Hála Máriának

Kentenich atya beszéde 25. papszentelési évfordulójának ünnepén

(1935.8.11)

Az előadássorozat helye Kentenich atya életében

A lelkigyakorlatról bővebben

 
/.../ Az összes hála-himnuszt, amit Önök ma elénekeltek, valamennyi szavukat belső meghatottsággal elfogadom, és mindenek előtt egyszerű hűségből visszavezetem arra a címre, akit kezdettől fogva megillet; őrá gondolok, a mi kedves Háromszor Csodálatos Anyánkra.
I. Minek a hála? Kinek kell köszönetet mondanom? – Köszönetet mondok Schönstatt minden gyermekének. Köszönetet mondok a meghaltaknak; köszönetet mondok az élőknek; köszönetet mondok a jövő nemzedékeknek.
/.../ (Az itt kihagyott részt olvashatod majd a következő havi, 2010-júniusi szövegben)

Van még egy második címzettem is. Önök is ismerik őt. És úgy vélem, hogy a hála, mely ezekben a napokban eltölt és amelyet neki visszaadhattam, eltöltheti az egész (Schönstatt) családot és odavezetheti a mi kedves schönstatti Háromszor Csodálatos Anyánkhoz és Királynőnkhöz.

Sok évvel ezelőtt olvastam egy tiszteletreméltó öreg papról, aki szintén jubileumot ünnepelt. És ahogy az ilyen jubileumokkor lenni szokott, mindent összehordtak, amit csak tudtak; és sok minden összejött, amit erről a papról elmondhattak. A hála-himnuszok végén felállt az ünnepelt, és ezt a magyarázatot fűzte hozzá: „Igen, sok mindent felsoroltak, amit elérhettem az életben…” És akkor kitörtek belőle a könnyek és így mondta: „Mindezt a kedves Szűzanyának köszönöm!”

Én is tudom, hogy számtalan sok ember köszöni élete teljes megváltozását a Schönstattal való találkozásnak. Tudom, hogy milyen sok pap nyilatkozza mindig újra, hogy ’Mi lenne belőlünk Schönstatt nélkül!’ Hálátlanság lenne ezeket észre nem venni. Igen, azt is tudom és szívesen megerősítem, hogy kevés papi élet van, melyen annyi áldás volt mint az enyémen. De éppen úgy azt is elmondom: Ami lett, ami általam lett a mi kedves schönstatti Háromszor Csodálatos Anyánk által lett.

Szabad egyszer elmagyaráznom Önöknek, hogyan és mi jött létre; hogyan és mit alkottunk itt az egyes korszakokban? Akkor először is elmondhatom:
Ő (Szűzanya) formált és alakított engem kilencéves korom óta. Nem szeretek erről egyébként beszélni, de azt hiszem, hogy ebben az összefüggésben szabad valamit röviden elmondanom. Nincs olyan ember, aki nála mélyebb hatást gyakorolt volna fejlődésemre. Milliók tönkrementek volna abban a magányban, amelyben én voltam. Bensőleg teljesen egyedül kellett felnőnöm, mert bennem meg kellett születnie egy világnak, melyet később tovább kellett vinnem és továbbvezetnem. Ha a lelkem érzékelés kapcsolatban lett volna az akkori kultúrával, ha valamikor személyesen kötődtem volna hozzá, akkor nem tudnám ma teljes határozottsággal mondani, hogy minden mélyreható emberi befolyás nélkül a neveltetésem kizárólag a Szűzanya műve volt. Tudom, hogy ezzel sokat mondok. – De ne higgyék, hogy frázisokat hangoztatok, hogy a Szűzanyáról valami kedveset mondjak. De azt is tudom, hogy a Szűzanya közbenjáró segítségét és anyai szívét egészen egyedülálló módon a rendelkezésemre bocsátotta. Ezt Önök is átélték és történelmileg felülvizsgálhatják: Attól a perctől kezdve, ahogy leereszkedett ebbe a szentélybe, hatalmát és anyai szívét a rendelkezésemre bocsátotta a (Schönstatt) mű számára, melyet létrehozhattam. És ő ajándékozta Önöket is nekem munkatársakul.

Tanulmányozzák egyszer végig, hogy a mély, egyszerű Mária-szeretetből hogyan jött létre mindaz, amit ma itt látunk! Ugye igazam van, ha arra kérem Önöket, hogy ne feledkezzenek meg arról, akit ma különösen is megillet a hálánk?

/.../ (Az előadás végét olvashatod később, a 2010-júliusi olvasmányban)