Az irgalmasan szerető Atya

(1967.10.14)

Az előadássorozat helye Kentenich atya életében

Hogyan gondolkoznak Istenről keleten és nyugaton? A vallást önelidegenítésnek tartják, a tehetetlenség megnyilvánulásának, mely kitárja kezét az önmaga által alkotott mindenhatóság: Isten felé. Ez a szellemi áramlat benyomult az egyház térségébe is. Katolikus körökben is sokan szenvednek az Istenről való ilyen gondolatok terhe alatt. A mai emberiség nagy baja, szerencsétlensége: Állandóan Pilátus kérdését ismétli: Mi az igazság? Létezik-e egyáltalán igazság? (Létezik-e Isten?) Végső soron nemde minden csak relatív és kétséges? Ez a mai kor nagy problémája. Fel akarjuk ismerni a legkülönfélébb formákban, hogy megértsük világunkat, de azért is, hogy megértsük saját magunkat is.

Idézet egy levélből:

"…A nagy kérdés, melyet mindig újra felteszek, Isten létezésére vonatkozik. Valóban úgy lenne, hogy mi, emberek alkottunk egy lényt, akit Istennek nevezünk, hogy az életünknek értelmet adjunk? Az idők során Isten talán a sokféle gondból született, abból az igényből, hogy magyarázatot találjunk a körülöttünk levő dolgokra, a szenvedésre, a keresztre és igazságtalanságra? Nemde elképzelhető, hogy az ember idővel hinni kezd az általa alkotott kép valódiságában, amelyet minden elképzelhető hatalommal felruház? Néha csak mosolygunk a görögök naív Zeusz-hitén és a régi germánok istenein. Hogyan fogják majd egyszer a mi Isten-hitünket is megítélni?…

Ilyen és hasonló gondolatok foglalkoztatnak állandóan. Néha akkora súllyal nehezednek rám, hogy teljesen meggyőznek a gondolatok helyességéről. Akkor aztán óriási félelem kerít hatalmába, hogy csaknem kétségbeesek. Töprengéseimben egészen addig jutok, hogy azt kérdezem, nemde Krisztus emberi életének utolsó pillanatában a teljes igazságot kiáltotta világgá. Talán a keresztrefeszítés fizikai fájdalma nem is volt oly borzalmas, mint annak felfedezése, hogy Isten, az Atya nem létezik. Mi hát az igazság?”

Tehát az Úr kiáltása: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” –tulajdonképpen azt jelentené, hogy nincs Mennyei Atya, nincs Isten! A Mennyei Atya képe, nemcsak elhalványodott és már nem hatékony, hanem a Mennyei Atya nem is létezik!

Itt most csak azt akarom tudatosítani, hogyan néz ki a mai világ, és hogy holnap, holnapután mindannyian valamiképpen veszélyeztetve leszünk, hogy ez a légkör fog belülről megkörnyékezni, bensőnket áthatni és átitatni. Emlékeztetek arra, hogy milyen sok pszichológus és szociológus megjövendölte, hogy ha a világ fejlődése az eddigi úton folytatódik tovább, akkor azzal kell számolnunk, hogy belátható időn belül az egész világ a velejéig lelki beteg lesz.

A hallottak után csak arról lehet már szó, hogy a mai kor számára megmentsük az Isten-eszmét. Azt mondjuk: nem elégszünk meg azzal, hogy megmentsük a meggyőződést, hogy létezik egy személyes Isten; ezzel nem elégszünk meg, hanem arról van szó, hogy ez a személyes Isten a szeretet Istene, és pedig nemcsak az igazságos hanem a végtelenül irgalmas szeretet Istene. Talán egyáltalán nem is sejtjük, hogy a Jóisten a (Schönstatt) családunknak mily hatalmas küldetést ajándékozott, igen, mintegy az ölünkbe ejtette. Tehát megéri a fáradságot, hogy a mai világ felfigyeljen ránk.

Milyen a mai világ?

Milyen küldetést adott a Jóisten (schönstatti) családunknak? Az Isten elől bujdosó világgal szembe kell állítanunk egy másik világot, mely Istent vágyakozva keresi. Kérem, vegyék ezt komolyan! Tudják Önök is, hogy mit jelent ez a szó „vágy”. Akkor azt is tudják, hogy mit jelent Istent vágyakozva keresni, vagy pontosabban, az Atyát vágyakozva keresni. Atya alatt az örök Atya-Istent értjük, de ennek az örök Atya-Istennek a képmásait is a természet rendjében.

Természetesen az ’Atya elől való bujdosásra’ vonatkozóan további megkülönböztetéseket tehetünk. Az ’Atya elől való bujdosás’ a legkülönfélébb formákban (szellemi áramlatokban) jelenik meg: létezik egy világ, mely ’Istenről megfeledkezett’; létezik egy világ, mely struccként ’Isten előtt a homokba dugja a fejét’; létezik egy világ, mely ’hidegen és ellenségesen szemben áll Istennel’. Milyen régen beszéltünk mi már a világ kozmikus és antropológiai kihűléséről, hidegségéről. Antropológiai hideg: az Istentől elválasztott és eloldott ember (állapota). Kozmikus hideg: az egész világ egyre jobban eloldja magát az élő Istentől. Még abban az időben beszéltünk erről, amikor a tömegek Istenről való lehullása még nem volt olyan nagy mérvű, olyan általános. Ma ez a hidegség-áramlat egyre inkább kiterjed és egyre mélyebb és mélyebb lesz.

A mai kort és a mai világot jellemzi a „Szakíts Istennel!” - mozgalom! Ha ez a mozgalom az egyházunkon kívül jelen van és az egyház kitárja a kapukat a világ felé, akkor magától értetődőnek tartjuk, hogy ez a „Szakíts Istennel!” - mozgalom a mi táborunkba is, a (Schönstatt) családunkba is be akar hatolni; mindenhová, ahol a katolicizmus még virágzik.

Mit jelent ez a „Szakíts Istennel!” ? Az értelmet oldd el Istentől! Az akaratot oldd el Istentől! A szívet oldd el Istentől! Mindenekelőtt a tudatalattit oldd el Istentől! Vágd el az ember gyökereit, ragadd ki a személyes Isten iránti mély, megbonthatatlan kapcsolataiból! Pontosabban szólva oldd el az Atya-Istentől, az igazságos Istentől, a valóban mély és átfogóan irgalmas szeretet Istenétől.

Mit kell tennünk? Számunkra, mai emberek számára valóban létezik egy jogos „Szakíts Istennel!” – mozgalom. És a „Szakíts Istennel!” – mozgalom e fajtájához mindannyiunknak csatlakoznunk kellene: Szakíts a hamis Isten-képpel! Hogyan néz ki ez a hamis Isten-kép? Ez az a kép, melyet ifjúságunk óta magunkkal cipelünk. Ez a kép ma minden oldalról újra táplálékot kap. Mivel ez egy hamis, meghamisított Isten-kép, azért magunk által faragott Isten-kép. De nekünk nem szabad egy magunk által faragott Isten-képet imádnunk, ahogy eddig sem, úgy ezután sem! Hogy néznek ki a magunk által faragott Isten-képek? Zsarnoki, elpuhított és egyoldalúan humanizált Istenképek!

A zsarnoki Istenkép az élő Istent diktátorként mutatja be; mint egy felügyelőt, aki gondosan vigyáz arra, hogy az általa hozott törvényekkel hajszálpontosan teljesüljenek a kívánságai; boldog, ha valakit rajtakaphat és megbüntethet valamilyen hiba miatt.

Szakíts ezzel az Istenképpel! Szakíts a zsarnoki Istenképpel!

Milyen Isten igazi képe? Tartsunk ki rendíthetetlenül az irgalmas szívvel szerető Atya-Isten képe mellett. Mi, mai emberek, mi, Schönstatt-gyermekek sem tudunk létezni, ha csak az igazságosan szerető Istent állítjuk az előtérbe, mert ma mindannyian annyira gyengék vagyunk. Ha a korra gondolunk és mindarra, amit a Jóisten a modern viszonyok által tőlünk elvár, tulajdonképpen csodálkoznunk kellene, hogy nem vagyunk még sokkal gyengébbek.

Van még egy másik hamis (Isten)kép is, melyet le kell küzdenünk, és amelytől egyre inkább el kell távolodnunk. Ez éppen az előző ellentéte: a felpuhított Atyaisten-kép. Kérem, ismét tekintsenek bele itt is az életbe, a saját éltbe is! A felpuhított Atya-Isten - röviden így jellemezhetnénk - a gyenge nagypapa, aki fél követelményeket állítani követői elé, akinek nincs is ereje hozzá; aki boldog, ha a karosszékében kiültetik a kapu elé.

Azt gondolják az emberek, hogy Istennek nem szabadna olyan követelményeket állítania, mint amilyet az örök Atya állított egyszülött Fia elé.

Mi életünk értelme? Egy válasz mindig kéznél van: A Jóisten azért teremtett bennünket, hogy hasonlók legyünk Krisztushoz és azon fáradozzunk, hogy az egész világot Krisztus képére átformáljuk. Hogy néz ki Krisztus képe és ezzel Isten képmása? Aki érettünk a nehéz keresztet hordozta, akit érettünk keresztre feszítettek! Látják, a Jóisten mindegyikünktől egyszerűen ugyanezt az utat kéri, mely a saját beteges „én” halálát jelenti. Éljen a végtelen Isten, az Atya-Isten, aki nem játszik velünk; aki szeret minket; aki végső soron ugyanúgy akar magához vonni bennünket, mint ahogy az Üdvözítőt vonta magához.

Még egy utolsó Isten-kép, amelytől el kell búcsúznunk: A túlságosan elhumanizált Istenkép.

Szabadjon itt egy nagyobb kört húznom és rajzolnom! Ha az Istenhez való viszonyunkra tekintünk, akkor ahhoz vagyunk szokva, hogy a lét-analógia alapján Istenhez való hasonlóságunkról beszéljünk. Tömören összefoglalva: Isten természetes és természetfeletti képmásai vagyunk. Mivel csak képmásai, másolatai vagyunk, ezért nincs köztünk egyenlőség, de van bizonyos hasonlóság a természet síkján a szellemi hozományunk miatt; és van bizonyos hasonlóság a természetfeletti síkon az isteni természetben való részesedés miatt.

Az Istenhez való hasonlóságunkkal szemben áll, hogy Isten ugyanakkor egészen más is! Ez tehát tagadja ill. lekorlátozza a lét-analógiát. Isten végtelenül más, felfoghatatlan, megérthetetlen. Nemde mi is megtapasztaltuk az életünkben Isten érthetetlenségét? Nemde ez ma az egész emberiség tapasztalata? Közönséges, populáris módon kifejezve: Az ég szerelmére, nem tudom elképzelni, hogy a szörnyű borzalmak mögött az élő Isten áll! Ha én lennék Isten, ha én lennék a népek atyja, akkor ilyesmi abszolút lehetetlen lenne! Látják, nemcsak lét-hasonlóság van, melyből kiindulva a Jóistent bizonyos fokig érthetővé tudjuk tenni. De egyszercsak elérünk egy határhoz, ahol azt mondjuk: Isten abszolút érthetetlen!

Mit kell tennünk? Úgy vélem, először is a lét-hasonlóságot akarjuk az eddigieknél még teljesebben kibontakoztatni. Gondoskodni akarunk arról, hogy a Jóistent, a Mennyei Atyát érthetővé tegyük azon mód által, ahogy őt mintázzuk és leképezzük. Az Atya-áramlat ezért nemcsak az Atya-Isten, az örök Atya felé tartó áramlat akar lenni, hanem egy áramlat az örök Atya másolatai felé is; a természetes apaság és anyaság felé is.

Ugyanakkor azonban nem tudunk a mai élettel megbirkózni, senki sem képes rá, hacsak egy irgalmasan szerető isteni hatalom nem vonz magához bennünket. Amikor a kereszt terhe elviselhetetlenül ránk nehezedik, akkor számíthatunk rá, számítanunk kell rá, hogy a Jóisten megadja a megfelelő kegyelmeket.

Gondoljunk a viharra Genezáret taván! Nem tudom, kerültek-e már mélyebb kapcsolatba ezzel a képpel? Sajátságos, hogy a hajóban lévő apostolok valóban igazi szakemberek voltak. Mennyi sok vihart ki kellett már állniuk! Ha tehát csak egy normális viharról lett volna szó, biztosan megőrizték volna a nyugalmukat. Ugyanis halász-mesterek voltak, a tenger urai. Most azonban izgatottak és felköltik az Urat. Mert már tehetetlenek.

Nemde ma is ez a helyzet? Egész rendkívülien nehéz és kényes viszonyok közt él ma a világ, az egyház és nemde mi is mindannyian? „Uram, segíts, mert elveszünk!” Mit akar ez (a kép nekünk) mondani? Mindig ugyanazt: Vesd magad az Örökkévaló karjába; vesd magad a végtelen szerető Atya karjába!

Mindannyiunknak a hit hőseivé és a szeretet hőseivé kell válnunk! Az értelem, az akarat és a szív halálugrására van szükség; és mindenek előtt a bizalom halálugrására; ez visszhangzik egész éven át minden összejövetelünkön. Ilyen isteni bizalom nélkül lehetetlen ma a stabilitás és a győzelem. Tehát bizakodó gyermek módjára ráhagyatkozunk az irgalmasan szerető Atyaisten erejére, hatalmára, jóságára!