetem a közösségi érzékemet. Mégis jól teszem, ha az ítéletemet függőben tartom. Gyakran bebizonyosodik a mélyebb megértésekor, hogy az érthetetlen és elutasított dolgok mégis fontosak. Így van ez nem utolsó sorban bizonyos végletes kijelentésekkel. Azt is tekintetbe kell vennünk, hogy Kentenich atya gyakran több mint fontosnak élte meg a belátásait, és inkább megérezte (fontosságukat) de nem tudta mindenben megokolni. Akkor egyszerű állítás formájában adta elő (megérzéseit).
 
A párhuzamosan egymás mellett mondottak összekapcsolása
 
Kentenich atya élete vége felé panaszolja, hogy lelkiségében sok mindent “túlságosan egymás mellettiként“ fogtak fel. Példaként hozta a szeretetet:
 
            "És ha a szeretet egyenesen az emberi élet, az emberi lét alap-szenvedélye, ős-szenvedélye, akkor mi mindent kell még egyszer újraigazolni. – Az évtizedek folyamán természetesen ez a legmesszebbmenőkig megtörtént a családban, de mégis túlságosan sok mindent egymás melletti dologként fogtak fel, melyek nem alkotnak egyetlen egészet és nem váltak központi eszmévé, központi feladattá. Mindezt most újra meg kell hódítani."[4]
 
Amit itt a „szeretet“ példáján bemutattunk, általános jelentőségű. Így pl. A házassággal kapcsolatban (a házaspár szeretetszövetségét) nem elég egybe foglalni, egyben látni az Istennel és a Szűzanyával való (szeretet)szövetséggel. Ez azzal kapcsolatos, hogy Kentenich atya lelkisége először a szűzi életet élő férfiak és nők közösségeiben bontakozott ki, itt alakultak ki a megfogalmazások. Így a szövetséget először sokkal inkább a gyermekséggel kapcsolták össze, sem mint a házassággal és a jegyességgel. Az emberek közötti szeretetszövetséget - mely Schönstatt lelkiségében fontos szerepet játszik – nem kapcsoljuk szorosan egybe a vallás területén levő szeretetszövetséggel, vagyis „túlságosan egymás melletti dologként fogjuk fel“.
 
Ezek a megjegyzések a tartalmak fogalmi-tudatos ábrázolására vonatkoznak és Kentenich atya lelkiségének eszmei-tudományos megértésénél érvényesülnek. Az életben ezeket a dolgokat természetesen még inkább együtt látjuk.
 
A szöveggyűjtemény feladata a kétféle értelemben vett együtt-olvasás.  Egyrészt a szövegek egymás mellé rendezésével megmutatja az egyes témák gazdagságát. Másrészt a sok helyen szétszórtan mondottak egybe foglalása, együtt-látása, mely többnyire az eddigi tudományos feldolgozások legfontosabb célkitűzése volt/van. 
 
 
Az ellentéteket nem szabad túl korán az egyik pólus javára harmonizálni és feloldani
 
Az összegyűjtött szövegek megmutatják Kentenich atya gondolkodásának „fesztávolságát“ is. Minden összhang és szervesség mellett nagyon sok feszültség és kimondott ellentmondás is volt benne. Minden kijelentésnek megtalálhatjuk az ellentétét is és erre már előre számíthatunk is. Pl.: a lelki kötődés kifejezett hangsúlyozása mellett az elengedés és lemondás fontosságát is hirdeti. Vagy az önmagunkká válás és önmegvalósítás mellett az önzetlenséget is.
 
Mégis nem szabad egyetlen kijelentést sem elhanyagolni vagy kihúzni.
 
Az egymás mellé helyezett szövegek (összehasonlító) kereszt irányú tanulmányozása során létrejön bennünk Kentenich atya gondolkodásának jellegzetes képe. Olyan ez, mint ahogy a szobrász keze alatt létrejön a szobor. Minden oldalról megmunkálja az anyagot, minden aránytalanságot eltávolít és csak azt hagyja meg, ami a szobor lényegéhez tartozik.
 
Még egyszer hangsúlyozom, hogy ilyen “keresztben” való tanulmányozás mind a három, fent említett forrás esetében szükséges.
 
 
Fontos kijelentések
 
Kentenich atya bizonyos dolgokat hosszú időn keresztül és nagyon részletesen fejtegetett. Minden esetre feltételezhetjük, hogy az eszméi, gondolatai már nagyon korán megszülettek. Így van ez pl. azzal a kijelentésével is, hogy Mária a Szentlélek szimbóluma, és hogy fontos lenne az egyházban ezt jobban felfedezni. De erről csak egész ritkán beszélt. A fontossága miatt azonban ez egy nagyon lényeges kijelentés. Mert ilyen módon Mária nyilvánvalóbb helyet kaphatna a keresztény lelkiségben. És a Szentlélekkel személyesebb lehetne a kapcsolat.
 
A kezdetek tanulmányozása a végkifejlet szempontjából
 
Megfigyelhetjük Kenetnich atya gondolkodásának fejlődését, időbeni kibontakozását főleg az életben kifejeződő és felismert dolgok kapcsán. Eszerint pl. 1914 október 18-át jobban megérthetjük a szív-szentélyre vonatkozó tapasztalat és felismerés fényében, melyre Kentenich atya az általa elővételezett/megélt Schönstatt-történelem vége felé „az életben“ jutott. Innen kiindulva lesz világos, hogy október 18. először Kentenich atya szívében lett valóság és azokban az emberekben, akik ezzel a hellyel (Kentenich atya szívével) bensőséges kapcsolatba kerültek. És így a kőből épült Schönstatt-szentély másodlagos az ember lelki-szellemi szentélyével szemben. Innen kiindulva a kegyelmi tőkéről szóló tanítást új alapokra lehet fektetni és megérteni. Akkor ez azt mondja, hogy mindig építeni kell a lelki-szellemi szentélyt, ha azt akarjuk, hogy az emberek számára gyümölcsöző legyen.
 
A kezdeti fejleményeket a későbbiek szempontjából olvasni és feldolgozni azt is jelenti, hogy a később keletkezett szövegeknek - főleg ha Kentenich atya maga írta – abszolút elsőbbsége van a korábbi idők kijelentéseivel szemben; főleg, ha azok nem is teljes szövegek. Az isteni gondviselés - ezt kell mondanom - megóvott bennnket attól, hogy már rögtön a húszas években Kentenich atya előadásait szószerint lejegyezzék. Kentenich atya gondolkodásának eredetisége csak az időben előrehaladva bontakozott ki, akkor is, ha a kezdetektől fogva magas fokú folytonosság állapítható meg utólag. Ne tévesszen meg Kentenich atya ismételt kijelentése, hogy minden már „1912“ óta jelen van. Ez igaz is meg nem is. Kentenich atya a saját gondolkodását egy alkalommal a cérnaorsóhoz hasonlítja. Aki ezt kézbe veszim nem tudja, mi van rajta. Csak ha húzni kezdi a cérnát, akkor lesz látható, hogy milyen hosszú. Egyszer nekem magyarázta ezt a képet.
 
Ez azt is jelenti, hogy egyre jobban elhagyta azt a hátteret, amelyből jött.
 
Az elmondottak érvényesek pl. a mariológiára is. “A máriás pap” című lelkigyakorlaton (1941) világosabb és kerekebb a mariológiája, mint a korábbi szövegekben. “Az ég felé” (1945) imakönyv mariológiája még kerekebb. De a legjobb a “Milwaukee terciátus” (1963, Vorträge, Band 1) és egyes, a német közösségnek szóló vasárnapi prédikációk.
 
Amit mindenesetre szintén megfigyelhettem, hogy az első megfogalmazások néha még közelebb állnak az élet-megfigyeléshez, és még látni lehet a megfogalmazás folyamatát. Ennyiben ezek is segítségre vannak a később lekerekített, szilárd megfogalmazásban előadottak és ismételtek megértéséhez.
 
Kiegészítés
 
Ahogy az ember áttekintésre jut, aszerint megállapíthatja, hogy itt vagy ott kiegészítésre lenne szükség. Talán átsiklott egy szöveg felett. Vagy hiányzik még a megfelelő szöveg. Ilyen értelemben feltételezhetjük, hogy hiányzik még a rendszer egy eleme, anélkül, hogy ez rögtön azt jelentené, hogy az ember beleolvassa a saját véleményét. Saját együttgondolkozás nélkül természetesen amúgy se megy.
Pl.: a “szövetség” témát többnyire ószövetségi szövegekből és helyzetekből kiindulva mutatja be. Az “Újszövetség” bejelentését pedig nem követi hasonlóan kifejtett bemutatás; hiányzik továbbá a szövetség történetének ábrázolása is Jézus Krisztustól napjainkig. Ez kiegészítésre szorul. A “súlyát” tekintve az Újszövetség minden esetre fontosabb mint az Ószövetség, akkor is, ha erre vonatkozóan kevesebb szöveg áll a rendelkezésre.
 
A szöveg keletkezésének eredeti összefüggései
 
Kentenich atya minden kijelentésének háttere van. A kor, a pedagógiai helyzet, az érintett közösség történelme…
 
Minden kijelentést az „életbe ágyazva“ kellene vizsgálnunk. A tudományos igény olyan megfogalmazásokat akar, melyeknél elvonatkoztatunk a keletkezés konkrét élet-helyzetétől; de ez nem jelenti azt, hogy „mechanisztikusan“ (!) egyszerűen szószerint vesszük, ahogy elhangzott. A tanulmányozás eddig felhozott fentebbi szempontjai is a segítségünkre vannak. Nem mindig lehetséges Kentenich atya szavainak élet-alapjait és –hátterét felderíteni. Annál fontosabb a többi vázolt lépés.
 
A különböző időben mondottak együttolvasása, egymás mellé állítása jelenti azt a módszert, mellyel a szövegek „szerves egyoldalúságaitól“ és a megfelelő élet-képződményektől elvonatkoztatunk és így tárgyaljuk őket. Ezáltal a szövegek teljes általános jelentőségükban jelenhetnek meg, és felismerhetjük Kentenich atya mögöttes gondolkodásának elrejtett alakját, jellegzetes formáját, tendenciáját. Ez néha megtakaríthatja a számunkra a konkrét helyzet részletesebb felkutatását, mindenesetre azonban csak úgy, hogy legalábbis alapvetően számolunk vele.
 
 
A „máriás“ és az „atyai“ élet-kapcsolatok kiemelése.
 
Az előbb mondottak sajátos módon érvényes Kenetenich atya gondolkodásának máriás és atyai jellegére. Ezért ezt külön kiemeljük. Egyrészt Kentenich atyának sajátos küldetése van Máriára vonatkozóan és az atya(ság) jelentőségét illetően valamint ezzel összefüggésben a gyermekség tekintetében is. Ez jelenti e témák saját értékét. 
 
Van azonban szimbólum- és élet-értékük is. A máriás élet és az atyához való gyermeki kötődés élet-folyamatairól olvasta le és tanulmányozta Kentenich atya az életfolyamatok törvényszerűségeit általában. Hasonlóképp (innen olvasta le) annak a (szerves) gondolkodásmódnak a törvényszerűségeit is, amely egyaránt igazságos mind az élethez mind pedig az általános érvényű dogmatikai-filozófiai igényekhez (normákhoz). Kentenich atya tanulmányozása tehát azt is jelenti, hogy a máriásság és az atyaság konkrét ábrázolásmódjában tett kijelentések általános jelentőségét is felismerjük és kifejtjük. Közelebbi vizsgálat azt mutatja, hogy az igazán fontos kijelentéseket Kentenich atya valóban máriás vagy atyai ruházatba öltöztette. Fennáll itt annak a veszélye, hogy ezeket (az általános érvényű meglátásokat) csak (jámbor) vallásos megállapításokként fogjuk fel.
 
Eszembe jut egy beszélgetés, amelyben azt mondtam, hogy a buddhizmus kimondottan organikus módon gondolkozik. Mire a beszélgetőpartnerem, egy magasan képzett schönstatti nő így válaszolt: ez azért sem lehetséges, mivel a buddhizmus nem máriás.
 
 
A negatív kijelentésekből a bennfoglalt pozitív tartalom kifejtése
 
Kentenich atya a szívügyeit sokszor negatív körülírással fogalmazta meg. Ennek részben ahhoz a folyamathoz van köze, amelyben a bizonyításra váró belső törekvéseit megvilágította. Ilyen esetben néha az ember jobban tudja, hogy mi az, amit nem akar; semmint azt kimondani, amit pozitiven akar.
 
De köze van (a negativ körülhatárolásoknak) a konkrét helyzethez is pl. egy olyan élet-képződmény (közösség) létrehozásának esetében, amelynek szüksége van lelkileg-szellemileg leárnyékolt belső térre, hogy ne „kokettálhasson“ túlságosan másokkal, hogy nyugodt körülmények között organikusan, az egyik teljességből egy új teljességbe fejlődhessen.
 
(A negativ körülhatárolásoknak) a vallás-erkölcsi tartalom világos kiemeléséhez is köze van. Mind közt ez a legfontosabb. Mivel az “új” először mindig a “dekadenssel” vagy a “szétesővel” is keveredve jelenik meg, nem mindig könnyű szétválasztani, főleg nem pedagógiai szempontból, amikor egy mozgalom inspirálásáról és a “tökéletesség állapotában” levő közösségekről van szó.
 
Kentenich atya lelkiségének bemutatására itt (a negativ körülhatárolásokkal) egy valós veszély leselkedik. Túl kevéssé tudjuk a pozitív tartalmakat kifejteni; ill. túlságos egyoldalúsággal csak a “korszellemtől” való elkülönülést hangsúlyozzuk, és ezzel egyidejűleg a bevált “régihez” való visszatérést.
 
Abban a mértékben, ahogy Kentenich atya tanítása előttünk megfelelően kikerekedik, itt is felismerhetjük, hogy bizonyos kijelentései egyszerűen „menetközbeni megfogalmazások“, melyek a (fejlődési) folyamat bizonyos helyéről származnak. Itt is segít, ha a „menetközbeni megfogalmazásokat“ a kikerekedett végső forma szem előtt tartásával olvassuk.
 
Sok esetben ez a korral való belső kibékülést jelenti, és Schönstatt ill. a schönstattiak lelki-szellemi elkülönülésének legyőzését.
 
 
 
"Kincseknek (a mélyből való) kiemelése (előhozása)"
 
Kentenich atya gyakran használja a “kiemelés” szót, amikor gondolkodásának és művének megértési folyamatáról beszél. Új szempontokat és vonatkozásokat fel kell fedezni és kiemelni. Ez hozzá tartozik Kentenich atya és Schönstatt gondolkodás- és élet-hagyományához.
 
A Schönstatt-Mozgalom életébe eszmék vannak beleágyazva. Ezért
      “vizsgálják meg, hogy csírájában nem valósult-e már meg az élet-képződményében az eszme,”[5]
amelyről azt gondolják, hogy be kellene fogadnunk. Mindenesetre “csírájában” már megvalósult.
 Ennek kifejezett kiemelése (megfogalmazása) aztán még mindig azt jelentheti, hogy mindenekelőtt újnak, sőt talán nagyon újnak fogjuk érezni. Itt értjük meg azt is, amit Kentenich atya oly gyakran mondott, hogy “már 1912-ben” minden itt volt. Schönstattot úgy jellemezhetjük mint élő szervezetben (élet-képződményben) megvalósult rendszert és történelmet. Sok minden él a mozgalom és Kentenich atya élet-képződményében anélkül, hogy igazán felfogtuk vagy megragadtuk volna. Ezért van Kentenich atya művében a sok “körülíró meghatározás” is. Vagy az olyan utalás, hogy valamit most “népszerű módon” körülír.[6] Ez teljesebb, inkább intuitívabb megismerési módot jelent. A schönstattiaknál gyakran használt szófordulat: Ez nálunk is megvan; ehhez sokat hozzá tudnánk mi is tenni. Innen van az a pedagógiai módszer is: a történelem utólagos (újra-élése) megvalósítása, amelyet Kentenich atya utolsó éveiben még kezdeményezett.
 
            "Sokszor nem is sejtjük, hogy mennyi titkos élet-aknát kell még itt felnyitni és megvizsgálni arany tartalmát (…)
 
Csak gondoljunk egyszer mindarra, ami a lélek mélyének megragadásával és átjárásával, megtisztításával és finomításával, lélekkel, erkölccsel és istenivel való áthatásával kapcsolatos, és amely a teljes szokásrendünket teremtő módon előhozta. A referenseknek éppen ebben az irányban való előrenyomulása áldásos lehet, ha az érdeklődő körök az indítást helyesen befogadják és megválaszolják.
 
Az élet-folyamatra és élet-áramra való kritikai visszagondolás és a referensek követelményeivel[7] való összehasonlítás egyértelműen megmutathatja, hogy kívánságai nagyrészt már valóságosan vagy szívügyként megvalósultak a (Schönstatt) családban. Sajnos, hogy ez eddig csak kevéssé vált ismertté. Még sokáig tarthat, amíg minden kincset kiemelünk, melyet Isten bölcsesége és jósága túlcsorduló mértékben nekünk ajándékozott.”
 
Teremtő szellemek számára kiterjedt lehetőség van itt, hogy jártas aranyásókként tevékenykedjenek.“

[1]H. King (1998):„HERMENEUTISCHE ÜBERLEGUNGEN ZUM SCHRIFTLICHEN WERK J. KENTE­NICHS“
                           in: Joseph Kentenich - ein Durchblick in Texten; Erster Band; Patris Verlag

[2] Herbert King (2003): „Pater Kentenich studieren”; Kentenich-Studien Nr.4.

[3] Rom-Vorträge, III. (1965), 116

[4] Kentenich atya:”Propheta locutus est” V (1966), 253.

[5] Glossen 1962, 9.

[6] Z.B. Vorträge 1963, 5, 57.

[7] Schönstatt modernizálása. Kentenich atya válasza a Schönstatt korszerűsítésére irányuló törekvésre (1962) (D.h. Eine größere Modernisierung Schönstatts. Der Text ist aus einem Schriftstück, in dem Kentenich 1962 auf Bemühungen ant­wortet, Schönstatt zeitgleicher zu machen.)