Az otthonosság
1951. október 2-5. pedagógiai napok Schönstattban
Tizenegyedik előadás
Az „otthon/haza“ - gondolat a vallásos vágy fényében
A pedagógiai napok korba és élethelyzetbe való belehelyezése
Visszatekintés az előzményekre. Ha a hegymászó már megtette útjának nagy részét, feltámadhat benne a kívánság, hogy megálljon kipihenje magát, a hátralevő utat még egyszer áttekintse és ilyen módon képessé váljon az utolsó szakasz megtételére. Mi is hegymászók vagyunk. Szabaddá akartuk tenni a Mária-szeretet és a máriás pedagógia csúcsához vezető utat. Ennek az útnak egy része még hátra van. Az út elején állt a vágy egy kimondottan természetfeletti légkör után. Három határkővel találkozhattunk ezen az úton. Az első határkövön ez állt: „szómagyarázat“; a másodikon: „tisztázás“. Itt sokáig elidőztünk. A természetfeletti légkör utáni vágy tárgyát lélektanilag elemeztük. Mellőztük a természetfeletti világot, mint olyat, viszont feltártuk az emberi tevékenység felől a vallásos nevelés és ezzel a vallásos légkör alapjait.
Visszatekintve azt mondhatjuk: Egy modern pedagógia nagy részét kidolgoztuk, persze csak az öntevékenység szempontjából. Ha mindent megteszünk, amit tehetünk, mégis végső soron csak „haszontalan szolgák“ (Lk 17,10) vagyunk. A nevelés a lélek mélyén mégiscsak a nagy isteni nevelő feladata marad. Csak az akadályokat próbáltuk eltávolítani, bizonyos értelemben csak az Ő keze alá próbáltunk dolgozni: A tanítványt rábízzuk az örök isteni pedagógus teremtően formáló mesteri szobrász kezére.
III. A természetfeletti légkör utáni vágy mint az örök honvágy konkrét formájának megdicsőítése
Vegyük most az utolsó határkövet. Ezen áll a szó: megdicsőítés. Mit akarunk megdicsőíteni? A természetfeletti légkör utáni vágyat. Megdicsőítés alatt értjük e vágy kitágítását, a végső nagy összefüggésekbe való beleállítását, ahogy ezt mindig tenni szoktuk a saját módunkon: a legkisebb apróságoknál kezdjük és aztán előre nyomulunk a végső és legmagasabb dolgok felé. Sohasem nyugodtunk meg addig, amíg ezt a célt el nem értük. Nem csak személyekben szeretnénk megnyugodni és magunkat kipihenni, hanem mindig a végső gondolatokban és összefüggésekben is. Így akarjuk megpróbálni a természetfeletti légkör utáni vágyat ezekbe a nagy összefüggésekbe beleállítani.
Az első este már megállapítottuk, (A pedagógiai napok rövid áttekintése) hogy a természetfölötti légkör utáni vágy nem más, mint az örök honvágy egy konkrét formája. Az örök honvágy az örök otthonra, hazára mutat. Ide akarunk most kapcsolódni... A tárgy kitágul, és az értelem gyönyörködhet az erős világos fényben, amelyet az otthon/haza-gondolatban talál. A szív és az akarat is ki akar tágulni: az otthon/haza-gondolatnak, az otthon/haza értelmének és az otthon/haza szeretetének fel kell ébrednie (bennük).
Itt van a gondolatoknak hármas csillagzata. Kiáltsák bele a gondolatokat a mai korba és világba! Engedjék e hármas csillagzatot belevilágítani a mai kor sötétjébe! Milyen lesz a viszhang? Rendkívül sokhangú és sokalakú. Nem eshet nehezünkre a felénk áradó hangok zűrzavarából lényegében két momentumot kihallani.
-Az első momentum
Az otthon/haza-probléma abban a távlatban - ahogy azt érteni akarjuk és ábrázolhatjuk - végső soron a mai kor kultúra-problémája. Ezért az otthontalanság a mai kultúra válságának központi magja. Természetesen az otthontalanságról itt a szó végtelenül kitágított értelmében van szó. Otthon/haza! – A szót, az életfolyamatot, amit ezalatt értünk, különböző értelemben nézhetem és mutathatom: Beszélhetünk helyi, szellemi és természetfeletti otthonról; vagy szellemi, lelki és helyi otthonról. A kifejezések keresztezik egymást. Később látni fogjuk, mit akarnak az egyes kifejezések mondani.
-Második momentum:
Egy pillanatra tudatosítsuk itt még egyszer magunkban, hogy néz ki jelesen ez az otthontalanság/hazátlanság: Ebben az esetben csak a mai embertípusra kell utalnunk, a kollektivista emberre, akinek a lelkét ez a mindenoldalú otthontalanság formálta ki. A kollektivista ember nem más, mint a radikálissá vált tömegember, aki minden Isten által akart kötöttséget belülről teljesen megtagad. Joggal mondhatjuk róla: a mindenféle otthontól/hazától megfosztott ember. Minden kötöttség gyökeresen fel van oldva benne: az Istenhez való kötöttség, a röghöz kötöttség, az embertársakhoz való kötöttség. Ezt a sok alakban mutatkozó teljes otthontalanságot/hazátlanságot a szó felettébb jogos értelmében “pokolbeli büntetésnek” nevezhetjük. (Lásd Jean Paul Sartre drámáját: „Bezárt ajtók előtt“; és hozzá Gabriel Marcel: „Az ember mint probléma“ tanulmányában az állásfoglalást Sartre antropológiai elképzeléséhez 106 old.). A pokol lényege a teljes otthontalanságban áll, a lelki szembenállásban. Így nézve számtalanul sok mai ember nagy részben már egyfajta pokolban él: teljes otthontalanságban, lelki szembenállásban a lélek és Isten valamint ember és ember között.
Innen kiindulva nem esik nehezünkre, hogy a modern embereknek utat mutassunk a menny felé. A menny lényege a boldog szemlélésben áll; az ember és az Isten és ezzel egyidejűleg az ember és ember közötti, titokzatos mélységű lelki egymásban levés. Azok az emberek, akik itt a földön egymásra találtak, az örök boldogságban megtapasztalhatják e lelki egymásban-levés elmélyülését és kiteljesedését. A mai egész nyugati kultúránk úton van egy sokalakú, mindenoldalú otthontalanság/hazátlanság felé. Ezzel tehát egy földi pokol felé tart és nem az ég felé; még csak nem is valamiféle földi mennyország felé.
„A varjuraj
város felé surrog tova:
hó lesz hamar -
jaj, akinek nincs otthona!“
Ha a természetben valami szerencsétlenség készülődik, elsőként az állatok érzik meg. Így törekszenek a varjak is a mezőkről befelé, az emberek hajlékai felé (a hóvihar közeledtére). Jaj azoknak a varjaknak, akik nem találnak menedékhelyet ebben az ítéletidőben!
Miféle varjakról van itt szó? Ezek az emberek, a nyüzsgő ember-tömeg. Nyugtalanok lettek, mert kultúra-katasztrófa készülődik. A “város felé surrognak tova”. Miféle város felé? Nyilván valami titokzatos város felé, mert minden földi várost egyre inkább elborít a kultúra válsága. Az embernek az otthon utáni ős-ösztönében, mely a világban semmi választ sem talál, hallatszik a jajkiáltás! “Jaj, akinek nincs otthona!“
Történelem
A mi saját köreinkben is növekszik az otthontalanság. Az idegen népek, akik az országunkat a háború alatt és a háború utáni időben ellepték, idegen gondolkodásmódot, idegen kultúrát hagytak hátra. Sokan közűlünk otthontalanokká váltak. Az „otthon“ szót ugyan ismételgetik, de az otthon lényegét már nem értik. Az otthon számukra tömött erszényt, bizonyos jólétet jelent. De nem ez az otthon. Lehet otthonom akkor is, ha éhes és szegény vagyok. Teli hassal és erszénnyel is lehet az ember teljesen otthontalan.
Miben áll akkor a nagy feladat, a nagy pedagógiai probléma?
Kell, hogy az iskolában és az iskolán kívül a mai nevelés központi magja legyen végső soron az otthon biztosítása és ápolása. Az otthontalanságot, az otthon elvesztését kiegészíteni és helyettesíteni az otthon/haza, az otthon/haza-gondolat, az otthon/haza értelmének és az otthon/haza-szeretetnek visszahódításával; ide kell torkolnia (az otthon utáni vágynak.)
Mivel az élet közepette állunk körülvéve a modern problémákkal és gondokkal, ismert előttünk, ahogy minden irányban újra és újra próbálkozások történnek az „otthon/haza“ visszahódítására. Hazafias esteket rendeznek. Az iskolákban élesztgetik a hazafias érzéseket, mélyítik a hazaszeretetet, és az “otthon/haza” eszmét az egész nevelés központjává teszik. Ezek a próbálkozások itt-ott sikerülnek, máshol meg visszafelé sülnek el. Legtöbbször hiányzik - ahogy a mai korban mindenütt - a mélyebb és végső összefüggések belátása. Itt kezdődik a mi munkánk. Nemde első este arra kértük a Szűzanyát, hogy ajándékozzon nekem személyesen betekintést, hogy sikerüljön ővele együtt a modern problémák gyökereit feltárni?
A feladatomat most már abban kell látnom, hogy lehetőleg a végső okokból és elvekből kiindulva választ adjak két kérdésre:
1.kérdés: Mit értünk otthon/haza alatt?
2. kérdés: Milyen szerepe van a Mária-tiszteletnek az otthon/haza vonatkozásában, amikor az otthon/haza gondolatról, az otthon/haza érzékről, otthon/haza szeretetről van szó? Milyen szerepe van a kultúra mai válsága és annak legyőzése kérdéskörben?