Eszköz-keresztút

Datum der Entstehung: 
1942, Januar 1 - 1944, August 31
Quelle: 
Himmelwärts
Thema: 
Szabadság
Thema: 
Mária
Thema: 
Nevelés
Thema: 
Önvallomás életéről
Thema: 
Ez egy imádság
Szerző: 
Kentenich atya
ESZKÖZ-KERESZTÚT
(Werkzeugs-Kreuzweg)
  
Előzetes megjegyzés
 
1.      A Schönstatt- vagy Eszköz-Keresztútat tetszés szerint lehet felváltva imádkozni vagy énekelni. Az első esetben ajánlatos, hogy legalább az állandóan ismétlődő záró-versszakot együtt énekeljük.
2.      A két kórus úgy van egymáshoz rendelve, hogy az első kórus mindig az Üdvözítőt ábrázolja Palesztinában a mindenkori stáció-titok szempontjából; a második pedig felfedi ugyanazt a titkot a korban.
3.      Ha nincs elég idő az egész keresztút elimádkozására, a második kórust mindig elhagyhatjuk.
4.      Tartalmilag a stációk az eszköz-vallásosság sajátosságaihoz igazodnak:
Az 1. stáció a teljes eloldást mutatja; a 2. a tökéletes kötődést az Atyához; a 3. a műhöz; a 4. 5. és 6. megfelelő megjelenítéseket mutatnak be eleven képekben; A következő három az eddigi sajátságok elmélyítését célozza, hogy a lelket azokban megpihentesse; A 10. 11. és 12. állomások rámutatnak az Atyában való biztonságra, szemben az érzéki élvezetekkel, az önfejűséggel, a birtoklással és javakkal. A 13. és 14. pontosabban elmagyarázzák a gyümölcsözőséget.
5.      Nem nehéz mindebben hasonló módon az inszkripció sajátosságait viszontlátni és elmélyíteni. A tökéletes kiszolgáltatást az 1. stáció; a tökéletes odaadást a 2. és a tökéletes továbbadást a 3. stáció ábrázolja. A következő három és az utolsó öt állomás a határtalan szeretet-igényeinket érvényesítik; amíg a 7. 8. és 9. állomások az eszköz-vallásossághoz hasonlóan az előző állomások elmélyítését szolgálják.
6.      Ahogy a bevezető ima utal rá, az egész keresztútban a világtörténelmet alakító nagyhatalmak állnak egymással szemben: az egyik oldalon Krisztus és Mária mint az Atyától rendelt állandó munkatárs, a másik oldalon a Sátán és cinkosai, és kettejük között az emberlélek. Engedjük magunkat arra indítani, hogy mint eszközök teljes lélekkel újból az isteni hatalmak mellett döntsünk.
 
Különös súlyt fektetünk arra, hogy kidolgozzuk az Üdvözítő és menyasszonya bensőséges egyesülését. Ezért az anya-gondolat erősen a háttérbe lép, hogy átadja a helyét a kígyótipró nőnek, a második Évának.
 
Vegyük észre azt is, hogy a stációkba belevontuk a Szentháromságot s a megváltás művét. Ezáltal élesztgetni akarjuk magunkban, hogy Mária-szeretetünket úgy alakítsuk, hogy a Szentháromság és a megváltás titkai a kedvenc titkainkká váljanak és bennünket azok buzgó apostolaivá tegyenek. Ha Isten meg akar ajándékozni bennünket a szemlélődés kegyelmével, akkor ilyen módon felkészülten talál bennünket.
 

 
 

Bevezető ima

 
Előimádkozó:
            Engedd Atya, hogy anyánk oldalán
elkísérjem a világ megváltóját,
lássam élet-harcában a hatalmakat,
melyek minden világ-esemény mögött ott állnak.
 
Segíts, hogy menyasszonyával, a nagy jellel
eszközként nyújtsuk neki a gyenge kezeket:
az Úrnak, akit szeretetből arra rendeltél,
hogy a Sátán felett tartson ítéletet.
 
Két nagy hatalom között állok,
melyek örök harcban kitagadják egymást,
ismét Krisztus mellett döntök
teljes szabadságban – most és mindenkor.
 
 
Mind:
            Hadd karoljam át Vele együtt örömmel a keresztet,
hadd járjam az inszkripció-utakat szorongások nélkül,
hogy menyasszonyként hasonlóvá legyek a vőlegényhez,
mint gyümölcsöző eszköz Schönstatt-birodalma számára.
 
Kérlek téged, Háromszor Csodálatos Asszony,
engedd, hogy mélyen beletekinthessek az Üdvözítő szívébe,
mellette álljak szereteted tüzével
gyűlöletözönnel telt tenger közepén. Amen.
 
 
 
 

I. Állomás

 

Pilátus halálra ítéli Jézust

 
Előimádkozó:           Imádunk Téged, Üdvözítő Jézus Krisztus,
Mind:                         aki értünk meghaltál a kereszten.
 
1. Kórus:
A Sátán a hóhér-szolgái által
minden jog ellenére ítélt téged halálra,
aki az igazság és igazságosság,
a szeretet, az élet vagy mindörökre.
 
Királyi szabadsággal, csendesen fogadod el
a halálos ítéletet mint az Atya akaratát.
Ily nagyon eloldott vagy önmagadtól,
egészen szabad csak az Atya akarata számára.
 
2. Kórus
Pilátus, főpapok és a tömegek,
akik téged, a világ világosságát vétekből elhagytak,
gyakran újra halálra ítélnek téged
gyűlölettel és gúnnyal és helyeslő kiabálással.
 
Valahányszor igazságot, jogot és szeretetet sértettem,
kívánságaidnak gyáván ellenszegültem,
velük együtt elfordultam tőled,
elvonva a Schönstatt-országtól szeretetedet.
 
 
Előimádkozó:
Menyasszonyoddal, aki veled hordozza a bajokat,
hadd öljek meg minden önfejűséget.
Mindenről lemondok jókedvűen,
tiszteletről és jogról is, ha az Atya mondja.
 
 
Mind énekli:
Hadd váljunk általad az Atya eszközévé,
építsük fel itt a földön Schönstatt-birodalmát
a Szentlélekben anya-menyasszonyoddal,
mint kígyótipró nővel, kit neked adott. Amen.
 
 
 
 

II. Állomás

 

Jézus vállára veszi a keresztet

 
 
Előimádkozó:           Imádunk Téged, Üdvözítő Jézus Krisztus,
Mind:                         aki értünk meghaltál a kereszten.
 
1. Kórus:
A véres keresztséget szabad hamarosan fogadnod,
ami után mindig bensőségesen vágyódtál;
a szenvedés dicsősége lesz osztályrészed,
melyet üdvösségünkre atyád ajándékoz neked.
 
Látlak, ahogy vággyal telve átkarolod a keresztet,
ez hangosan hirdeti az isteni irgalmat.
Amit az ördög elvakultsága neked ácsolt,
mint a megváltás eszközét elfogadod.
 
2. Kórus:
Minden korban a kereszt terhével tántorogsz
sokfelé ágazó utakon megvetetten:
amit egyházad üldözésként hordoz,
kereszt, melyet a te vállaidra tesznek.
 
Mióta ezt egyszer nagylelkűen elfogadtad,
tiszta fényt és magas értéket kapott:
Benned keresi, aki szeret téged, nemes büszkeségben
erős menyasszonyoddal a rabszolga-fát.
 
Előimádkozó:
Add, hogy mindig örömmel hordozzam a kereszt-szilánkot,
melyet az Atya küld az élethelyzeteim által,
hogy az inszkripció igaznak bizonyuljon,
létem és tetteim gyermekien dicsőítsék az Atyát.
 
Mind énekli:
Hadd váljunk általad az Atya eszközévé,
építsük fel itt a földön Schönstatt-birodalmát
a Szentlélekben anya-menyasszonyoddal,
mint kígyótipró nővel, kit neked adott. Amen.
 
 
 
 

III. Állomás

 

Jézus először esik el a kereszttel

 
Előimádkozó:           Imádunk Téged, Üdvözítő Jézus Krisztus,
Mind:                         aki értünk meghaltál a kereszten.
 
1. Kórus:
Súlyosan nyomnak a bűnök keserű terhei,
összeroppansz a hóhérok sietsége miatt.
Mégis a megváltás-mű felránt téged,
az ég kapuja előtt még ott fekszik a sárkány
 
A mű, melyet az Atya rád bízott,
melyre anya-menyasszonyod igenjét mondhatta,
nem hagy nyugodni, míg be nem teljesül,
(míg) Ádám adóslevele egy vonással át nincs húzva.
 
 
2. Kórus:
Az emberi vétek abban áll, hogy húzódj csendben vissza,
némelykor elkerülj a népek közeléből:
de a megváltó-szeretet erősen sürget
menyasszonyoddal együtt vissza az éjbe.
 
Bárányaid közül egyet sem veszíthetsz el:
mindet győzelmesen hazavezeted,
hogy hasonlóvá váljanak hozzád a kígyó fondorlata ellenére,
mert ez az Atya szent rendelése.
 
 
Előimádkozó:
Ha bűn és a természet nehézségei nyomasztanak,
ha kudarc és pásztor-gond kedvemet szegik,
add követnem akkor nyomodat, Üdvözítő,
mint világítótornyot a természet gyengeségeiben.
 
 
Mind énekli:
Hadd váljunk általad az Atya eszközévé,
építsük fel itt a földön Schönstatt-birodalmát
a Szentlélekben anya-menyasszonyoddal,
mint kígyótipró nővel, kit neked adott. Amen.
 
 
  
 

IV. Állomás

 

Jézus szent anyjával találkozik

 
Előimádkozó:           Imádunk Téged, Üdvözítő Jézus Krisztus,
Mind:                         aki értünk meghaltál a kereszten.
 
 
1.      Kórus:     
Nehéz keresztutadról nem hiányozhat
állandó segítőtársad a lelkek üdvösségére.
Az Atya rendelte őt az oldaladra,
ahogy egykor Ádám mellé társul Évát adta.
 
Fájdalom tengere hullámzik mindkét szívben…
de mégsem vághatja ki belőle semmi soha az elhatározást:
Az Atya akarata mellett álltok rendületlen,
s mentek együtt a szenvedés útján tovább.
 
2.      Kórus:     
Mindig mióta csak pokoltüzek égnek,
a kígyótipró nőt akarod igénybe venni;
Az állatot, ki sárkány-torkát kitátja,
egy nő ajkával akarod gúzsba kötni.
 
A lelkeket ővele együtt akarod menteni,
Aki mint te az Atya akaratához van láncolva:
Mindenkor ő (Mária) a csalétek és mágnes,
akinek szívünk nem áll könnyen ellen.
 
 
Előimádkozó:
Kimondhatatlan gazdag jóságban ajándékoztad
Schönstatt nemes virágát az emberiségnek.
Engedd, hogy szívünk szekrényébe rejtsük,
hogy bátran bevigyük őt a világba.
 
 
Mind énekli:
Hadd váljunk általad az Atya eszközévé,
építsük fel itt a földön Schönstatt-birodalmát
a Szentlélekben anya-menyasszonyoddal,
mint kígyótipró nővel, kit neked adott. Amen.
 
 
 
 

V. Állomás

 

Cirenei Simon segíti Jézusnak a keresztet hordozni

 
Előimádkozó:           Imádunk Téged, Üdvözítő Jézus Krisztus,
Mind:                         aki értünk meghaltál a kereszten.
 
 
1        Kórus:     
Az Atya kívánsága szerint nem viheted
egyedül tovább a nehéz kereszt-gerendát.
Cirenei Simont küldi hozzád,
ki enyhülést, bátorságot és nyugalmat hoz rád.
 
Simon először akarata ellenére segít neked,
de hamarosan megérzi a belőled áradó isteni erőt.
A képed oly mély és hatékony benyomást tesz rá,
hogy mindenben a képmásoddá lehet.
 
 
2.      Kórus:
Így nyújthatják ma Neked a vállakat,
hogy veled együtt hordozzák a megváltás jelét azok,
kiket az Atya öröktől fogva a Szentlélekben
kiválasztott mint a világ sóját és világosságát.
 
Jóllehet a sárkány akadályozza őket kelyhed ivásában,
melynek talapzatán égi gyöngyök ragyognak,
de hasonlóvá teszed magadhoz őket, ahogy menyasszonyodat:
bőséges győzelmekben létben és tettben és szenvedésben.
 
 
Előimádkozó:
Köszönöm Neked, hogy naponta odaadhatom
vállaim a keresztnek, mely az életet hordozza.
Formálj ezáltal a képmásoddá, mely gyermekien
az Atya kívánságát teljesíti állandóan.
 
 
Mind énekli:
Hadd váljunk általad az Atya eszközévé,
építsük fel itt a földön Schönstatt-birodalmát
a Szentlélekben anya-menyasszonyoddal,
mint kígyótipró nővel, kit neked adott. Amen.
 
 
 
 

VI. Állomás

 

Veronika kendőt nyújt Jézusnak

 
Előimádkozó:           Imádunk Téged, Üdvözítő Jézus Krisztus,
Mind:                         aki értünk meghaltál a kereszten.
 
 
1.      Kórus:     
Aggodalmas tétovázás nélkül Veronika
az együttérzéssel telt szív biztosságával
áttöri a hóhérok sorait, hogy vigyen neked
egy kendőt, melyet hálásan érintettél.
 
A szeretet-szolgálat oly mélyen boldoggá tett,
hogy a kendőre arcodat rányomtad
és visszaajándékoztad Veronikának, akit Hozzád
az Irántad való legtisztább szeretet hajtott.
 
 
2.      Kórus:
Azóta megengeded, hogy nemes női lelkek
gyakran lelki vőlegénnyé válasszanak téged.
Töretlen bátorsággal szolgálnak neked
a tagjaidban a szeretet hevétől hajtva.
 
Finom, tiszta Krisztus-vonásokat hordoznak ők
csalás és álnokság és hazugság nélkül.
Fénylő Krisztus- és Mária-nyomként
vonulnak végig a bűnös teremtés terein.
 
 
Előimádkozó:
Köszönöm neked, hogy a Veronika-alakok
Schönstatt-világunkban őrséget állnak.
Engedd, hogy soha ki ne haljanak közűlünk,
és legyünk lovagias állandó védőjük.
 
Mind énekli:
Hadd váljunk általad az Atya eszközévé,
építsük fel itt a földön Schönstatt-birodalmát
a Szentlélekben anya-menyasszonyoddal,
mint kígyótipró nővel, kit neked adott. Amen.
 
 
  
 

VII. Állomás

 

Jézus másodszor esik el a kereszttel

 
Előimádkozó:           Imádunk Téged, Üdvözítő Jézus Krisztus,
Mind:                         aki értünk meghaltál a kereszten.
 
 
1.      Kórus:     
A keresztfát emberfölöttien nehéz hordozni,
ezért ismét elvágódsz alatta;
mert az uralkodó és a népek gonoszul nem ismerik el,
hogy csak egyedül te lehetsz a világ ura.
 
A kereszt esztelenségét nem képesek fölfogni,
ezért konok gyűlölettel elutasítanak;
meghajolnak e világ fejedelmének,
aki őket örök rabság bilincsében tartja.
 
 
2. Kórus:
Némelykor a szellemek hatalmasan szétválnak,
és zaklatottan újra keresik mesterüket;
magasra felhúzva áll a válaszfal:
a kereszt jeléről ismerjük meg az Urat.
 
Látom pusztulásba rohanni a népeket,
Akik hagyták magukat Krisztus keresztjétől elválasztani,
s a mélyből felemelkedik a zsarnok,
aki a világ folyását akarja büszkén irányítani.
 
 
Előimádkozó:
A menyasszony esdeklésére ne engedd Uram elsüllyedni a keresztet,
vedd fel újra, ragyogtasd az égből.
Veled akarom hordozni a világban,
amíg népünk újra leborul előtte.
 
Mind énekli:
Hadd váljunk általad az Atya eszközévé,
építsük fel itt a földön Schönstatt-birodalmát
a Szentlélekben anya-menyasszonyoddal,
mint kígyótipró nővel, kit neked adott. Amen.
 
 
  
 

VIII. Állomás

 

Jézus találkozik a síró asszonyokkal

 
Előimádkozó:           Imádunk Téged, Üdvözítő Jézus Krisztus,
Mind:                         aki értünk meghaltál a kereszten.
 
 
1.      Kórus:     
A női szemek oly nagyon kábultak,
hogy az igaz hitre nem jutottak.
Csak a támolygó alakot látják, de benned Istent nem,
ki minden létnek tartást ad.
 
Fájdalmasan gyermekeikre mutatsz,
kik hamarosan igazságosságod hirdetik:
romhalmaz lesz a szent város,
a nép, mely elvetett Téged, szétszóródik.
 
 
2. Kórus:
Mindenfelől milliókat látok támolyogni,
mert szemeik megvakultak.
A fénynek, mely világít a sötétben,
útjában áll a Sátán és az önzés gátja.
 
Hallom az ítéletek dörgését dübörögni,
mely lesújtja azokat, kik nem akarnak látni.
Zűrzavar és pusztulás uralkodik az országban,
mely a Messiást oly gyalázatosan lebecsülte.
 
 
Előimádkozó:
Engedd, hogy véred feláldozzam az Atyának!
Kérem, emlékezzen anyánk fájdalmaira,
fogadjon el engem engesztelő áldozatául,
s enyhítse szigorú igazságos érzületét!
 
Mind énekli:
Hadd váljunk általad az Atya eszközévé,
építsük fel itt a földön Schönstatt-birodalmát
a Szentlélekben anya-menyasszonyoddal,
mint kígyótipró nővel, kit neked adott. Amen.
 
 
 
 

IX. Állomás

 

Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt

 
Előimádkozó:           Imádunk Téged, Üdvözítő Jézus Krisztus,
Mind:                         aki értünk meghaltál a kereszten.
 
 
1.      Kórus:     
Keserű kínok újra oly kegyetlenül nyomnak,
hogy harmadszor is le kell rogynod.
Ebben mindazon sok lélek vétkes,
akiket különös jóindulattal neveltél.
 
Diadalmenetet kellene készíteniük neked
és rossz szellemektől vezettetik magukat.
Nem oldják el magukat teljesen a világtól,
mely pókhálóként őket fogva tartja.
 
 
2.      Kórus:     
Minden korban akad olyan apostol,
ki fájdalmasan növeli megváltó kínjaidat:
Féket tesznek működésedre,
így Lelked nem hathatja át őket.
 
Ellenfeled velük játszhat,
csak azoktól fél, kik a teljességet célozzák;
akikben a Lélek korlátlan uralkodik,
kiket munkatársad (Mária) vezet harcba.
 
 
Előimádkozó:
Semmisítsd meg a titkos fenntartásokat,
melyek a szív rejtett redőjében fészkelnek.
Miattuk nélkülözi a külső tevékenység
az Isten akarta gyümölcsözőséget.
 
 
Mind énekli:
Hadd váljunk általad az Atya eszközévé,
építsük fel itt a földön Schönstatt-birodalmát
a Szentlélekben anya-menyasszonyoddal,
mint kígyótipró nővel, kit neked adott. Amen.
 
 
  
 

X. Állomás

 

Jézust megfosztják ruháitól

 
Előimádkozó:           Imádunk Téged, Üdvözítő Jézus Krisztus,
Mind:                         aki értünk meghaltál a kereszten.
 
 
1.      Kórus:     
Úgy el vagy rejtve az atya-szívben,
hogy a levetkőztetést gond nélkül hordozod;
kitartasz minden ütlegnél csendesen nyögve,
mert a Mennyei Atya tőled ezt így akarja.
 
Amit érzéki élvezettel vétünk az életben,
téged szolgáltat ki égetőn a szégyennek.
Teljesen szabadon hozol oly döntést, mely
a legsúlyosabb szenvedéssel betölt testet s lelket.
 
 
2.      Kórus:
Még mindig látlak födetlenül állni,
mert érzéki mohóságunk nem akar múlni.
És Melletted állnak a hősök csapatai,
kik áldozatul felajánlják neked önmagukat,
 
kik testüket és lelküket sértetlenül megőrzik,
teljes életüket és minden tettüket szűztisztán formálják,
abban látják a becsületet, tekintélyt és dicsőséget,
hogy szükségben és szégyenben csendesen melletted állnak.
 
 
Előimádkozó:
Engedd, hogy benned mindig az Atyához igazodjak,
hogy a földi elrejtettségről lemondjak,
szent kettős egységben menjek hazafelé
és az anya kezére és szemére figyeljek.
 
 
Mind énekli:
Hadd váljunk általad az Atya eszközévé,
építsük fel itt a földön Schönstatt-birodalmát
a Szentlélekben anya-menyasszonyoddal,
mint kígyótipró nővel, kit neked adott. Amen.
 
 
  
 

XI. Állomás

 

Jézust a keresztre szegezik

 
Előimádkozó:           Imádunk Téged, Üdvözítő Jézus Krisztus,
Mind:                         aki értünk meghaltál a kereszten.
 
 
1.      Kórus:     
Látom, amint önként kitárod a kezeket,
teljesen hagyod magad a szolgáktól vezetni;
a szegek behatolnak kezedbe és lábadba;
úgy fogadod mint az Atya szeretet-üdvözletét.
 
Mivel mi nem adjuk fel önfejűségünket,
te nem akarsz megtartani magadnak többé semmi önakaratot.
Az Atya kívánsága a te kedvenc ételed,
ebben benned minden biztos.
 
 
2.      Kórus:
Az öreg kígyó állandóan keresi, hogy a lelkeket elcsábítsa,
hogy ne hallgassanak az Atya szavára
és önfejűen zavaros utakra menjenek
és sötét hatalmaknak rendelkezésre álljanak. 
 
Te oly lelkeket gyűjtesz, akik önként jönnek,
hogy benned magukat szabadon az Atya kívánságához kössék,
akik büszkék az engedelmesség szögeire,
amint ez illik a Krisztus-menyasszonyhoz, az Isten-gyermekhez.
 
 
Előimádkozó:
Engedd, hogy mindig szabadon választva döntsek,
hogy csak az engedelmesség vezesse udvarlásomat
és az Atya örök érvényű szeretet terve
életemben beteljesedhessen.
 
 
Mind énekli:
Hadd váljunk általad az Atya eszközévé,
építsük fel itt a földön Schönstatt-birodalmát
a Szentlélekben anya-menyasszonyoddal,
mint kígyótipró nővel, kit neked adott. Amen.
 
 
 
 

XII. Állomás

 

Jézus meghal a kereszten

 
Előimádkozó:           Imádunk Téged, Üdvözítő Jézus Krisztus,
Mind:                         aki értünk meghaltál a kereszten.
 
 
1.      Kórus:     
Most ég és föld között függsz,
hogy egy új szeretet-teremtéssé válj.
A mindenhatóság oly kimondhatatlanul szegény,
mély és meleg szereteted mellett!
 
Hogy minket gyorsan s biztosan magadhoz kormányozz,
anyádnak akarsz ajándékozni minket haldokolva:
„Nézd, a te anyád! – Lásd, ez a fiad!”
Így hangzik a keresztről és királyi trónusról szavad.
 
 
2.      Kórus:     
A birtokláson és a javakon függő lelkek,
akik könnyen elfojtják az igaz Isten-képet,
felszegeznek a halál- és szégyenfára,
mely a lelkiismeretet hatalmasan felrázza.
 
A bölcsek, akik Márián átnézve
az Atya tervét állandóan tőled tudakolják,
nem fogják fel műved gazdagságát,
teljes erejét, teljes ragyogását.
 
 
Előimádkozó:
Amíg szeretőn a keresztedre nézhetek,
ne engedd, hogy pénzre és javakra építsek!
Add, hogy szívemet s eszemet szabadon
neked s anyádnak teljesen átadhassam.
 
 
Mind énekli:
Hadd váljunk általad az Atya eszközévé,
építsük fel itt a földön Schönstatt-birodalmát
a Szentlélekben anya-menyasszonyoddal,
mint kígyótipró nővel, kit neked adott. Amen.
 
 
  
 

XIII. Állomás

 

Jézust anyja ölébe fektetik

 
Előimádkozó:           Imádunk Téged, Üdvözítő Jézus Krisztus,
Mind:                         aki értünk meghaltál a kereszten.
 
 
1.      Kórus:     
Miután a halált és az Ördögöt legyőzted,
kifáradtan anyád ölében fekszel.
Oly mélyen s gyengéden egy vagy vele,
az atyai terv melegen beragyog a szívünkbe.
 
Az áldozat, mit benned Mária hozhatott,
szüntelenül énekelni akarja a lelkembe:
megváltó-szeretet sarkall az áldozat-tettre,
mely a megváltás művét beteljesítette.
 
 
2.      Kórus:     
Ez a mély értelme minden szenvedésnek,
melyet oly bőven az Atya szeretete enged nekünk okozni:
A vetőmag, mely haldokolva nem pusztul el,
biztos lehet benne, hogy egyedül marad.
 
Mióta a második Éva engedte, hogy meghalj,
megérti az Ádám örökség minden kínját,
és anyai érzékkel odaajándékozta,
hogy a megváltás művét gazdagítsa.
 
 
Előimádkozó:
Add, hogy ez anyához gyermekin hű maradjak,
a nevét mélyen a szívekbe írjam,
akkor a népeken átvonuló fájdalom
ujjongva zengő megváltás-dalt fakaszt.
 
 
Mind énekli:
Hadd váljunk általad az Atya eszközévé,
építsük fel itt a földön Schönstatt-birodalmát
a Szentlélekben anya-menyasszonyoddal,
mint kígyótipró nővel, kit neked adott. Amen.
 
 
 
 

XIV. Állomás

 

Jézus holttestét sírba teszik

 
Előimádkozó:           Imádunk Téged, Üdvözítő Jézus Krisztus,
Mind:                         aki értünk meghaltál a kereszten.
 
 
1.      Kórus:
Csak rövid ideig fog Téged a sírkő elfedni,
aztán győzelmesen fölkelsz a halálból.
Győztesként szállsz fel a sírból
és ujjongva megnyitod nekünk az ég kapuját.
 
Az öreg kígyó hatalma megkötve,
a mindenség megtalálta középpontját:
Te vagy az ég és a világ ura,
aki előtt az egész teremtés leborul.
 
 
2.       Kórus:
Egyházadban akarsz áldón lépkedni
minden népen át, hogy kiterjeszd országod,
hogy mátkáddal, az ég királynőjével
őket a Szentlélekben az Atyához vond.
 
Ha titokzatos testedet megvetik,
halálra ítélik s már halottnak tekintik,
azután majd áttör rajta az Isten ereje,
mely győzelmesen egy új földet teremt.
 
 
Előimádkozó:
A fájdalomban és üldözésben taníts engem hinni,
hogy a győzelmi koronát tőled semmi el nem ragadhatja.
Hadd legyen Schönstatt a kiválasztott eszköz,
mely az egyház szent sorait dicsőségesen sokasítja.
 
 
Mind énekli:
Hadd váljunk általad az Atya eszközévé,
építsük fel itt a földön Schönstatt-birodalmát
a Szentlélekben anya-menyasszonyoddal,
mint kígyótipró nővel, kit neked adott. Amen.
 
 
 
 
 

Záró ima

 
Ó szent kereszt, térdre hullok előtted
és forró hála- és örömdalokat éneklek neked:
rajtad vitte végbe Urunk a művet,
mely Isten-gyermekekké tett minket.
 
Mélyen be akarlak fogadni örvendező szívembe,
egész szeretetemet véglegesen neked adom;
Rád, a megfeszítettre és mátkádra
akarom építeni életem reményét.
 
Hadd vigyelek benneteket meggyőzően az emberekhez,
merjek küzdeni értetek életemben naponta,
hogy országotok mindenütt győztes legyen,
a világmindenségre kiterjessze a határokat.
 
Hadd nyújtsam oda a keresztet és a Mária-képet
a népeknek a megváltás jeleként,
hogy soha el ne váljon egymástól,
mit az Atya szeretet-terve egységnek tud.
 
Hadd maradjon mindig Schönstatt a hűséges eszköz,
hogy együtt benneteket beírjon az emberszívekbe,
hogy hatékonyan szétrombolja a Sátán birodalmát
és megsokszorozza az Atya tiszteletét a Szentlélekben. Amen.