Az öröm fontossága
Részlet az Életöröm lelkigyakorlatból
1934. október 7-12.
Az előadássorozat helye Kentenich atya életében
Gondoljunk önmagunkra: Nálunk honnan ered sokszor az ügybuzgó sürgés-forgás? A teljesítményeink miért mind kifelé irányulnak? Nemde nagy részben onnan, mert úgy tudjuk és ezt a közvéleményben is támogatják, hogy saját jellemünk és mások lelkének átformálásában lényeges eredmény nem várható, ezért átváltunk az ügybuzgó sürgés-forgásra, más területeken való egyéb teljesítmények és mindig újabb eredmények hajszolására? Ezt látjuk a puritánoknál és más emberek gyerekeinél is. Összefüggést látunk a kapitalizmussal: mennyire komolyan keresik ott a sikereket a teljesítmények alapján; majd később - a hatékony siker-éhség miatt – már teljesítmények nélkül akarták a sikereket. Nemde így van ez ma is? Nemde siker az ismérve a helyesnek és az egészségesnek? Nem érzik, hogy mennyire fontos lenne, hogy egy kicsit átállítsuk magunkat itt, ezen a vonalon?
Nem kell-e a teljesítmény és a siker utáni törekvésünket ismét visszaáramoltatni és a saját ill. mások lelkének átistenítésére és erkölccsel való áthatására koncentrálni? Ha igaz az, amit tegnap este mondtunk: Aki ma segíteni akar a világ legyőzésében, annak muszáj, hogy Istentől és erkölcstől átjárt ember legyen.
De ha elrabolom az emberektől a teljesítmény feletti örömet; ha a követelményeket túl magasra srófolom, ha mindig újra lerángatom az embert, akkor a teljesítményre való mélyreható törekvése ki fog siklani egy másik oldalra. Biztosan állíthatom, hogy ebben az esetben a saját lélek és más lelkek karakter-formálásának lendülete egyre jobban el fog lanyhulni.
Tudják, hogy hova akarok kilyukadni? Igen nagy jelentősége van azon fáradozásunknak, hogy örömet plántáljunk a tevékenységünkbe, hogy örömre neveljünk mindenhol, ahol erre csak lehetőségünk van!
Szabadjon most gyorsan levonni a tanulságot az áldás és a menekülés e kettős áramlatából. Azt kell mondanom: Ahol mélyreható módon ápolják az örömet és erre nevelnek, ott várható, hogy megvan a minőségi munkák és teljesítmények biztosítéka. Nemde ez a helyzet: ahol örömmel eveznek, ott a munkavégzéshez hozzákapcsolódik az a gondolat is: végezzünk minőségi munkát! De vizsgálják meg, mennyiben támasztja ezt alá a tapasztalat!
Azt is mondhatjuk, hogy az orvoslásban az öröm elismert gyógyító szer. Bizonyíték: Ha az öröm szárnyakat ad a léleknek, a vér megnyugszik és örömmel csörgedezik, megszűnik a lélekre és a szervekre ható erős nyomás. Igen, minden bizonnyal mondhatjuk, megérné a fáradságot, hogy az örömre-nevelést mint gyógyító tényezőt szélesebb körök számára is hozzáférhetővé tegyük. Nemde saját tapasztalatból is ismerjük ezt? Ha egy nagy öröm van bennünk, akkor ez az egészségi állapotunknak egész különösen jót tesz.
És végül: Örömteli alapbeállítottság jelenti a kulcsot az emberek szívéhez. Egy ilyen embernek a zsebében van a szívek kulcsa. Egy ilyen ember olyan mint egy élő varázspálca, aki mások lelkében mély titokzatos (öröm)forrást fakaszt nemcsak a lényével, hanem a szava által is, a beszéde és a cselekedetei által.
Az öröm hiánya pedig, a szomorú ember – csak nagyon nehezen képes minőségi munkát végezni. Mily erősen akadályozza a szomorúság, ha hosszabb ideig tart, a gyógyulási folyamatot! És a szomorú ember elveszíti az átmeneti befolyását is embertársaira.
Uraim, hallgassanak meg néhány példát az elmondottak illusztrálására:
Zucchi atyáról mesélik, hogy a lelkipásztori tevékenységének egyik fontos feladatát abban látta, hogy a rábízottakat örömre nevelje. Egy nap az atyát egy beteg szerzetesnőhöz hívták, hogy előkészítse a halálra. De a nővér meggyógyult. Évek múlva ez a nővér ismét halálos ágyán feküdt és eljött hozzá ismét Zucchi atya. A nővér megismerte és ezt mondta: Főtisztelendő Úr, amit Ön nekem évekkel ezelőtt mondott: hogy minden örömömet az Úrban keressem, egész nagy fordulatot hozott a hivatásomban. És meg kell mondanom Önnek, hogy habár nem lettem szent, de az örömben és az örömből való élet egészen nagy átalakulást hozott.
Egy konvertita fiatalember. Mindenféle bűnben élt. Zucchi atya megmutatta neki az öröm útját és ez nagy változást hozott az életébe.
Néhány éve gyakrabban vagyok Dél-Németországban. Az ottani lelkigyakorlatos ház igazgatója egy eredeti ember. Mindig ugyanazokat a tréfáit meséli egész évben. Levelet kapott egy asszonytól: Főtisztelendő Úr, mennyire csúnya Ön! - és a következő mondat: De ha mosolyog, akkor gyönyörű szép férfi! „Azóta - mondta - mindig nevetek és örömteli arcot vágok; és így mindig sikerem is van, csak a házunk főnöknőjénél nincs.”
Az örömre való nevelésnek ezért muszáj, hogy jelentős helyet foglaljon el a teljes nevelés rendszerében.
Vizsgálják meg, hogy átütő volt-e a bizonyítás. Igaz az, hogy az öröm, az öröm-ösztön az emberi természet egyik ős-ösztöne? Itt és ott a hatások, az áldás és az átok nagyon mélyrehatóak. Ha követték a gondolatmeneteimet és időt szakítanak az elmélyülésre, nem lesz nehéz, hogy sok kudarcot, sok betegséget a saját életükben és a lelkipásztorkodásban az öröm-hiányra, az öröm-nevelés hiányára vezessék vissza. Ezért a jelmondat: Neveld magadat és másokat egyre inkább az örömre!