Mi az inszkripció?

Az inszkripció
(Inscriptio)

1. Szó eredete

A szó (Szent Ágostonra támaszkodva) az "inscriptio cordis in cor" kifejezésből ered, melynek jelentése: szív beírása a szívbe.

Kentenich atya ezt így magyarázza a harmadik alapító okiratban:

"A legfőbb Úrnak és schönstatti művünk nagymesterének, Máriának elsősorban a szívünkkel szeretnénk magunkat felajánlani és odaajándékozni. Az akaratot, az értelmet és az emlékezetet meghaladó egyesülésre vágyódunk. Nem elégszünk meg csak akarati közösséggel. A célt magasabbra tűztük ki. Kimondottan szív-közösségre törekszünk, a szívek összeforrasztására. Célunk:
„Inscriptio perfecta cordis in cor” (az egyik szívnek tökéletes beírása a másik szívébe).
A szív kettős mélységet jelent.
a) Egyrészt szimbóluma az érzületnek, a tudatnélküli és a tudatalatti világunknak.
Szeretnénk az önfejűségünktől annyira megszabadulni, hogy még a tudatalatti lelki életünket is fenntartás és feltétel nélkül nagymesterünk rendelkezésére bocsássuk. Ezt akarjuk mondani azzal, hogy a három szív együtt ver.
A szeretetben való ilyen teljes kiszolgáltatottság, ilyen teljes felszabadulás önmagunktól csak akkor lehetséges, ha vágyódással fordulunk a kereszt és a szenvedés felé, ahogy ezt az „Inscriptióban” kifejeztük. A mélység irányában való egyetemesség vagy határtalanság azt kívánja tőlünk, hogy az Inscriptio szellemében teljesen megszabaduljunk önmagunktól. Akárhányszor a szívre tekintünk, ajkunkra tolul a kérés:
„Kedves Anyánk és Királynőnk kezéből fogadd el, Urunk, teljes szabadságomat! Fogadd el emlékezetemet, értelmemet, egész akaratomat és egész szívemet! Mindent Tőled kaptam, mindent fenntartás nélkül Neked visszaadok. Azt teszel vele, amit akarsz...!”
b) A szívet úgy is tekinthetjük, mint a teljes személyiség foglalatát, ill. annak magját. Az érmen szereplő szív így nyomatékos utalás arra, hogy a teljes személyiségünket mint eszközt az Üdvözítő és Mária rendelkezésére bocsássuk. Egy tökéletes eszköz legfőbb törekvése, hogy minden tekintetben tökéletes odaadással a rendelkezésre álljon."

2. A szó értelme

Úgy mint a biankó felhatalmazásnál, itt is az isteni akarattal való egyesülésről van szó. Az inszkripció a biankó felhatalmazás egy speciális területére koncentrál: mi van akkor, ha a jóságos Isten, nekem valami fájdalmat küld, ha ő úgy látja hogy az én boldogságomhoz és életutamhoz az kell? Ha ez áll az ő tervében, akkor az egymásba írt szívek ugyan azt akarják: ha ez a te tervedben áll, akkor én is ezt akarom!

Kentenich atya ezt így magyarázza a papszövetségnek mondott előadásában:

"Mit akar az inszkripció jelenteni? Úgy mondjuk, hogy ezzel előnyben részesítjük a keresztet és a szenvedést. Mit jelent ez valójában? Az inszkripció algha lenne elképzelhető, ha az áteredő bűn miatt az emberi természetben nem lenne negatív előbeállítottság a kereszt és a szenvedés iránt. Nem akarunk semmiféle keresztet magunkra venni; akkor sem, ha az akaratunk erőlteti; mert a természetünkben ott van egy előzetes negatív beállítottság/elutasítás. Ezért aztán ha valóban egységben akarunk élni Isten akaratával, akkor gondoskodnunk kell ebben a negatív előbeállítottságban rejlő akadály eltávolításáról. Ezt úgy visszük végbe - tisztán lélektanilag nézve, - hogy megpróbáljuk pozitív előbeállítottsággá átalakítani. Vagyis amikor azt kérjük, hogy Édes Istenem, küldd nekem ezt vagy azt a szenvedést feltéve, hogy ez a Te terveidben szerepel, akkor ez egy kísérlet arra nézve, hogy a negatív előbeállítottságot pozitívvá változtassuk. Ezt most megtehetjük a közelgő viszonyokra és sorscsapásokra való tekintettel; de megtehetjük elmúlt eseményekre való tekintettel is, melyeket belsőleg még nem értettünk meg, nem dolgoztunk fel.
Mit jelent ez tehát valójában? Úgy vélem, hogy fel kellene állítanom egy elvet, mely valószínűleg közismert már előttünk: Ha valóban belsőleg szabad emberek akarunk lenni, - és tulajdonképpen mindannyiunknak ezt kellene akarni; ez volt mindig Schönstatt nagy célje, melyet mindig követett -. Tehát akkor most nem elégedhetünk meg azzal, hogy valakit megmentünk, vagy megmentettünk, hanem arra kell törekednünk, hogy mindazokat is, akiket a Jóisten ránk bízott, elvezessük/segítsük az igazi belső lelki szabadságra. Ezért önmagában nézve a Schönstatt-történelem egyetlen nagy szabadság-történelem. Ez már az Előalapító Levélből következik: „A kedves Szűzanya oltalma alatt szabad, erős, papi jellemekké akarjuk nevelni magunkat.“ Gondoljanak bele egyszer, hogy milyen gyakran és milyen mélységben használtuk a ‚szabad/szabadság’ kifejezést; hogy a szabadságért főleg a Dachau-időszakban, majd a következő korszakban mennyi és mennyire különböző feszültségeket végigharcoltunk. De szabadságharc a belső szabadságért is. Szabadoknak kell lennünk: szabadnak minden kényszertől, ha lehetséges a túlburjánzó vagy nyomasztó félelmektől is. Nyílván: amennyire lehetséges! Mindenesetre mint világos célt - ezt kellene követnünk. Erre vonatkozóan gyakorlatilag csak egy mellék-megjegyzést kell tennünk, melynek azonban az összefüggés miatt mégis jelentősége van. Mindig erről a síkról van szó.
Ha tehát felteszem magamnak a kérdést, hogy Istenem, mi az, ami nekem a legnehezebbre esik? - valószínűleg mindegyikünknek van egy ilyen pontja -, akkor addig nem kellene megnyugodnom, amíg ki nem mondhatom: Édes Istenem, mindent küldhetsz, főleg ezt a nehézséget, ha ez áll a tervedben."