A szentélyról szóló tanulmány háttere

Ez egy magyarázó szöveg Kentenich atyának a schönstatti kegyhelyről szóló szövegéről.

A kommunikáció Isten és ember között, azaz egy tisztán szellemi és egy anyagvilághoz kötött lény között egy sajátosan izgalmas téma. Kommunikáció alatt itt nem csupán egy szellemi érzékelést értünk, hanem egy teljes életcserét, ami az értelmet és az érzelmet is magába foglalja, és ami a természet és a kegyelem lehető legteljesebb érvényesülését célozza meg.

A csúcspont és csomópont az Istenember, Isten testté lett igéje. Az ehhez a csúcsponthoz vezető történelmi úton és annak kibontakozása során Istennek számtalan olyan kezdeményezése van, melyekben ő műveit és kegyelmét különleges helyekhez, dolgokhoz vagy cselekményekhez kötötte. A szentségek és a sok kegyhely erre a legbeszédesebb példák. Ezeket minden vallásban az az érzés keretezi, hogy Isten bizonyos helyeken és bizonyos jelekben különlegesen hat.

Azzal a kérdéssel, hogy Isten – a Szűzanyán keresztül – Schönstattban és az onnan kiindult mozgalomban különösen tevékenykedett és tevékenykedik, Kentenich atya a „Schönstatt mint kegyhely”című tanulmányában foglalkozik, amelyből néhány kivonat szerepel itt.

A tanulmány 1944 júliusában a dachaui koncentrációs táborban keletkezett, tehát egy olyan időben, amikor a világháború háborús frontjai betörtek Németországba, és ezáltal Schönstatt település is külső veszélybe került.

Az alapító itt különösen azon a kérdésen gondolkodik el, hogy milyen kritériumok alapján ismerhető fel egy különleges isteni működés akkor, ha azt nem kísérik szokatlan jelenségek, mint csodák és látomások, ha a keletkezés felismerhető történelmi folyamat során emberi kezdeményezésre és a normális kegyelmi rend keretein belüli késztetésre vezethető vissza.

A tanulmányból származó szöveghez egy kis szakasz lett hozzácsatolva, ami még egyszer rávilágít arra, hogy Kentenich atya milyen nagyon hisz egy a szentélyünkből kiinduló, különleges kegyelmi működésben. Többször idézi a párhuzamot Naamán hadvezérrel, akinek éppen a Jordánban, és nem a sokkal szebb folyókban, mint a Tigris és az Eufrátesz kellett megfürödnie, hogy meggyógyuljon; éppen azért, mert a gyógyító erő ehhez a folyóhoz/helyhez kötődött.

Az alábbi szöveg megtalálható a „Texte zum Verständnis Schönstatts” (Szövegek Schönstatt megértéséhez) kiadványban (Vallendar-Schönstatt 1974), 101-139. oldal, itt a következő oldalak jelennek meg: 101, 102f, 104-106, 108-110, 115-118, 122f, 138.

A Naamánra való utalás a kegyhelyek isteni tervben való értelmezésével az 1952-es USA terciátus 39. előadásából származik, III. kötet, 98f.

A Schönstattról szóló vita előbb vagy utóbb abba az alapvető kérdésbe ütközik, hogy Schönstatt – mint hely és mint életmű – bizonyíthatóan az-e, aminek kezdettől fogva tartja magát, és ami minden helyzetben tolóerőt adott neki: egy kifejezetten isteni mű?