A naivitás zsenialitása

Egy újkori pedagógia alapvonásai katolikus nevelőknek

Többet erről az előadássorozatról

1950 pedagógiai napok helye Kentenich atya életében

Ez a szöveg itt jócskán le van rövidítve. A szöveg eredeti hosszúságban.

Mi a katolikus nevelés legmélyebb célja? Pedagógiai szempontból nézve célunk: képesség és készség arra, hogy öntevékenyen és önállóan éljünk Krisztus tagjaként Isten-gyermeki életet. A katolikus nevelésben végső soron mindig a háromságos Isten maga a nevelő, főleg pedig Jézus Krisztus, az Isten-ember. Amit itt (nekünk) tenni lehet, csak apró-munka.

A zseniális naivitás merészsége
iránt manapság nagyon sok embernek nincs már semmiféle érzéke sem. A katolikus vallásnak azonban ismét dinamizmusra van szüksége…

Nem „zseniális primitívségről” beszélek, hanem zseniális naivitásról, vagyis az Isten által akart és kialakított gyermekségről. Egyesek azért nem akarnak erről tudni, mert a természetfeletti bizalmuk gyenge és beteg, mások pedig a büszkeség miatt bensőleg megmerevedtek.

Nézzék, a zseniális naivitás lényegében két őserő merészségét zárja magába: a szent merészségét és a bűnös merészségét. Ugyanezt jelenti a nagylelkűség merészsége és az alázatosság merészsége.

Először nézzük a szent merészségét.

A nagylelkűség merészsége ismeri az értelem, az akarat és a szív merészségét.
Az értelem hívőn meghajol egy túlvilági, természetfeletti valóság előtt. Szent Ágostontól származik a klasszikus mondás: „Te, ó Istenem, nálam voltál, de én nem voltam magamnál.” A szent merészsége kiterjed az értelem halálugrására és a hit fényében mindenütt Istent látja. Nemcsak a szív Istenét, nemcsak oltáraink Istenét látja, hanem mindenek előtt az élet Istenét, az élő Istent, aki ott áll az élet minden történése és minden jelensége és eseménye mögött.
A szent el meri szánni magát a halálugrásra Isten karjába, a szív halálugrására, az akarat halálugrására. Továbbá a szent merészsége a hit fényében nemcsak az isteni fölséget látja, hanem meghajlik a keresztre feszített Krisztus előtt is. Akarja, hogy keresztre legyen feszítve a világ számára, ahogy a világ is keresztre van feszítve az ő számára. Szent Pállal együtt ez a merészség mindenütt Krisztust hirdeti, mégpedig a megfeszített Krisztust. (1 Kor 2,2).

A szent merészségével egyidejűleg előttünk áll a bűnös merészsége.

A nagylelkűséghez hozzátartozik az alázat! Milyen nagy a jelentősége ma a bűnös merészségének, mely nem bagatellizálja el a bűnt és nem játszik vele. Nem, nem, hanem sokkal inkább a bűnt a maga súlyosságában fogja fel, nem csak mint a törvény megsértését, hanem mint az isteni fölség személyes megbántását. A bűnös merészsége kiterjed a bűn utáni erőteljes vezeklésre is. A rabló merészsége, ahogy Calderon „Rablója” bemutatja, amikor a kereszt iránti áhítatról van szó. A rabló vétkezett, bűnt bűnre halmozott. Amikor elérkezik a halála órája, „a mennyek országa erőszakot szenved” (Mt 11,22), a rabló a bizalom merészségével átöleli a keresztet. A kereszt ereje feloldozza és megszabadítja őt. Előttünk van a roppant mélység, melybe beleugrunk: a hit valóságának mélysége. Mi mai emberek kétségbeejtően kevéssé ismerjük ezt; mi is, akik magunkat katolikusnak nevezzük, túlságosan naturalisztikus beállítottságúak vagyunk. A naturalizmus pestise, a laicizmus pestise ott is jelen van, ahol mélyen vallásos emberekről van szó, olyanokról is, akik a liturgia iskoláját sokszorosan kijárták. Bátran elmennek a mélységig; és amikor bele kell menni Isten karjának (ölelésének) mélységébe, akkor ismét visszaugranak.
Ugrás a természetfelettibe. Ezt kell ma az ifjúságunknak bemutatnunk: a természetfelettibe, az istenibe való halálugrást. Biztosan, tagadhatatlanul Isten kezébe esünk.
Mindebben pedig az a merészség, hogy nem tudom, mit kíván az Úristen tőlem holnap, holnapután. Csak ezt a mostani egyetlen lépést ismerem. Bátor hittel vállalkozom erre a lépésre, és meg vagyok győződve arról, hogy Isten fog kis ajtót nyitni újra a számomra. Ez volt és marad a szent vakmerősége, a bűnös merészsége.
A bűnös merészsége egyúttal zseniális naivitás, melyhez szól az Úr szava: „Még ma velem leszel a paradicsomban.” (Lk 23,43)

A mai fiatalság önmaga meghódításáért küzd, és ezért nem elégedhet meg csupán csak a természetfeletti eszközökkel. Természetes eszközre is szüksége van, pl. a sportra. A test fejlődni akar. Úgy lenne helyes azonban, ha az efféle természetes eszköz mindig csak mint a vallás-erkölcsi kiválóságnak a folyománya vagy előkészítője lenne.

A különbség a katolikus ifjúsági mozgalom és a Schönstatt Mozgalom között kezdettől fogva abban állt, hogy mi félreérthetetlen világossággal vallás-erkölcsi mozgalom akartunk lenni, mialatt a katolikus ifjúsági mozgalom pedig elsődlegesen és mindenek előtt egy kultúr-mozgalom akart lenni. Ezért tudtunk a kor nehézségeivel is erőteljesen szembeszállni.