A női és férfi szív különbségéről

Az előadássorozat helye Kentenich atya életében

Úgy vélem, hogy most még ki kell emelnem egy utolsó gondolatot. Ez most mindenesetre jelentősen mélyebbre megy, egészen a szívbe markol, a férfi szívébe és a nő szívébe.
Nézzék, ha a férfi ajándékoz, akkor valamit ajándékoz. Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy férfi odaajándékozza egyszer önmagát. Amikor a nő ajándékot ad, önmagát adja oda.

Hallatlan nagy előny, de nagyon erős különbség is. Nemde, most ezt is meg kell egyszer újra nézni.

Akinek volt alkalma, hogy mélyebb kapcsolatba került nőkkel, aki megismerhetett nemeslelkű nőket, úgy vélem, annak meg kellene vallania, hogy valóban nagy áldozat lehet nem megnősülni. Gondolkozzanak csak el azon, hogy mit jelent ez: Egy asszony nekem ajándékozza magát! Természetesen most nem a szexet kell először látni. Az is hozzátartozik, de ez csak a teljes odaadás kifejezése.

Egy nő odaajándékozza magát. Ha odaadja magát, akkor ez tendenciaszerűen mindig saját magának odaadását jelképezi. Ösztönös törekvés van benne, hogy odaajándékozza önmagát, hogy egészen odaajándékozza önmagát. Gondoljanak csak bele egyszer, hogy milyen nagy érték lehet ez a férfi számára, akit körülvesznek az élet küzdelmei, - most hazamegy és ott van egy lény, aki egészen neki ajándékozza magát, aki egészen kiszolgáltatja önmagát.

Természetesen most azt fogják erre mondani: Hol vannak még ilyen asszonyok? Igen, ez az Önök kérdése. De most csak arról volt szó, hogy milyen a nő lelki alkata. És ebből jön az a kérdés, ha nevelők vagyunk, hogy hogyan kell ezt belőlük kiformálni és kialakítani?
Népszerű könyvek, melyekben manapság oly sok szó esik ezekről a dolgokról, a férfi-nő közötti lényegi különbséget a házasság előtt így jellemzik: a leány (természetesen egy ideális nőről van szó) azt kérdezi önmagától: Vajon boldoggá tudom majd őt tenni? A fiú hajlamos, hogy inkább azt kérdezze: Vajon boldog leszek vele? Különbség van köztük kétségtelenül.

De fordítva, ezzel szemben most arról is beszélni kell: Mi van akkor, ha (férfi létemre) bennem is megvannak ugyanezezek a női adottságok? Ez teljesen elképzelhető. És úgy gondolom, hogy egyszer majd elgondolkoznak rajta, hogy mennyi, többé-kevésbé erős női vonás van bennem. Akkor aztán azt is meglátják, hogy mennyi sok hűség rejlik ezekben.

Talán sejtik is – de maguk is meggyőződhetnek róla -, hogy a női természet mily erősen hajlik a hűség, a rendíthetetlen hűség felé. Sokszor mondják is, pl. a szerzetesek történetében, a férfi elkészíti a terveket, de ki az, aki megvalósítja? Természetesen nem kell mindezt szó szerint érteni. Ezt ne felejtsék el...

Persze világos, hogy minden nemiséget szexualitásként fognak fel. Pedig a nemiség elsősorban nem szexualitás! Ez egy nagy tévedés! Az odaadással kapcsolatban is először mindig nemi közösülésre gondolnak. Igen, a nemi kapcsolat szimbolikus kifejezése lehet a teljes önelajándékozásnak. De mindig az egészet, az egységet alkotó teljes lelki-testi folyamatot kell nézni. És főleg a nőnél a lélek az elsődleges; a szerelemben is a nőnek mindig a lelki folyamat az elsődleges. A szerelmes férfinál túl nagy a veszély, hogy nagyon gyorsan, egy éjszaka alatt valami érzéki, lefelé húzó erő úrrá lesz benne. A férfinál mindenből sokkal gyorsabban szex lesz. Honnan ered ez? Onnan, hogy a férfiban a lentiek mind nagyon el vannak választva a fentiektől, mely túl erősen elvont; s ezért nem tart vele az egész ember. És ezért a mi teljes nevelési módunk számára egészen nagy feladat, hogy az egész embert megragadjuk,a kedélyét is; a kedély-világát is meg kell ragadni és formálni kell. Az egy nagy tévedés, mely évszázadok óta sokszor ott rejlik az egyházban, a hivatalos egyházi helyeken is: Csak nem megérinteni! Csak vissza! Csak semmi érzékelés-kapcsolat ebben vagy abban az irányban. Nézzék, így egyoldalú marad az ember. És ha a férfi olyan marad, amilyen volt, akkor hiányzik neki a kiegészítés. És az mindig nehéz áldozat, hogy a kiegészülésről, a létszerű kiegészülésről lemondjon.

Ha akarják, meg kellene (lehetne, kellene) vizsgálniuk. Arra gondolok, tegyük fel egyszer, hogy önöknek szép, ideális viszonyuk van a leánytestvérükhöz. Persze mindig mondanom kell: Itt most minden idealizálva van. Azt is tudják, hogy gyakran nincs így. De a vonulat/hajlandóság legalább megvan. Meg kellene pedig egyszer fontolniuk, hogy milyen nagyon szép dolog egy olyan embert magunk előtt látni, aki egész lényét odaajándékozza. Most nem kell azonban megint a szexre gondolniuk. Természetesen, ha az örödögöt a falra festem, akkor meg is jelenik. ‚Csak egy kicsit meg kell kaparnom a fehér (külsőt), mindjárt látható, hogy ott van az ördög alatta!’ - Nem, nem szabad ezt csinálni! Úgy kell gondolkodnunk, ahogy a Jóisten elgondolta. Még ha azt is kellene mondanom: Ilyen nőt, csak ritkán találok. Ezt én is tudom. De tudom, hogy a Jóisten gondolta ki őt; tehát én is ugyanúgy gondolok rá, ahogy Ő gondolt. Nos meg kell, hogy fontolják, mennyi sok nehézséget legyőzök így! Tömérdek nehézség így egyszerűen illuzórikussá válik.

Engedjenek meg most néhány gyakorlati tanácsot. Ami főleg a nőre érvényes, ugyanaz érvényes mindenkire is, amennyiben nőies vonásokat hordoz. Nem kell, hogy most megint azt mondják: Ez gyalázat, én férfi szeretnék lenni. Igen, egy férfihez, egy teljes, igazi férfihez hozzátartoznak nőies vonások is.

Különbség: Ha nős vagyok, akkor a feleségemnél keresem/találom meg a női kiegészítést. Ha nem vagyok nős, akkor sokkal jobban ügyelnem kell arra, hogy bennem a női vonások is együttfejlődjenek (a férfias vonásokkal). Erény és ellenerény. (Kifejleszteni) a bennem rejlő erényt. Nézzék, azt szoktuk mondani: Mivé kell válnunk? Gyakran elismételtük már ezt a kifejezést: Egyetlen nagy eszme gyermekévé kell válnunk – elsődlegesen ez a férfi -, de egyetlen nagy szeretet gyermekévé is kell válnunk (ez a nő). Mindkettőnek kapcsolatban kell állnia egymásal. A férfinak, aki az eszméből indul ki, gondoskodnia kell, hogy nagy személyes szeretet kapjon. És a nőnek, aki a személyes szeretetből indul ki, gondoskodnia kell arról, hogy a szeretetet beleillessze/alárendelje az eszmének.

Így akartam mondani: Ha igazán nevelni akarják magukat; vagy ha (kiteljesedett) nőket akarnak nevelni - amennyiben létezik bennünk női elem és ezzel persze a személyiségünk kiteljesedésének igénye is, akkor a mestermű úgy jön létre, - egyetlen szóval kifejezve, - hogy önmagától minden irányban eloldott embereket formálunk/alkotunk. Önzetlen, önmagától eloldott embert. (Az önzetlen nagy szeretet embereit) Ha ezt persze most nőkre alkalmazzuk, akkor gyakorlatilag fordítva kell eljárni. Mivel oly erősen a szeretésre vannak beállítva, nagyon erős kötődésben élnek. De hiszen ez a nevelés értelme! Mi tehát ebben az esetben a nevelés célja? Hogy az önző szeretet továbbfejlődjön felfelé egészen az önzetlen szeretet legmagasabb fokára. Ha sikerül végül egy nőnek, hogy odaajándékozza magát, hogy teljesen a “Te”-nek adja önmagát, - most jön a szeretet nagy titka -, amilyen mértékben a “Te”-nek ajándékozta magát abban a mértékben válik ömagává/nyeri meg önmagát. Bárcsak megértenék ezt! Ugye az Üdvözítő ezt maga mondta. Jusson eszükbe az oly klasszikus szava: “Aki önmagát birtokolni akarja elveszíti magát, aki pedig odaajándékozza önmagát, megnyeri magát. (Mt 10,39; 16,35) Ez valami csodálatosan egyszerű, mély és nagy dolog.

Emiatt úgy vélem, és a becsület is azt kívánja, - de ezt nem szabad tragikusan felfogni, - viszont erről is beszélnem kell: Mivel a nő természeténél fogva a szeretésre és önmaga elajándékozására van jobban beállítva, azzal kell számolni, hogy hosszú és távoli és legtávolibb időkön át a nők minden szeretete féltékeny szeretet. Ez természetesen a nők gyengéje.

Féltékenység – ez egyszerűen hozzátartozik a női természethez. Ha ezt férfiként vagy nevelőként nem tudom, holnapután boldogtalan leszek. Akkor azt mondom: Jobb lesz, ha az egész társaságot lerázom a nyakamról. Gyimgyomocska, ne érj hozzám! De ha lerázom a nyakamról, a szívét kinek ajándékozhatja oda?!

Ez ma sok nő nagy tragédiája: Senkinek sem adhatják oda a szívüket, senki sem fogadja el. Vagy ha el is fogadja valaki, azonnal szexuális síkra tereli az elfogadást. Egy nőt igazán elfogadni, ott is ahol lelki atyaságról van szó. Nem akarok most ismétlésekbe bocsátkozni, ezt már korábban részletesebben megbeszéltük: A szeretetet igazán elfogadni gyakran sokkal nehezebb mint szeretetet odaajándékozni. De ezt meg kell tanulni.

Bárcsak megértenék, hogy míly sokszor hozzákapcsolódik a nők szeretetéhez a féltékenység! És ez azért van, mert a teljességre van beállítva. És a teljesség azt jelenti, hogy a szeretett lényt is egészen magamnak akarom. És ha a szeretett másikat most valaki más is egészen magának akarja, akkor az egészen, teljesen magamnak akart lényt kétfelé kell vágnom…

Szabadjon még egyszer kérnem, hogy most mindenki nézzen a tükörbe. És ha észlelik, hogy önöktől jobbra vagy balra egy szeretett lény az operációs asztalon fekszik , el fognak csodálkozni azon, hogy mennyi szép nemesség található fel mindegyikükben. Létják ezért kell aranyásókká válniuk. És ha becsületesek és megismerik önmagukat, azt kell mondaniuk: Bennem is van sok gyengeség. A bennem rejlő gyengeségek egyike ilyen, a másika meg olyan. És nem magamnak köszönhetem, hogy ilyen vagyok. Mint ahogy azt sem magamnak köszönhetem, hogy ha bennem lent a mélyben értékes gyémántok, kincsek vannak. Ezért olyan fontos, hogy mindenfelé lássok és elismerjük a nemes, szép dolgokat is. És tudhatok az árnyoldalakról is.

És ha ismerem a gyengeségeket és beépítem, beletagozódtatom kiteljesedő látásmódomba, minél érettebb és önzetlenebb leszek - és nem tudok azzá lenni, hacsak előbb nem tartom értékesnek önmagamat -, annál nagyobb tisztelettel állok mások előtt, annál természetesebb, hogy szabadságot biztosítok a fejlődésük számára. Mindenesetre én is szeretném, hogy nekem is meghagyják a megfelelő szabadságot.