Az önelvesztés kísérlete

Hogy Kentenich atya mennyire együtt érzően és a nevelő szempontjából követte azoknak az életét, akik bíztak benne, mindenkit meglepett minden alkalommal.

„Atya, muszáj lenne gyónnom.”, mondta egyszer valaki, akinek a lelki vezetője volt. „Már régóta, már én magam sem tudom, mióta nem gyóntam.”

„Majd én megmondom Önnek. Hat hete és három napja volt.” „Atya, Ön tréfál. Nem létezik, hogy tudja, mikor gyóntam utoljára.” „De, pontosan tudom. Ezen a napon kezdtem el az Önön végzett kísérletemet.” „Kísérletet, rajtam? Miféle kísérletet?” „Valami ilyesmit gondoltam: most kísérletezni fogok rajta, és ő még csak észre sem veszi majd! Az utolsó gyónása óta azt figyeltem, hogy mennyire nem tudatos Ön önmagával szemben. Azóta a nap óta sosem beszéltünk Önről.” „De atya, azóta már sokszor voltam Önnél és gyakran beszélgettünk! „Igen, de mindig másról, a testvérekről, a mozgalomról, sosem Önről. És Ön ezt még észre sem vette. Gyónunk akkor most?”