Ki a betonbunkerből!

Ha e kifejezést először halljuk, akkor – amennyiben mélyebb betekintéssel rendelkezünk a keresztény nevelés műhelyeibe – mellette kellene állást foglalnunk. Tulajdonképpen a mi nevelésünknek kellene ezt a világforradalmat megvalósítania. Mivel tulajdonképpen a mi nevelésünk az eredeti, a keresztény, a katolikus.

Hallották már, hogy mit írt a Megváltó az övéi emlékkönyvébe, mit adott meg ott nevelési célnak: Menjetek a világba (és tanítsátok mind a népeket), és kereszteljétek meg őket! Ez nem hangzik valami kényelmes dolognak, hanem hódításira való felszólításnak. (Önöknek) ki kell menni, Isten szavának vetőmagját kiszórni, a világot Isten számára meghódítani.

Vagy gondoljanak csak a nagy Isten Országa Programra, hogy mutatják be a nyolc boldogságban (vö. Mt 5, 3-11). Ez hogy hangzik? Ez nem hogy lemondás a kényelemről? Nem követel egy mélyreható személyiségbeli és világforradalmat? Nézzék, a kereszténység lényegénél fogva rá van hangolódva a forradalomra. Keresztény nevelésünknek már rég az isteni értelemben vett világforradalom mellett kellett volna döntenie.

Hogy állnak a dolgok valójában? Sajnos a katolicizmus, a kereszténység úgy néz ki, mintha egy betonbunkerben lenne, mintha félne a világgal való érintkezéstől, mintha kényelemben és nyugalomban akarna létezni a háttérben, és nem akarna belekeveredni a mai idők nagy küzdelmeibe, a világ harcaiba. Sajnos ma a világforradalmat első sorban mindenütt a Sátán értelmében látjuk, mert mi keresztények, mert mi katolikusok nem valósítottuk meg, nem döntöttünk az isteni értelemben vett forradalom mellett. /…/

Tehát fel szeretném tenni a kérdést magunknak, akik a történelem áramlatainak közepén állunk: Miért enged a jó Isten ilyen erős áramlatokat? Miért a sátáni értelemben vett forradalom? Csak egy válasz lehetséges: Hogy ezáltal végre felébredjünk, hogy ezáltal végre emlékezetünkbe véssük az eredeti kötelességeinket és feladatainkat, és hogy ezáltal (részünkről) megvalósítsuk az isteni értelemben vett világforradalmat. /…/

Vajon merhetjük-e itt egymás mellé állítani a két kifejezést: Moszkva és Schönstatt? Ha Moszkvából egy sátáni értelemben vett forradalom indul ki, egy nevelési forradalom, akkor joggal elvárhatjuk, hogy a mi kis Szentélyünkből is elindul egy forradalom, egy nevelési forradalom, természetesen isteni értelemben? /…/

Az isteni értelemben vett világforradalom megvalósítását a nevelésünk által szövetségben is akarjuk segíteni. És ha én nevelésről beszélek, akkor egyrészt gondolhatok mások nevelésére és az önnevelésre. /…/ Önnevelés és mások nevelése a világforradalom fényében! Hogyan tudja a történelem összes, manapság a világban végigörvénylő áramlata önmagam nevelését, saját énem forradalmasítását gyümölcsözővé tenni?

Értik önök az idők önnevelésünkre, saját énünk forradalm(asítás)ára vonatkozó jeleit? Minél többet dolgozik a Sátán, minél erősebbek az áramlatok Isten és Krisztus ellen, annál inkább éreznünk kell a siettetést, hogy a végsőkig elmenjünk, a teljes létünket fenntartás nélkül Istennek ajándékozzuk, szentté váljunk. A szentek létüknél fogva már maguk a világ legnagyobb nevelői. Ha a mi mozgalmunk csak egyetlen egy szentet teremtene, akkor már milyen nagy dolgot tenne az isteni értelemben vett világforradalomért!

Legalább egy dolgot ki kell emelnünk. Olyan gyakran mondjuk: Hogyan tudunk mi, kevés ember az árral szemben úszni? A nyilvános meggyőződés egészen ellentétes a keresztény, katolikus felfogással. Mit kell tehát tennünk? Egy dolgot mindannyian megtehetünk, ez most, és ez is marad a legfontosabb: Kihasználhatjuk, és ki is kell használnunk a mai idők viszonyait, hogy szent tanárok legyünk. Minden kudarc, ami minket bensőleg olyan fáradttá tesz, minden küzdelem a történelem áramlataival szemben, amit nem tudunk megragadni és legyőzni, minden benső fájdalom, amit a kudarc okoz nekünk, minden nagy és kis egyedüllét, izoláció, ezek mind olyan dolgok, melyek nekünk fájdalmat okoznak, de amiket kihasználhatunk, és ki is kell használnunk, hogy szentté váljunk.