Schönstatt az új társadalom modellje

1967-es zsinat hetedik előadásából

Mikor visszajöttem, a belső kételkedés légköre vett körül engem. Először is jó pár atya komolyan nekem szegezte a kérdést: nem hogy Schönstatt a zsinat által teljesen indejétmúlttá vált? Így szóltak: Hálásan nyugtázhatjuk: Schönstatt a csúcspontján számtalan szolgálatot tett az Egyháznak. Akkoriban a németországi egyház szinte összes kiváló vezetője Schönstattba jött vendégségbe, hogy – ahogy mondani szokták – ott „tankoljon”. A nyilvánosság körében ez úgy terjedt el, hogy aki a modern kort meg akarja érteni, és kiutat akar találni, aki tudni akarja, hogy a jó Isten mit akar mondani a kor eseményei által a kor eseményei számára, annak Schönstattba kell mennie és ott „tankolnia” kell. De ez akkoriban volt! Az az idő elmúlt! Idejétmúlttá váltunk. Másoktól kell leckét vennünk, és lemaradásunkat a lehető leggyorsabban pótolnunk kell, ha egyáltalán képesek vagyunk arra, hogy beleszóljunk a dolgokba, hogy az új Egyházat mi is alakítsuk.

Ehhez jött egy kérdés a környezetünkből olyanoktól, akik a nyilvános élet középpontjában állnak: Mit is tud Schönstatt azoknak az embereknek adni, akiket a modern lélek ide-oda űz és dobál? Csak körülbelül nyolc nappal ezelőtt került a kezembe egy tábori lelkész levele, amit már az első találkozó után megírt egyik paptársának. /…/ Nem tudom felolvasni az egész levelet, mert akkor nem jutunk el a célunkhoz, de legalább a központi gondolatokat ki szeretném emelni. Arról van szó, hogy Schönstatt nem azon az úton halad-e, hogy elrejtőzzön. Azon az úton, mely hagyja magát háttérbe szorulni, hogy a bencés lelkületet ápolja? Belső élet igen – de a világ átformálása nem érdekli! /…/

„Nekem úgy tűnik, hogy Kentenich atya döntés előtt áll, hogy a 20. század Benedeke szeretne-e lenni, és így Schönstatt egyfajta bencés szerzetesrenddé válna, azaz lehetőleg jámbor, zárt közösségeket akar a világba, akik szentségre törekvő életet élnek, de a világra viszonylag kis hatást gyakorolnak, és a férfiak világából mindenek előtt a derék és házias típusúakhoz szólnak, vagy korunk számára Ignác lenne, és ütőképes, tetterős, hatékony társaságokat akar talpra állítani.”

Természetesen az utóbbi! /…/

Már az őskereszténység ragaszkodott hozzá: A kereszténységnek kell a világ lelkévé, és ezáltal a világ formájává válnia. XII. Pius szívesen hivatkozott erre a kifejezésre. Mit jelent ez? A test formája a lélek, és ez „tota in toto et tota in singulis partibus” (egész az egészben és egész minden egyes tagjában). Ehhez a gondolathoz minden időben szilárdan ragaszkodtunk. Úgy hiszem, hogy ma délután erről ha csak érintőlegesen is, de tudok beszélni. Talán csodálkoznak, ha bizonyítom Önöknek régi írások alapján, mennyire megingathatatlanul szilárd és állandó a gondolat: Arra vagyunk meghívva, hogy egy új, keresztény társadalmi rendet teremtsünk. Ez nem gyerekjáték. /…/ A mi családunk – hallják csak még egyszer – a causa exemplaris, a minta mindarra, amit a jó Isten az új és legújabb időkben a világban és az egyházban meg szeretne valósítani! Ez mennyire bizonyítható részletekbe menően? Várjunk még egy kicsit.

„A bencés rend befolyása jelenleg jelentős mértékben csökken. A döntések ma a parlamentekben, a szakszervezetekben, a sajtó, a rádió, a televízió publikációs eszközeiben, mindenféle nagy szervezetben, a pártokban, a szabadidőben születnek. Olyanok kezében vannak, akik hatalommal rendelkeznek, többek között a hadsereg kezében, az oktatási intézményekben, mégpedig nem az iskolákban, hanem inkább az egyetemeken és a felnőttképzési intézményekben, és így tovább. Emellett természetesen nem lehet átsiklani afelett sem, hogy a maguk módján az imádkozók is történelmet csinálnak…”

Ebben nagyon sok igazság rejlik. Ám én most ennek ellenére világosan elutasítom ezt a vonalat. Talán visszatérhetek: A zsinat előtti Schönstatt mindannak a megelőlegezése, amire a zsinat utáni Egyház törekszik. Ami ehhez a témához indítékul szolgált, azt már világosan hangsúlyoztam. Önök tudják, hogy engem személyesen milyen régóta az a meggyőződés hajt – már kimondtam, de hangozzék el ismét –, hogy a Szentháromságos Isten és a Szűzanya családunk történetét úgy alakítja, hogy mintát teremtsen a holnap és a holnapután Egyházának megnyugtatásához és küldetéséhez.

Mennyiben minta? Hallgassák meg e két kifejezést: egyik oldalon a vezetői művészet, másik oldalon a követés hűsége! Vezetői művészet! Mit jelent ez? Az élő Isten betört családunk történetébe. Ő a tudatalatti lelki életünk mélyéig megragadott minket. És a mi válaszunk? Mi tudjuk: a követés hűsége, ami a biankó felhatalmazásban, az inszkripcióban és az Engling József-aktusban fejeződik ki.