A tudatalatti lelkiélet megtisztítása

Kentenich atya előadása a papszövetségnek

(1966.7.25)


Az előadássorozat helye Kentenich atya életében

/.../

Néhány szót kellene mondanom a modern gondolkodás megváltozásáról. Pontosabban azt kellene mondanom: a modern átélés fordulata, mert a mai ember már nem akar gondolkodni, hanem a mai ember élményeket akar.
/.../
Az új évszázad az emberi lelkiélet egy új dimenzióját ajándékozta nekünk. És ha ezt nem vesszük tudomásul, akkor nem értjük helyes módon sem a modern irodalmat, sem a modern életet. Miféle új dimenzióról van szó? A tudatalatti lelkiélet dimenziójáról. Szívesen használják erre a lélek természetes birodalma elnevezést, a lélek mélyéről beszélünk, egy új lélektanról: a mélylélektanról. Természetesen hozzá kell azonnal tennünk: azért mindenesetre nem annyira új mindaz, amit ma tanítanak. Korábban is sejtettük, részben írtak is már róla, de most egész erősen az előtérbe lépett.
/.../
Mit értünk tudatalatti lelkiéleten? Ha emlékezetbe idézzük saját életünket; ha tovább kérdezzük, hogy mit hallunk ma sokszor a gyóntatószékben vagy mit hoz elénk a nép, amikor a gondjait feltárja előttünk, nos mit találunk akkor? Sokszor olyan benyomások feldolgozásáról van szó, melyek régóta a tudatalatti lelkiéletben tartózkodtak, befészkelték oda magukat, majd a felszínre törtek és feldúlták az emberi természetet.

Ha most összefoglaljuk - ez ugye csak válasz volt arra az egyszerű kérdésre: mit értünk tudatalatti lelkiéleten? -, ha ezt összefoglaljuk, akkor azt gondolom, hogy ezzel egyszerre gyakorlati útmutatást is kaptak, mellyel segíthetnek másoknak is; olyan gyakorlati útmutatás, melyet saját magunknál is használhatunk, ha mi magunk kerülünk mintegy terítékre; olyan gyakorlati útmutatás, mely nélkül valószínűleg nem jutunk előbbre a belső szabadságharcban, melyet minden körülmény között vívnunk kell; - sőt szabadjon hozzáfűznöm -, igen, ha szabaddá akarunk válni sokféle testi szövődménytől. Az ilyen dolgok, melyek annyira mélyre hatnak, oly mélyen belemarkolnak a lélek hajtóművébe, hogy nemcsak a lélek lesz tele komplexusokkal, szorongással, kényszerekkel, hanem a testet is erősen károsítja.

Tudatalatti lelkiélet. Egy kép: Tegyük fel, hogy megsértettek. Hogyan sértettek meg? A becsületembe gázoltak. Önfegyelemmel ezt belsőleg ugyan legyőztem, de ezzel a dolog még messze nincs elintézve. - Ismét egy másik kép; engedjék meg, hogy populárisan fejezzem ki magam -, hogy a benyomásokat halakhoz hasonlítsam: kisebb, nagyobb halakhoz, aszerint, hogy a benyomás mélyebb vagy kevésbé mély volt. Tehát a benyomást önfegyelemmel feldolgozhatom a tudatomban, aztán lehet, hogy a feledékenység miatt is egyre jobban eltűnik az emlékezetemből. De aztán észrevesszük, hogy vannak olyan helyzetek, amikor mindeme benyomások újra a felszínre törnek. Elég csak egy kis momentum, az illető ember, aki lenézett, megrágalmazott, vagy valaki más eltalálja ugyanazt az érzékeny pontot, azonnal újra feltör minden, amiről azt hittem, hogy már feldolgoztam. Hol volt ez a benyomás eddig? Lesűllyedt a tudatalattiba, a tudatalatti lelkiéletbe. A jobb érthetőség kedvéért nevezzük a tudatalatti lelkiéletet egy “tónak”. A halacska tehát mintegy belemerült, lebukott a tóba. Hogy a képet még tovább tökéletesítsük, vagyis hogy a sokszor itt feltörő problematikát érthetővé tegyük, a felső (tudatos) és az alsó (tudatalatti) réteg közé gondoljunk egy jégréteget. Ezzel teljes lett a kép.
Nos nem feledkezhetünk meg arról, ha a gyakorlati életet megfigyeljük, hogy valamennyi halacska és (nagy) hal, melyek ott lenn keringenek, bizonyos körülmények között a felszínre törnek, áttörik a jégréteget és a tudatos lelkiéletben bajt okoznak. Számtalan sokszor mondtuk már korábban: az ember sokkal inkább azt teszi, amit a tudat alatt akar, mint azt, amit tudatosan elhatároz. Tapasztalatból mindannyian tudjuk, hogy ez áll a szexuális benyomásokra is. Egyáltalán mindenféle benyomásra, melyet a lélek befogad és amely egy időre eltűnik a (tudatalatti) tavában: a halacskák mind lemerülnek.

A nevelés nagy feladata tehát ma abban áll, - jobban, mint korábban, - hogy ezt a tavat megtisztítsuk a halaktól; hogy a tudatalattit kitakarítsuk; hogy a tudatalattit áthassuk az erkölccsel; hogy a tudatalatti lelkiéletet átjárja az isteni (kegyelem).

Szabadjon a vázlatot még egy kicsit kiegészíteni? Itt is csak az kell, hogy megkérdezzék a saját lelkiéletüket. Nemde vannak az életünkben dolgok, melyek talán húsz-harminc évvel ezelőtt történtek valahol. Maradjunk most egyszer tehát a rágalomnál. Megint megrágalmaznak. Önmagában azonban nem nagy ügy, nem sokat jelent. De a léleknek megvan az a sajátos képessége, hogy reprodukálja, amit valamikor egyszer átélt; sajátos képessége van arra, hogy ott a mélyben felébressze a halacskákat; hogy odalent felizgassa őket. Tehát ez a kis gyanúsítgatás (rágalmazás) hatására, az egész tudatalatti réteg felzúdul, áttöri a jégréteget és egyszerre az összes hasonló fajta halacska felelé nyomul. Akkor aztán minden (rágalom, gyanúsítgatás, sértés), ami ért 20-30 évvel ezelőtt és azóta, minden, ami ugyanebbe az irányban hat, egyszerre ismét felébred, feléled, összeszedi magát, hegyként feltornyosul előttem és aztán hírtelen rámszakad.

Egy kis példa egy levélkéből, melyet ezekben a napokban kaptam: XYZ tudományosan analizálja a saját lelkiéletét, és megállapítja, hogy tekintély-komplexusa van. Ha valakivel találkoztok, vagyis X találkozik, a tekintély szempontja alatt, akkor vége van. A komplexum abban áll, hogy szorong minden tekintély előtt; kényszeres neurózis fogja el, ahol tekintéllyel találkozik. Honnan van ez? Nagyon hamar kiviláglik, nem kell sokáig keresni: egy ideig teljesen egészséges családban növekedett, aztán nem tudom miféle hatásra apja iszákos lett és házasságtörő. X korábban - Isten tudja mennyire - az apján csüngött. De attól kezdve rettenetesen félt tőle. Tekintélykomplexusa lett.

Értik, hogy mi ez? Kiindulási pont, hol van a kiindulási pont? Itt van ebben az erős értetlenségben, az apjában való nehéz csalódásban, mely az apára mint tekintélyre vonatkozik. Ezért aztán később, amikor a tekintéllyel szembesül, újra feléled benne az összes kísérő jelenség, amit akkor átélt. Összetöri, megnyomorítja egész lényét, az egész teste szenved tőle.

Hogyan győzte le vagy törekszik egyedül legyőzni X a tekintélykomplexumot?
a) Legelőször tisztán természetes síkon. Azonnal sejtik, hogy amit itt mondok, azt ma a pszichoanalízis területéhez számítanák. Ez egy kis pszichoanalízis, igen; de azon túl jelentősen több. Nos amint X felismerte a benső összefüggéseket, már önmagában ettől a perctől szabadabbnak érezte magát. Tehát ha felismerjük a belső szövődmény összefüggéseit akkor ez már nagy részben felszabadítóan hat.

b) De ez még nem elég. A közlés (kibeszélés) által ismét további felszabadulás érhető el. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a képben maradjunk: az érintett nem képes egyedül lenyelni és megemészteni a halakat. Kell valaki más, aki ezeket a halakat befogadja - és populárisan szólva – lenyeli őket. Lényegesen nagyobb a felszabadító hatás, ha kettőjük között fenn áll egy alapvető viszony, egyfajta szeretet-kapcsolat, szeretet-egység.

Ezek a természetes eszközök, melyeket ma az irodalomban ilyen-olyan formában mindenütt megtalálják.

c) De ezek önmagukban még nem elegendőek. X, anélkül, hogy tudta volna az összefüggéseket, oly szépen ábrázolta: Amint ez a tekintély-komplexum a lelket összezavarja, megijeszti és menekülésre készteti, felébred benne a gondolat: Amit apa elrontott, azt neked kell most lehetőség szerint ismét helyrehoznod, érte vezekelned. És ezért az áldozatot, amit az élet kíván, Isten iránti szeretetből a jóvátétel értelmében vagy apám bűneiért való vezeklésképpen fogom most meghozni. Értik, hogy ez mit jelent? Most egyszerre a feloldás és megszabadulás folyamata magasabb síkra került. Milyen jelentősége van ennek egyáltalán.

/.../

Ha az „Ég felé“ imakönyvből az „Otthon-dal“ „Öröm-versszakát“ elolvassák, akkor meglátják, hogy kiváló gyógyszert kapunk benne, melyet ilyen esetekben használhatunk vagy használnunk kellene:

„Ismered az országot, öröm járja át,
mindig érzed a ragyogó Nap sugarát:
hol az örök javak birtokában élnek
nyugalomban, oldottságban a kedélyek;
hol szív és akarat mindig felfrissülnek
dúsgazdag adományaitól Istennek;
hol a szeretet varázspálcája hamar
örömre változtat mindent, ami zavar?“(Ég felé: Otthon dal)

Az utolsó két sor jelentőségéről van szó. Mit kell tenni, ha a múltra vagy ha a jövőre gondolok? Nézzék, a múltra gondolva egyszercsak a tudatára ébredek: Hol van a benyomás, mely még nincs feldolgozva? Hol van az a pont, mely belűl még fáj, melytől nem szabadulok, mely mindig újra felizgat, ha valaki csak távolról valahogy érinti? Mit kell most tennem? Ez mégis valóban egy nagy fájdalom. Nézzék, ha tisztán lélektanilag gondolkodok, akkor ez azt jelenti gyakorlatilag: gondoskodnom kell arról, hogy az átélt rossz dolog jó értelemét átérezzem. Lélektanilag ez magátólértetődő. Nézzék, mire megy ki a gondolati utánjárás: ez és ez a pont, ez vagy az a rágalmazás, ez vagy az az eset, hol és hogyan történt, - talán a szexualitás területén - hogy megnyomorított belsőleg, még most is kísért!

Be tudom-e tehát most bizonyítani, hogy éppen ez az eset; hogy éppen mindezen események, élmények a javamra váltak? Kell, hogy ilyesmi lehetséges legyen! Gondoljunk már egyszer elméletileg Szent Pál szavaira: Az Isten-szeretőknek minden a javukra válik! (Róm 8,28), és vegyük hozzá Szent Ágoston szavát, melyet a szentpáli bölcsességbe beleérezve hozzátesz: még a bűn is!

Ha az éppen vázolt esetre gondolunk: Hol van itt a “jó értelem”?
Az illető léleknek az apával való élménye – bizonyos árnyék, erős árnyék vetődött a fára, a személyes örökség fájára. Nézzék, hogyan tudom ezt most elviselni, bizonyos értelemben örömmel elviselni? Mindez arra indít engem, hogy most hősies áldozathozatallal az egész vonalon elégtételt adjak, vezekeljek. Ez jelenti e rossz dologban a jó értelmet. Miben fog ez aztán konkrétan megnyilvánulni? Erre a válasz csak az lehet: nem fáradok bele, hogy megköszönjem ezeket az eseményeket, ezeket az élményeket. Mindíg arra megy ki a dolog, hogy lehetőleg szabad emberekkl váljunk!

„... hogy új emberré váljunk,
aki Krisztushoz hasonlóan
szabad és erős a földön
mind örömben és bajban. " (Ég felé:Háladal).