Offenzíva a szerves gondolkodásért

Újra és újra csak azt hangsúlyozhatom, hogy örülnünk kellene, hogy egy ilyen korban élhetünk. Nem lehet és nem szabad aludnunk. Nem mondhatom: „Miképpen kezdetben vala, most és mindenkor és mindörökkön-örökké”, és aztán egyszer átfordulok, és horkolok, és aztán másik oldalamra fordulok, és megint horkolok. A "horkolásnak" vége. Ébredjetek fel és ébresszétek fel egymást! - most erre vagytok hívva.

Még ha igaz is, hogy nem várhatunk minden modern problémára világos tudományos választ, akkor sem futamodhatunk meg ez elől. Mindamellett azt hiszem, hogy később adhatok Önöknek egy rövid választ, amivel legalább a gyakorlatban elboldogulunk.

Nézetem szerint a legnagyobb szenvedés, a legnagyobb katasztrófa pszichológiai szempontból a mechanisztikus gondolkodás betegségében rejlik. Mekkora méreteket ölt a mechanisztikus gondolkodás? /…/ Mit kell tennünk? Mindent a gyökerekig kell visszavezetnünk. A válasz: Vissza a gyökerekhez! Ez kell, hogy legyen a feladat… Jól emlékszem, hogy amikor első alkalommal Észak-Amerikában jártam, egy borzasztó élmény volt számomra annak felismerése, hogy a német gondolkodásban fellelhető betegségtünetek mindegyike Amerikából jött. Ezért éreztem kötelességemnek, hogy a szerves gondolkodást ne csak újra tanítsam, hanem azért 1949-ben – életem legnagyobb merészségeként – az egyházi nyilvánosság előtt rendíthetetlenül síkra szálljak. Ez akár az egész mű életébe kerülhetett volna. Ezt a lépést csupán az organikus gondolkodás érdekében tettük meg. /…/

Tehát ma ugyanaz a problémánk, mint akkoriban. Mi lényeges? A válaszra már utaltam: Ma Önöknek ezzel kell számolniuk: A központosítás elszigeteléssel összekapcsolva holnaputánra a nihil kialakulásához vezet! Gondolják át, hogy ez mennyire igaz. Ha Önök számára ez nem világos, akkor sokmindent nem értenek a mai életből. /…/

Központosítás elszigeteléssel összekapcsolva – mit is jelent ez a gyakorlatban? Csak az Atya! Semmi más nem létezik már. Ugyanez érvényes, ha a mindennapi, megszokott élettel való kapcsolatunkat elveszítjük, ha áthúzzuk a teremtést, ha a teremtést nem illesztjük be az életünkbe, hanem a vallásban világellenesek vagyunk. Ez mindig elszigetelést jelent. A központosítás elszigeteléssel összekapcsolva mindenki mástól elválaszt. Nem hiába beszélünk hétköznapi szentségről! Még milyen sokat foglalkozhatnánk mindezekkel a kérdésekkel! Mindazonáltal, Önök megérthetik, amit szeretnék.

Miért kell tehát az integrálás (magába foglalás/együtt nézés) az említett értelemben? Ott van mindenek előtt a szeretet a szerves gondolkodás iránt, de a szeretet az ellentétek törvénye iránt is. Mennyire ellentétes a szerves gondolkodás a mai mechanisztikus gondolkodással szemben! Legalább azoknak a köröknek, akik már egy kicsit önállóan belegondoltak mindezekbe a gondolkodási rendszerekbe, most az egyszer fel kellene tenniük a kérdést: Miért történt a kockáztatás 1949. május 31-én, miért kellett a harc az organikus gondolkodásért? Az én szemszögemből nézve ennek valami jelentőségteljes dolognak kellett lennie, különben nem tettem volna kockára az egész családot. Nos, a végső választ Önök tudják: Ha küldetésünk van, hogy a Szűzanyának a világban, Európában és mindenek előtt Németországban helyet készítsünk, akkor először a mi gondolkodásunknak kell egészségessé válnia. Meg kell tanulnunk ismét szervesen gondolkodni. /…/ Az integráció mindenki számára helyet biztosít. Ha tehát a Megváltót szeretem, az nem jelenti azt, hogy a Szűzanyát mindaddig bezárjuk a pincébe, vagy a Mennyei Atyának folyton keresnie kell, hol vadászhat most, hogy valakit találjon. Mindennek egy egészséges szervezetnek kell lennie. Erről van mindig szó, és ezért kell síkra szállnunk. És ez az, legalábbis én így gondolom, amit a Szűzanya ezúttal nekünk felkínál – hadd ismételjem meg még egyszer: az Atya-kép integrálása!

Kérni akarjuk a Szűzanyát, segítsen nekünk, hogy ezt megértsük, hogy a modern szellemiségek teljes felépítését valamelyest megsejtve befogadjuk, és megpróbáljunk világos válaszokat adni. És ahol ez nem megy, ott így szólunk: Be a hit értelmébe! Erre csak végső esetben kerül sor. Talán kérjük a Szűzanyát is, hogy tanítsa meg értenünk ezt a kis imádságot:

„Dicsőség az Atyának örvendezve
mondja Krisztus és Mária dicsőítve,
A Szentlélekben teljes a dicsőség
Mindöröktől fogva most és mindörökké. Ámen”

Itt is a világmindenségről van szó. Mindez a szervezethez tartozik.