Az önnevelés csodája
Előadás az előalapító okiratról
Palottinus atyák terciátusa (1952.2.16. - 3.5) (a szöveggyűjteményben megtalálható az előadás egy teljesebb formában)
Az előadássorozatról
A kollektivista ember leküzdését tanítottuk és éltük. A tanítás programszerűen, elméletileg és gyakorlatilag folyt. A program később mint előalapító okirat vonult be Schönstatt történelmébe. Gondoskodnom kellett (akkoriban – 1912-es szituáció) arról, hogy az engedelmesség helyes fogalma világossá váljon. Vagyis pedagógiailag kifejezve: az önállóság elemi ős-ösztönét kézbe kellett venni, meg kellett keresztelni és be kellett hozni a katolikus rendszer keretei közé. Ezt a forradalmárnak mutatkozó, elemi erővel érvényesülő akaratot kézbe kellett venni és befogni az engedelmesség szekerébe.
Azt is mondhattam volna: Mit akartok, forradalmár banda?! Hol az ostor?! Mit akartok?! Kifelé! Az ördög vigyen benneteket! De épp fordítva, ezt nem szabad. Ha az ember sokat dolgozik fiatalokkal, akkor tudnia kell: a lázadó lelkűek gyakran a legjobbak. Abban rejlik a nevelés művészete, hogy a fiatalok erőről alkotott elképzelését kézbe vesszük, megtisztítjuk és ha megtisztítottuk, megkereszteljük.
Később a lányok esetében ugyanezt másképp kellett elkezdenem: az erő helyett az odaadásról és a szépségről alkotott elképzeléssel. A mestermű itt abban állt, hogy a női természet alapösztönét kellett kézbe venni, megtisztítani és megkeresztelni. – mindig ugyanazon elv alapján.
Gyorsan gondoskodtam arról, hogy legyenek a fiatalok között szövetségeseim, és aztán a segítségükkel elkezdtem az ösztönélet erkölcsi megtisztítását; ezzel kezdődik a természetfelettire irányuló magatartás.
A fiatal közösségben két áramlat jött létre: a missziós szekció célja az erkölcs megtisztítása volt; az eucharisztikus szekcióé pedig a természetfeletti keresztség. Nem tettem soha semmit fiataljaim önálló, szabad együttműködése nélkül.
Olyan önálló embereket kell nevelnünk, akik belső meggyőződésből kiállnak eszményük mellett és tűzön-vízen át kitartanak – még pedig önállóan, öntevékenyen.
A forradalom alkalom volt arra, hogy az önállóság és jellemszilárdság eszméjét meghirdessem. Mindenképp meghirdettem volna, de így egyszerre más csengést kapott. A forradalomban rejlő hódító erőt kézbe vettük és befogtuk az engedelmesség kocsijába. Azaz meg kellett mutatnom, hogy az engedelmesség nem gyengeség, hanem felfokozott erő, az egészséges erő csúcspontja; hogy az ösztönök feletti uralomban egy fiatal számára erőinek legteljesebb kibontakozása rejlik. Már akkor, az előalapítási okirat programjában elhangzott: (Az előalapító okirat)
„Szilárd jelleművé kell nevelni magunkat! A gyerekcipőkből már régen kinőttünk. Akkoriban még engedtük, hogy a cselekedeteinket a hangulatok vezessék. Most azonban meg kell tanulni szilárd, világosan felismert alapelvek szerint cselekedni…”
A férfinél mindig hivatkozni kell a világosan elismert és szilárd akaratra akkor is, ha gyakran csak egy paprikajancsi.
„Most azonban meg kell tanulni szilárd, világosan felismert alapelvek szerint cselekedni. A bensőnk hajlamos a tévelygésre. Biztosan jönnek majd idők, amikor minden meginog bennünk...”
Hallják: „Ilyenkor már nem segítenek a vallásgyakorlatok…”
Harc a formális vallásgyakorlat ellen. Értik, hogy itt nem a formális gyakorlatok elleni, hanem a formális vallásgyakorlat túlzása elleni harcról van szó? Később majd úgy mondjuk, hogy az eszménypedagógia - a csupán gyakorlat-pedagógiával szemben - érzület-pedagógia. Még egyszer:
„Ilyenkor már nem segítenek a vallásgyakorlatok. Ilyenkor csak egy segíthet: a szilárd, világos, igen könyörtelenül világos alapelvek melletti kitartás," valamint elszánt küzdelem az erőteljes jellemért, önálló személyiségért.
Aztán így folytatódik: „A jellemünknek szabadnak kell lennie! Istennek nem gályarabokra, hanem szabad evezősökre van szüksége...”
Most egy kissé rosszindulatú kifejezés következik, mely megfelel az akkori ifjúság kedélyvilágának. A forrongó társaság az engedelmességet talpnyalásként fogta fel. Ez volt akkoriban a felfogás az engedelmességről. Értik, hogy pedagógusként alkalmazkodnom kellett a szóhasználatukhoz? Az akkori ifjúság kétségbeejtően kevéssé volt vallásos beállítottságú. Gondoljanak csak bele, ha akkor egy dicshimnuszt zengek a vallásos érzületről, senki sem értett volna meg; a közfelfogás ezt nem értette meg. A közfelfogás mélyén az a meggyőződés volt, hogy nem fogadunk szót! Ez rabszolgaság! Nem akarunk rabszolgák lenni! Ezért kellett most ehhez a gondolkodás- és beszédmódhoz alkalmazkodnom. Ezért hangzik így a következő mondat.
„Vannak, akik hason csúsznak a főnökeik előtt, a talpát nyalják és hálálkodnak, ha rájuk tapos…”
Most megragadom a fiatalok másik ösztön-csoportját: az öntudatos önállóságot. Már nem vagyunk gyerekek, hanem erőteljes férfiak! Ezért így folytatom:
„Mi tudatában vagyunk a méltóságunknak és a jogainknak...”
És nekünk, a felső évfolyamnak jogaink is vannak és mi tudatában vagyunk a jogainknak. – És most jön a művészet: mindezt megfordítani és a méltóság- és erő-tudatot felhasználni arra, hogy megtanuljuk a gyermeki engedelmességet. Hallgassák csak:
„Nem félelemből vagy kényszerből hajlunk meg feletteseink akarata előtt, hanem azért, mert szabadon ezt akarjuk. Az értelmes önlegyőzés minden cselekedete ugyanis bensőleg szabaddá és önállóvá tesz."
Azaz gyakorlatilag most arra hivatkozok, amit megelőzően már oly nagyra értékeltek: a szabadságra. A szabad önlegyőzés minden tette által növekszik a szabadságunk, önállóságunk, nagyságunk.
Mindig így csináltam: pontosan elmondtam a fiúknak, hogy mi megy végbe bennük.
A művészet abban áll, hogy nagyon finoman alkalmazkodni kell a rábízottak életéhez, nemcsak beszédben, hanem gondolkodásmódban, életmódban is. Tehát a módszerünk: a felhevült ösztönéletet megszólítjuk, majd megtisztítjuk és aztán megkereszteljük.
Az ember nagysága abban áll, hogy képes uralkodni az ösztön-életén. Így kell fiataljainkat oda kormányozni, hogy uralkodjanak az ösztöneiken.
Még egyszer röviden összefoglalom. A meghatározott (eljárás)forma számára az alkalmat az akkor kirobbant engedelmesség-forradalom szolgáltatta. Ez adott alkalmat arra, hogy az igazi szabadság, az igazi engedelmesség fogalmát kifejtsem és erőteljesen erre neveljem őket.
Most felteszem a doktori kérdést: Hogy néz ki az önállóság a tömeggel szemben? Mit jelent az önállóság az elöljárókkal szemben?