Minek a Mária-tisztelet?
You may need: Adobe Flash Player.
A "József levélből"
1952 június - Bővebben a "József levélről"
Minek a Mária-tisztelet? Nem hogy Krisztus maga a teljesség? Nem elég az ő megváltó tette üdvösségünkhöz? Nemde, minden más név említése az üdvösséggel kapcsolatban, Krisztus becsmérlése? Ilyen kérdésekkel találjuk szembe magunkat, amikor mind az egyszerű, mind a képzett keresztények a Mária-tisztelet kötelezettségéről beszélgetnek.
Egy különösen buzgó Mária-tisztelettel szemben ez az ellenvetés őskeresztényi és dogmatikai szempontból is elfogadhatónak tűnhet, de ez nem egészen van így.
/.../
Először szeretnénk egy ellenkérdést feltenni: vajon az Atyaisten üdvösség-tervének mindenképpen szüksége van-e Máriára? Más szavakkal: szükségszerű-e, hogy Mennyei Atyánk Máriát eszközéül használja, ha fel akar oldozni bennünket a bűneink alól? A kérdést bizonyára tagadnunk kell, mert akkor Isten a mi megmentésünkkor egy teremtménytől függne. Tehát - mondanák a fent említett ellenzői egy mély Mária-tiszteletnek - a vallásunkban a Mária tisztelet másodrangú dolog, mely eltávolít keresztény létezésünk "lényegétől".
Itt aztán szétválnak az utak. Ugyanis mi éppen fordítva érvelünk: ha Istennek nem volt szüksége a megmentésünkhöz Máriára, ha Mária nem következik szükségképpen a megváltás gondolatából, akkor az ő bevétele az üdvtörténet folyamatába egy olyan új tény, amit nem tudunk logikusan levezetni, hanem csak alázatosan elfogadni. Tehát Mária léte a "megváltás elképzelésében" és a "Megváltó elképzelésében" nem egy olyan következmény, mely az alapgondolatból kicsirázik. Tehát Máriában számunkra valami új adatott, ami különös figyelmet igényel tőlünk, ha Isten üdvösség tervét érthetővé és elfogadhatóvá akarjuk tenni, ahogy Ő ezt megkívánja.
Igen, a vallásosság két alaptípusa válik itt szét. Az egyik az "eszmétől", a tiszta "szellemtől" indul, és a keresztény vallást egyértelmű mondatok szigorú szerkezetévé akarja alakítani (lehet hogy hit áll náluk a kezdeteknél). Azt gondolják, hogy a kereszténység "lényege" kihámozható, és a "véletlen" mellékes dolgoktól "megtisztítható". Ennek a fajta kereszténységnek az ősei már az első keresztény évszázadban is megtalálhatók. Ők a gnosztikusok {eretnek mozgalom}, akik egy bizonyos fokig a protestáns-reformátori tanításban újra születtek. Az ezen az alapon álló gondolkodásmód Mária iránt csak kevés érdeklődést fog mutatni.
A másik oldalon áll az a gondolkodásmód, mely nem tagadja meg ugyan az eszméket, és attól sem esik kétségbe, ha az isteni üdvösség tervének belső értelméből megért valamit. De ez a gondolkodásmód tisztában van azzal, hogy ezekhez az eszmékhez és ezekhez a felismerésekhez csak úgy juthat, ha fenntartás nélkül és alázatosan elfogadja az üdvösség isteni útján megtapasztalt történelmi tényeket. Ebben a gondolkodásmódban Mária nem lesz véletlen mellékes szereplő, és a máriológia nem gyengíti a krisztológiát. Isten ugyan meg tudott volna váltani minket Mária nélkül is. Azonban miután az üdvösség tervében ő ténylegesen egy konkrét feladatot kapott, nem kapcsolódhatunk az üdvösség tervéhez Máriával való kapcsolat nélkül.
Az első gondolkodásmód következetes alkalmazása szükségképpen a keresztény vallási tartalom megszűnéséhez vezet. Ugyanis tovább lehet kérdezni: vajon feltétlenül szükséges volt-e a megváltásunkhoz Krisztus eljövetele? Nemmel kell erre is felelnünk. Mert a teljhatalmú Isten más utakat is választhatott volna, hogy megmentse az emberiséget. Megelégedhetett volna azzal is, ha a megbetegedett emberiségért egy profétát, egy "küldöttet" adott volna. (Azt, hogy ez a gondolat helyes, a katolikus dogmatikusok igazolni fogják.) Ezek szerint - így következtethetnénk - Krisztus "lényegtelen" elem az isteni üdvösség- és megváltás-tervben. Isten elég egyedül, Ő egyedül a teljesség. Ha a megváltás "tiszta eszméjéből" indulunk ki, akkor Máriát és Krisztust is el kell távolítanunk; a megváltástant és a megváltás-eszmét mindkettőtől meg kell "tisztítanunk".
Mi ismét fordítva következtetünk: ha Isten nem volt arra rákényszerülve, hogy a romlásból való megmentésünkre fiát küldje, akkor az a tény, hogy őt küldte, annál nagyobb kötelezettségeket jelent a számunkra. Ez a tény velünk valami újat közöl, ami az eszméből nem volt kikövetkeztethető. Ennek a ténynek alázatosan csodálkozva kell átadnunk magunkat. Hódolattal kell leborulnunk Atyánk kikutathatatlan és megérthetetlen szeretete előtt. Miután az üdvösség tervében Isten az Ige emberré válását alkalmazta, nem részesülhetünk ebben az üdvösségben anélkül, hogy oda ne adnánk magunkat az emberré vált Igének – a bethlehemi istállóban történelmileg egyszer ténylegesen megszületett Igének.
A vallásosságunknak „megtisztítása” Máriától vagy Krisztustól két azonos nagyságrendű dolog: a keresztény tartalmak elértéktelenítésének két különböző szakaszáról van szó. A vallástörténelemben észrevehető, hogy a romlás útja valóban így működött: Mária visszautasítása hosszú távon mindig magával hozta Krisztus visszautasítását, mert mindkettőjük visszautasítása egyazon alapvető gondolkodásmódon alapszik, amit a fentiek alapján „gnosztikusnak” nevezünk. Nevezhetnénk „idealistának” is, mert megpróbálják a vallásos hit tartalmát a tiszta eszméből levezetni az üdvösségtörténeti tények alázatos elfogadása nélkül.
Ezekből a kezdeti gondolatokból már érthető, hogy a Mária-tiszteletet végül is csak abból a helyzetből alapozhatjunk meg, amelyet Isten üdvösség tervében Mária valóban elfoglal. Ebből a helyzetből kiindulva határozzuk meg a Mária-tisztelet nagyságát és kötelességét minden egyes keresztény számára.